kedd, január 17, 2017

A Szovjetunió háborúja Magyarország ellen – 1956

Mindennél fontosabb, hogy egy nép szabadon dönthessen a sorsáról!

Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára 1990 elejétől foglalkozik 1956 történetével, kutatásával. Több könyve is megjelent ebben a témakörben. Decemberben a Kós Károly Akadémia meghívására Marosvásárhelyen tartott előadást. Előadásában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy 1956 esetében háborúról beszélhetünk, hiszen a szovjet kommunista párt elnökségének iratai háborúról beszélnek, illetve a szovjet vezetés körében leggyakrabban visszatérő fogalmak a bevonulás, beavatkozás, megszállás stb. voltak. Az előadás adott alkalmat az alábbi beszélgetésre.

 

– Elég fura cím a Szovjetunió háborúja Magyarország ellen – 1956...

– Lehet, hogy furcsa az előadásomnak a címe, ám ennek az az oka, hogy megismertük a Szovjet Kommunista Párt elnökségi ülésének az anyagait, és azokból az tűnt ki, hogy maguk a szovjetek háborúként élték meg ezeket a heteket, napokat. Háborúról beszéltek, amikor meghozták azokat a politikai döntéseket, amelyek következtében a szovjet csapatok már október 23-ról 24-re virradóra – a karhatalmi terveknek megfelelően – bevonultak Budapestre, majd a magyar és szovjet, szovjet és magyar politikai vezetés döntésének megfelelően már nem az a feladatuk, hogy a fontosnak nyilvánított objektumokat – parlamentet, honvédelmi minisztériumot, belügyminisztériumot, a kormányzati negyedet, a néphatalom intézményeit – védjék meg a nép ellenében, hanem 24-én azt a feladatot kapták, hogy aktív harctevékenységgel számolják fel a magyarok (ekkor még) felkelését. 

Maga a felkelés a tüntetést követően alakult ki, a hatalom dönt, hogy erőszakkal akadályozza meg a megmozdulást, és bár némi hezitálás után engedélyezik a tüntetést, de az erőszakszervezetek felé nem intézkednek arra vonatkozóan, hogy korlátozzák a fegyverhasználatot.

– Kiknek kellett volna intézkedniük?

– A magyar belügyminisztérium első körben betiltotta a tüntetést: 23-án 14 óra körül betiltotta, és pár perc múlva engedélyezte a tüntetést. Ugyanakkor nem intézkedtek arra vonatkozóan, hogy a tüntetőkkel szemben nem szabad erőszakot alkalmazni. Így a délutáni órákban elsőként Debrecenben dördültek el a karhatalom lövései – itt négy halott van –, de még ezt követően sem dönt úgy a politikai vezetés, hogy csak az ő engedélyükkel lehessen fegyvert használni. Így aztán a rádió épületénél 23-án 9 óra körül eldördülnek a fegyverek. Azonban nem az történt, amit vártak, hogy ezzel véget vetnek a megmozdulásnak, mert a tüntetők, elszenvedve a tűzcsapást, sebesülést, halált a rádiónál, fegyvereket keresnek.

– Hogyan? Honnan szereznek fegyvereket?

– Ezeket a fegyvereket a hatalom szállítja a rádió épületéhez, hiszen nem bíznak a Magyar Néphadseregben, a tömegoszlatási célból kirendelt katonáknak nem engedik kiosztani a lőszert. Tehát a katonák ott vannak a tömegben, megismerik a tüntetők követeléseit, fegyvert használni nem tudnak, ezt követően nem is akarnak, mert egyetértenek ezekkel a követelésekkel, és amikor megtapasztalják, hogy a rádió épületéből tüzet nyitnak rájuk, sebesültek, halottak vannak, és megérkezik a lőszer a katonai oszlopok végén, akkor kiosztják a lőszert, és a katonák egy része a fegyverét átadja a civileknek vagy maga is részt vesz a rádió ostromában.

– Kik lőttek az épületből?

– Az épületben körülbelül 240 fős államvédelmi őrség volt. Ezt részben katonákkal is próbálták megerősíteni. Fehér József államvédelmi őrnagy adta ki parancsot a tűzmegnyitásra. A következő dolog az, hogy az államvédelmi állomány megtagadja a tűzparancsot, nem hajlandó lőni a népre. Ekkor Fehér őrnagy belelövet a saját katonáiba, és ezt követően nyitják meg a tüzet. Ezzel kezdődött el a harc a rádió elfoglalásáért.

– Mikor érkeznek meg a szovjet csapatok?

– A hajnali órákban a felkelők el is foglalják a rádiót. Erre az időpontra beérkeznek a szovjet csapatok is a rádió épületéhez, bekapcsolódnak a harcba, de nem tudják megakadályozni az épület elfoglalását. És miután az lesz a feladatuk, hogy aktív harctevékenységgel számolják fel a felkelést, így már szabadságharcként folytatódik a felkelés, és egy idegen hatalom hadserege ellen kezdik meg a felkelő szabadságharcosok a harcot. 

– Azt olvastam, hogy újabb és újabb szovjet haderők érkeztek Budapestre.

– Több hullámban, egyre nagyobb szovjet erők érkeznek a fővárosba. Október 25-ére már újabb hadosztályok érkeznek be: Kárpát-aljáról egy hadosztály, egy másik Romániából, Temesvárról. Budapesten ekkor már körülbelül 20 ezer szovjet katona van, de képtelenek a felkelést felszámolni. Rendkívül szervezetlenek, nagy veszteségeket szenvednek, így a hatalom arra kényszerül október 28-án, hogy meghátráljon, s megígérje a tüntetők követeléseinek a teljesítését. 

És miután a szovjet csapatok beavatkoztak, a legfontosabb követelés a szovjet csapatok távozása, Magyarország szabadságának, függetlenségének a visszanyerése lett.

Október 28-án tehát a hatalom, szovjet engedéllyel, megígérheti azt, hogy a rend helyreállítása után kivonja a szovjet csapatokat Budapestről vagy tárgyalásokat kezdjenek az országból való távozásukról. Persze nem gondolta ezt komolyan. Egyszerűen ki akarta venni a fegyvert a szabadságharcosok kezéből. Folytak is tárgyalások, hogy a magyar honvédség előtt letennék a fegyvert, de idejében rájöttek, hogy ez is egy kísérlet a lefegyverzésükre. Megtagadták a fegyverletételt, és ezzel a szabadságharc, forradalom egy új szakaszba lép, hiszen az uralkodó párt egyre hátrál és október 31-én, november 1-jén a Magyar Dolgozók Pártja fel is oszlatja önmagát.

Győz a forradalom, hiszen az egypártrendszerű diktatúra megszűnik, maga az egy párt, az uralkodó állampárt szűnik meg. 

– Mit tesznek a szovjetek?

– A szovjetek ebben a helyzetben gondolkozhatnak azon, hogy Magyarországot kiengedik a birodalomból – mert a birodalom részének tekintették –, vagy egy újabb támadással vérbe fojtják. Október 30-án úgy tűnik, hogy van esélye annak, hogy a forradalom győzedelmeskedjék, ezt mutatja a Szovjetunió minisztertanácsának a nyilatkozata, amelybe beírják, hogy új alapra kívánják helyezni a szocialista országokkal a kapcsolatukat, és ilyen alapon tárgyalásokat kell folytatni az ott állomásozó csapatok kivonásáról. De mire ezt lefordítják 31-én, és Budapesten megjelenik, addigra megváltoztatja a véleményét a politikai vezetés, és egy újabb támadásról döntenek. Október 29. és 31. között nem érkeznek új szovjet csapatok Magyarországra, 31-től viszont özönlenek be: elsősorban Kárpátaljáról még egy hadosztály, egy újabb Románia felől, és november 4-én megindítják a Forgószél fedőnevű hadműveletet. 17 szovjet hadosztály részei három nagy csoportosításban kezdik meg a szabadságharc vérbe fojtását. A Magyar Néphadsereget is ellenségként kezelik: elfogott katonákból csak november 4-én hatvannégyet helyben kivégeznek, megkezdődik a hadifoglyok Szovjetunióba szállítása, 10-15 ezer magyar letartóztatásáról döntenek. November 7-8-án megkezdődik a kiszállításuk. 

– Nagy nemzetközi visszhangja volt ennek…

– A nemzetközi tiltakozásnak köszönhető, hogy leáll az emberek kiszállítása, 860 fő kerül ki Kárpátaljára. A szabadságharc folytatódik Budapesten. Utoljára a Vörös Csepel teszi le a fegyvert, a munkásosztály fellegvára tart ki legtovább a szovjetek elleni harcban. De vidéken is jelentős össze-csapások vannak. November közepe, vége az, amikor a Mecsekben a MecsekiLáthatatlanok is befejezik a szervezett ellenállást. Eközben átrendezik a hatalmat, váltás történik a pártvezetésben, döntenek arról, hogy a 24-én miniszterelnökké kinevezett Nagy Imrét leváltják, és egy új bábkormányt állítanak Moszkvában Kádár János vezetésével, és ezt helyezik hatalomba.

– Mit mondanak ezek az események a mának?

– A ma szempontjából fontos, hogy tudjuk: egy népnek volt ereje arra, hogy egy legyőzhetetlen hatalom ellen a szabadságáért, függetlenségéért megindítsa a harcot. Mindennél fontosabb az, hogy szabadon és függetlenül éljünk, egy nép szabadon dönthessen a sorsáról.