hétfő, október 23, 2017

Török Csaba nem tagadja: számára első a foci

A nyárádremetei csapattal

A mikházi születésű, de Nyárádremetén élő Török Csaba István a kilencvenes években a hajdani AS Armatánál az egyik legkomolyabb, legmegbízhatóbb és legnagyobb munkabírású játékos volt. Csaba 45 éves kora ellenére sem nem vált meg első szerelmétől, a futballtól, ugyanis a helyi 5. liga Északi csoportjában szereplő Nyárádremetei Nyárád edző-játékosa, csapatkapitánya, generációjából az egyetlen, aki a mai napig nagypályán focizik. Fia, Márk is futballozik, a Marosvásárhelyi MSE U13-as együttesében, édesapja szerint tehetségesebb, mint ő volt egykoron. Csabával fia egyik edzésén beszélgettünk.

 

Az IRA-nál kezdte

– A jó bor idővel nemesedik, tartja a mondás. Az ön labdarúgói karrierjére is érvényes ez?

– Az igazság az, hogy én a komoly sportéletemnek köszönhetően rúgom még a bőrt. Jó kis csapatunk van Nyárádremetén, sajnos, helyi gyerekekből nem tudtunk egy csapatra valót összeverbuválni, de ismerőseimnek köszönhetően Szászrégenből, Szovátáról, Marosvásárhelyről és Nyárádszeredából összeszedtük a tehetséges játékosokat. Olyan csapattársaim is vannak, akik a 2. ligában is megállnák a helyüket, de sajnos, kénytelenek külföldön keresni a megélhetést. Ezért az idény előtt hét játékostól váltunk meg akaratunk ellenére, helyükbe tíz tehetséges fiatalt igazoltunk. 

– Kanyarodjunk a pályafutása elejére. Mikor kezdett el futballozni?

– Viszonylag későn, 13 évesen, a vásárhelyi IRA együttesében, Kanyaró György edzősége alatt, de 15 évesen már a nagycsapat tagja voltam, sőt 16 évesen csapatkapitány lettem. Akkor a megyei bajnokságban volt érdekelt az IRA, én három évet játszottam ott, az 1987–1988-as idényben bajnokságot is nyertünk. 

 

A Kecskemét és a Győr is megkereste

– Hol folytatódott a pályafutása?

– Egy évig a Metalotechnikánál fociztam, majd 20 évesen, 1992-ben az AS Armatához rukkoltam be katonának, aztán 10 év alatt 335 hivatalos meccsen (ebben benne vannak a bajnoki és a Románia-kupa-mérkőzések is) léptem pályára a piros-kék színekben, négy évig voltam csapatkapitány. Olyan társakkal játszottam együtt többek közt, mint Varró, Botezan, M. Muntean, H. Cioloboc, Csáki, Szakács, Zsigmond, az edzőim voltak mások mellett Ispir, Czakó, Kanyaró A., Sólyom, Fodor J., de Ciorceri jelentett a legtöbbet számomra mint szakember. 

– Melyik volt a legemlékezetesebb találkozója az ASA színeiben?

– Egy Románia-kupa-találkozón a Steaua ellen a legnagyobb osztályzatot kaptam a központi sportsajtóban; a legelső találatomat 1993. május 28-án a Foresta Fălticeni ellen szereztem, egy 4-0 arányú hazai találkozón. 

– Nem bosszantó, hogy nem mutatkozott be az A osztályban?

– De igen. Kétszer is lett volna alkalmam rá, hogy Magyarországon bizonyítsak, előbb Kecskeméten, majd Győrben, de Ciorceri számított rám, Cacovean elnök sem igazán akart elengedni. Akkor 15 ezer német márkát kerestem volna egy év alatt, az ASA-nál ennek töredékét kaptuk egykoron.

– Miért távozott az ASA-tól?

– Közbejött egy térdsérülésem, amikor egy edzésen összeütköztem Farkas kapussal. Megműtöttek, fél évig játékképtelen lettem. Ambíciómnak köszönhetően sikerült felépülnöm és visszatérnem a pályára – bár az orvosok kevés esélyt adtak a teljes gyógyulásra. A rekuperációs időszakban magamra kötöttem súlyokat, majd a mikházi domboldalon szaladtam a köröket. A szénát betakarító helyiek azt gondolták, hogy talán egy félkegyelmű szabadult ki a helyi bolondok házából…

 

Szovátát és Nyárádszeredát is „bevitte” a C osztályba

– Az AS Armatától hová került?

– Akkor Szováta be akart jutni a C osztályba, oda hívtak a volt edzőmmel, Fodor Jánossal együtt, ahol három évet játszottunk. Az első idényben feljutottunk a C osztályba. Szovátáról az akkori Nyárádszeredai ASO-hoz kerültem, amellyel két egymás utáni évben bajnokok lettünk, osztályozót játszottunk. A második évben már másodedző-játékosként szerepeltem ott, és felkerültünk a C osztályba. Szeredában három és fél évet játszottam, aztán 36 évesen úgy döntöttem, hogy szögre akasztom a futballcsukát.

– De erre még most, szinte 10 évre rá sem került sor, hiszen 45 évesen is játszik Nyárádremetén, nem is akárhogyan! Mi a siker titka?

– Hét közben is edzek, szaladok, terembe járok kispályázni. Ugyanakkor és nem utolsósorban a családom támogatását élvezem, amelytől mindig csak jót kaptam. A feleségem, Edit megértő és elnéző volt az edzések, edzőtáborok, mérkőzések iránt, volt olyan év is, amikor a 365 napból csak 150-et voltunk együtt. Tudta, hogy nekem az első a foci, a második a család…

– Nyárádszeredából hazakerült Nyárádremetére?

– Igen, Magyari Péter polgármesterrel megegyeztünk, hogy csapatot indítunk a falusi bajnokságban, és elvállaltam ennek irányítását. Az első idényben utolsó helyen volt a csapat, amikor a 6. fordulóban átvettem az irányítását, aztán 4. helyen végeztünk. A második szezonnak úgy indultunk neki, hogy megnyerjük, ami sikerült is, időközben minden találkozón pályára léptem. Kétszer lettünk az 5. liga bajnokai, pénzhiány miatt nem indultunk a 4. ligában. 

– Mint értesültem róla, összetartó, sportszerető a közösség Nyárádremetén, szép számban látogatnak ki vasárnaponként a hazai mérkőzésekre.

– Így van! A faluban annyira szeretik a focit, hogy első a templomozás, utána a hívek nagy része a pályára megy szurkolni, a 12 órakor kezdődő összecsapásra. Itt el kell hogy mondjam, hogy a helyi tanács és néhány szponzor a csapat mellett van, nélkülük nem érhetnénk el jó eredményeket, hiszen a Románia-kupában megyei elődöntősök, a Székely Kupában döntősök is voltunk, és kétszer nyertük meg kategóriánk Szuperkupáját.

 

Fia, Márk az MSE egyik tehetséges labdarúgója

– Mi a véleménye a jelenlegi ASA-ról?

– Követem a mérkőzéseket, de sajnos nincs úgy, mint egykoron, amikor három-négy idegen volt a csapatban, a többi meg Maros megyei játékos. Bár fiatal, tehetséges futballisták vannak a csapatban, gond, hogy amint jönnek, úgy mennek is. Jóleső érzés, hogy bárhová megyünk játszani Nyárádremetével, felismernek, üdvözölnek az emberek, szeretnek, tehát az AS Armata szellemét én is tovább hordozom.

– Mint hallottam, a fia, Márk is tehetséges játékos. Ő hol játszik?

– A Szovátán élő Györgyi János komám négy évvel korábban hívta oda focizni, ahol két évet szerepelt. Nagyon megszerette a futballt, együtt nézzük, aztán kiértékeljük a mérkőzéseket. Két éve jár az MSE csapatához, ahol az egyik legtehetségesebb, ezt bátran állíthatom, ezért is támogatom mindenben. Úgy gondolom, hogy tehetségesebb, mint én voltam az ő korában. Épp a minap beszéltük Nyárádremetén, hogy jó lenne, ha addig edzeném a csapatot, amíg ő átvehetné tőlem a stafétát. Van egy lányunk is, Kriszta, aki szintén tehetséges volt a futballban, de nem játszott – jelenleg a Maros Megyei Kórház idegsebészeti osztályán dolgozik. 

– A futball mellett még mivel foglalkozik?

– Főállásban pék vagyok Nyárádremetén, de emellett Tóth Sándor nyárádszeredai polgármesternek és Kocsis Csabának, egykori csapattársaimnak köszönhetően 6-7 éves és 11-12 éves gyerekeket edzek Nyárádszeredában.