hétfő, október 23, 2017

A természet kalendáriuma (CCXXXV.)

Mint áldozásra készülő leányok,/ csipkés ruhába állanak a fák.

Aranylanak a halvány ablakok…

Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,

fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,

a hósík messze selymesen ragyog.

 

Beszélget a kályhánál a család,

a téli alkony nesztelen leszállott.

Mint áldozásra készülő leányok,

csipkés ruhába állanak a fák.

 

A hazatérő félve, csöndesen lép,

retteg zavarni az út szűzi csendjét,

az ébredő nesz álmos, elhaló.

 

S az ónszin égből, a halk éjszakában

táncolva, zengve és zenélve lágyan,

fehér rózsákként hull alá a hó.

 

Kosztolányi Dezső Téli alkonyában indulok mai tekergésemre. Kedves Olvasóm, ha kedved szottyanna rá, tarts velem.

Négynapnyira vagyunk a Nap újraszületésétől, a téli napforduló után. Ünnepének eredete háromezer-hétszáz évnyire nyúlik vissza az időben. Az első Nap születése ábrázolást egy Kr. előtti XVII. századbeli töredék őrzi a mezopotámiai Nippur romvárosából. Már akkor nyolcágú csillagként ábrázolták a Napot, akár a Zsigmond királytól 1437-ben kapott székely címerben. A Kr. e. XI. századi egyiptomi rajz guggoló emberalakja mögötti égábrázolás már hieroglifekkel magyarázza az év legrövidebb nappalú napjának fontosságát. Az ókori ember naptára napévek szerint igazodott abban az időben is, mikor e jeles nap december 25-re esett. A mediterráneumban ez jelentette a tavasz ígéretét. A hinduknál Pongol, az egyiptomiaknál Ozirisz, a germánoknál Freya istenasszony alakjához kapcsolódott az ősi fényünnep legendája.

A kereszténység meghódította ezt az ünnepet. A Csáktornya közelében született Szent Jeromos egyházatya már Kr. u. a IV. században figyelmeztetett, hogy a „pogány” ünnepeket nem kiirtani, hanem keresztény szelleművé kell tenni. Karácsony ünnepe Kr. u. 354-ben került erre a napra. Liberius pápa rendelte el így, az akkor már névleg keresztény légiók katonái között elharapózott Mithras-kultusz letörésére. Eredetileg az óperzsa Napisten a világosságot és a fényt jelentette, „mely még a felkelő napot is megelőzi, és a sötétséget mindenünnen elűzi”. Később a hazugság és sötétség legyőzője címet is birtokolta. Az ókori világrend forrása a tiszta és szeplőtlen Nap volt. (Középkori tiszteletének nimbusza tartotta vissza sokáig Galileit, hogy közölje a napfoltokra vonatkozó felfedezését.) A dévai múzeum őrzi az úgynevezett hosszútelki táblát, amelyen Mithras egy barlang mélyén sötét színű bikára térdel: a fény istene legyőzi a sötétség és terméketlenség bikáját. A perzsa napisten kultuszát barlangokban űzték. Valószínű, hogy az ókorban a Tordai-hasadék barlangjaiban is ilyen templomok, „mitraeumok” voltak.

Népszokásainkban is tükröződik ez a derűlátó tavaszvárás. Fagyöngyöt vagy cserépben hajtatott zöld ágat vittek ilyenkor a lakásba. Így született meg a karácsonyfa is, örökzöldje az örök életet jelképezi. Szokásainkban keveredik bizony az ősi pogány és a keresztény jelképrendszer, Székelyföldön leginkább. A december 26-i regölések rendjéről írta volt Bálint Sándor neves néprajzkutató:

„Ünnep másodnapján estefelé több, fiúból álló csapat járja be a falut s minden házhoz bekérezkednek. Mondókájukban István király szolgáinak nevezik magukat, kerek pástokon legelésző csodafiú-szarvasról szólanak... Az egyes szakaszok végén zajütés kíséretében refrénszerűen a hej regőrejtem szavakat ismétlik. A regősök különösen a lányos házakat keresik fel, ahol szívesen is látják őket, mert azt tartják, hogy az a leány, akit valamelyik legénnyel együtt emlegetnek a regősök, az a jövő farsangban okvetlen férjhez fog menni, éspedig a megnevezett legényhez.”

1000. december 25-én helyezték a Rómából hozott, Szilveszter pápától kapott koronát nemzetünk első királyának, Istvánnak a fejére. Ezzel a szertartással született meg a keresztény Magyar Királyság.

A regölés egyik legrejtelmesebb népszokásunk. A néprajzkutatásban úttörő Sebestyén Géza szerint a zajütésben és a regő-rejtem szavak ritmikus ismétlésében a sámánvarázslás maradványát kell látnunk.

28-án, aprószentekkor emlékezünk Heródes rémtettére: minden két éven aluli fiúgyermeket megöletett Betlehemben és környékén, hogy biztos legyen abban, a „zsidók újszülött királya” nem marad életben. Aprószentek napjának Európa-szerte jellegzetes szokása a vesszőzés, a csapulás. A fiúk házról házra járva egészség- és szerencsekívánó mondókákat adnak elő, és szertartásosan megvesszőzik a lányokat. A vessző leginkább kihajtott termőág. Ez egészségvarázsló nap. Ilyenkor tesznek el egy darabot a sertés hájából orvosságnak. Ez nem babona, hiszen a sertészsír ma is több orvosságunk anyaga, a házi készítésű körömvirágkenőcs alapját is ez képezi.

Kevereg-kavarog a sok decemberi jeles nap. Vajon ezer-kétezer év múlva a kisded születése körül mire fog még emléket költeni akkori nemzetbélink?

A világ valaha élt legnagyobb fizikusának, Newtonnak születését (1642. december 25.) köti-e a bolygómozgások felfedezőjének, Keplernek 1571. december 27-i születéséhez, s a számítógép atyjának, Neumann Jánosnak 1902. december 28-i világrajöveteléhez? (S megemlékezik-e valaki arról, hogy 1982-ben a Times magazin szerint az Év embere egy személyi számítógép volt?)

Hogy a Kultúrpalota és a Városháza üvegablakai elkészítőjének, Roth Miksának 1865-ös születése napra egybeesik az 1821. december 26-i első magyar opera bemutatójával Kolozsvárott? (Nem mellékesen Katona József Bánk bánja a színház Farkas utcai állandó otthonának 1821-es avatását köszöntő pályázatra íródott.)

Hogy Pasteur 1822. december 27-i születése után 175 évre, 1997. december 29-én új éra kezdődött a mikrobiológiában, amikor Hongkongban a madárinfluenza-járványtól félve levágják az egész csirkeállományt?

Hogy 1831. december 27-én egy kopófajta (Beagle) nevét viselő kutatóhajón Darwin megindul világ körüli útjára, és 1997. december 29-ét az ENSZ a biológiai változatosság nemzetközi napjává tette?

Nem tudom. De hogy a kisded Jézus születése napján a Göncölszekér az északi horizont felett időzik akkor is, rúdját szinte kilógatva a horizont alá, hogy a Bujdosók lámpása, az Aldebarán narancsos fénye a délkeleti égen ragyog akkor is, s északnyugatra tőle a Fiastyúk szinte a zenitre hág – biztos. Csak legyen ki nézze-csodálja ragyogásukat. S legyen ki magyarul szól hozzájuk.

Ennek reményében, áldott karácsonyt kívánva, maradok kiváló tisztelettel.