kedd, június 19, 2018

A természet kalendáriuma (CCCX.)

Zápor utáni mécsvirág állhatatossága

Felhő mostan ereszkedik

eső eső kérezkedik

Nem várja az engedelmet

csap hamar nagy zöngedelmet

 

– így kezdi Csorba Győző a Hátrahagyott versek posztumusz kötetében megjelent Eső című ujjgyakorlatát –

 

Medárd

Nem használ nem árt

Későn jött az eső

kisült a mező

 

Fákra lóg az eső lába

vihar tép a fákba

Ha nem vigyázunk

csúnyán megázunk

 

Medárd az utolsó fagyosszent, a püspök (†560) napjához időjárási regulák fűződnek.

Ha Medárd napján esik, negyven napig esik, ha nem esik, negyven napig tartó szá-razság várható. Évszázados népi megfigyelésre vezetik vissza ezt a jövendölést, ami valószínű még a római korban keletkezett.

A 40 bibliai szent szám. A hiedelem naptári kapcsolata abból ered, hogy Medárdtól az Oroszlán haváig 44-45 nap, másfél holdhónap telik el, s ebbe az időbe beleesik az egész Rák hava. A Rák a csillaghit szerint nedves hónap, állatövi jegyének a víz az eleme. Védnök, a Hold, az esőzések, áradások planétaura.

De Szent Medárdnak semmi köze e regulához. A 40 nap is legenda csupán, ami talán a XII. században keletkezett.

A jelenség maga létezik. Oka valószínűleg az, hogy a mérsékelt éghajlati övben uralkodó nyugati szelek folyamatosan hoznak az Atlanti-óceán felől esőt a kontinensre, egészen addig, amíg nyáron a délről, Afrika felől érkező meleg feláramlás nem gátolja ezt. A fordulónapot egyébként különböző időpontokhoz kapcsolják. Ha északnyugat felé haladunk az öreg kontinensen, egyre később áll be ez a fordulat. Átlagban Franciaországban Szent Medárd napján – június 8-án, Németországban a Hétalvók napjának közelében – június 27-én, Flandriában Szent Godelieve napján – július 6-án. Angliában Szent Swithin napjához, július 15-éhez kötődik.

A fennmaradt évkönyvek szerint 862. július 2-án halt meg. A püspök szent életű ember volt, halála előtt meghagyta társainak, hogy ne a katedrálisban temessék el, hanem annak az udvarán: „ubi et pedibus praetereuntium et stillicidiis ex alto rorantibus esset obnoxius”, azaz hogy az arra járók lába és a mennyből aláhulló édes eső szabadon érhesse a sírját. Ez így is történt. Mígnem 971. július 15-én a szerzetesek mégis úgy döntöttek, hogy a püspök nem nyugodhat kint az udvaron, és kiásták a sírt, a hamvakat pedig bevitték a templomba. A temetés napján hatalmas eső volt, és negyven napig tartott. E winchesteri jámbor rege a figyelembe nem vett püspöki kérésről ad magyarázatot az Európa-szerte elterjedt 40 nap hiedelmére is.

 

Zengett a gyors eső, dobolt

a bádogasztalon –

magamba űlve alkonyi

kocsma-eresz alól

nézem az udvaron vadul

ugráló csöppeket,

a künnfeledt tálcákat és

vizesüvegeket

s ott egy pohár vizet… 

 

– indítja Illyés Gyula Esti záporát –

 

A víz

a gyors zápor alatt,

mint tenger zajlik, habjai

dühödten ránganak,

a víz, e csöpp pohár ital

íme emlékezik

s őrjöngve, mint az óceán

csapna az egekig;

nézem e vad pohárt s szivem

vonaglik titkosan,

szűk öblein rejtelmesen

mély indulat suhan –

 

(…) Ülök magamban, künn az est

a záporral szakad,

mint egy baráti hű kezet

szorítom tollamat (…)

 

Az én tollamból meg sorjáznak napot napra öltve e héthez kapcsolódó évfordulók.

Június 8. az óceánok világnapja is. Bolygónk felületének több mint 70%-át a világtenger borítja. Napjaink égető problémája, a globális felmelegedés erősen veszélyezteti környezetünket. 1840-től állnak rendelkezésre pontos adatok az időjárással kapcsolatban. Eleddig 2016 volt a legmelegebb év, de a tíz legforróbb esztendőt is az elmúlt 15 évben mérték. A tudósok egyre riasztóbb jelenségekkel találkoznak az óceánokat illetően is. Ahogy a Föld atmoszférájának átlaghője növekszik, egyre nagyobb veszélybe kerül a tengerek élővilága, hacsak nem tudjuk megfordítani a káros folyamatokat. Legfontosabb lenne – a globális felmelegedés csökkentése mellett – a környezetszennyezés visszaszorítása. Talán az 1992 óta megtartott óceánok világnapja is segíthet abban, hogy tegyünk valamit, és megtaláljuk a módját, hogy mindennapi életünkben óvjuk a világóceánt.

Június 9-én, 198 éve, 1820-ban született a Poprád melletti Nagyszalókon, a Magas-Tátra alatt a német anyanyelvű Hunfalvy János, a Magyar Földrajzi Társaság alapítója és első elnöke. Berlini diákévei idején választotta életpályául a geográfia művelését. Késmárkon tanított, de a szabadságharc alatt írott cikkei miatt börtönbüntetésre ítélték. Raboskodása alatt kezdte írni első jelentős tudományos munkáját, a háromkötetes Egyetemes történetet, amely 1852 és 1888 között hét kiadást ért meg. Egyik szervezője volt a Statisztikai Hivatal megalapításának. A Magyar Tudományos Akadémia – melynek 1858-ban levelező, majd 1865-ben rendes tagja lett – megbízta A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása című háromkötetes mű megírásával, amely európai színvonalra emelte a magyar földrajztudományt. Magyarságát, hazaszeretetét így fogalmazta meg:

„Én ugyan vérem szerint német származású vagyok, de tiltakoznám, ha teljes és tökéletes magyarságomat kétségbe vonná valaki. A Duna is német hegységből ered, de Pozsonytól Orsováig nagy magyar folyam. Én is a magyar földre lefutott hegyi patak vagyok. Azt akarom, hogy mindenki így értse, hogy mi voltam és mi vagyok most.”

Június 10-én, 132 évvel ezelőtt, 1886-ban született Nagyváradon Huzella Tivadar orvos, hisztológus, biológus. Az első világháború alatti katonaorvosi szolgálata után, 1921-ben Debrecenben a tudományegyetem anatómiai intézetének megszervezője volt. 1932-től a budapesti Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója. Azt tartotta, hogy a sejttan a biológia alaptudománya, s egyben kapocs az orvostudományok felé. Nemzetközi elismerését jelenti, hogy a Nemzetközi Sejtkutató Társaság elnökké választotta. Saját jövedelméből is áldozva Alsógödön önálló biológiai kutatóhelyet alapított. De 1945 után állásától politikai okok miatt megfosztották. Az alsógödi biológiai állomást, ahol 1950-ben meghalt, a Huzella család később felújítva adományozta az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek; itt épült fel az MTA Duna-kutató állomása. Hitvallását így fogalmazta meg:

„Az orvos hivatása, hogy az emberek éle-téből a diszharmóniát kiküszöbölje, hogy az emberek életét az egészség, a boldogság, a béke összhangjára felhangolja.”

Június 11-én, 234 éve, 1784-ben született Kassán a magyarországi ércbányászat és -feldolgozás sikeres fejlesztője, Sváiczer Gábor. Svájcból Magyarországra telepedett bányász-dinasztiából származott. A hírneves selmecbányai bányászati akadémián 1804-ben fejezte be tanulmányait, majd hároméves tanulmányutat tett a Monarchia nagyobb bánya- és kohóüzemeiben. Következetes és alapos feltáró munkája nyomán az akkoriban kimerülőben lévőnek tartott Kassa környéki aranyidai nemesfémbányákban új arany-, ezüst- és antimontartalmú érctelepeket fedezett fel. 1818-ban Nagybányára nevezték ki pénzverde- és bányaműszaki felügyelővé és bányabíróvá. Itt is új feltárásokat indított el. Gyakorlati munkája mellett 10 évig, 1834–44 között igazgatója volt a selmeci akadémiának. Ezalatt közel 1200 bánya-, kohó- és erdőmérnök végzett itt, akiknek nagy szerep jutott a kiegyezés után az önálló magyar ipar megteremtésében. Szlovákosított névvel, 1913-ban féldomborművel ékesített emléktáblát avattak tiszteletére Kassán, az európai bányász-kohász találkozón…

 

Állani, némán, mint a Mátra,

Nem nézni előre, se hátra.

 

Nem erőlködni befelé sem,

Csak bámulni a létezésen,

 

– jutnak eszembe erről Sík Sándor sorai a Mint a Mátra című verséből –

 

A parttalanban elmerülni

És úszni benne és örülni

 

Az egyetlen csodának: annak,

Hogy valamik, valakik vannak,

 

És mindent köszönteni szépen,

Minden valók testvéreképpen;

 

Kontraktust kötni szent közönnyel,

Kánikulával, vízözönnel,

 

Szem-lehunyva és kar-kitártan

Felolvadni a napsugárban,

 

Ha jő Medárd, negyvennap ázni,

De csorgó hajjal is nótázni (…)

 

Erőt merítve sorsverte Kárpát-medencei magyarok – Hunfalvyk, Huzellák, Sváiczerek – nem negyvennapos, de négyszáz évekre visszanyúló hitéből, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018-ban, Medárd napján