csütörtök, december 14, 2017

Szólamok és a valóság

A december elsejei nemzeti ünnepet – amely adott pillanatban a fővárosban anarchiába csapott át, de amelyre nagy lelkesedéssel készült a többségi nemzet, és egyes politikusok és véleményformálók nyílt vagy burkolt fenyegetéssel próbálták meggyőzni a magyarokat, hogy együtt örüljenek velük – túlzás nélkül nevezhetjük a hangzatos szólamok, a nagyotmondások ünnepének.

Legnagyobb hazafinak az államfő bizonyult, akiről mindenki tudja, hogy románabb akar lenni a románoknál. A populista bevezető után azt mondta, „olyan erős Romániát kell építeni, amelyet tisztelet övez Európában és világszerte”. Ezzel a kívánsággal egyet is érthetünk. Csakhogy a „való világ” egészen más, köszönő viszonyban sincs az államfő álmaival. 

A december elsejei nagyotmondások másik bajnoka az amúgy mindig mogorva és goromba miniszterelnök volt, aki szerint „1918. de-cember elseje Romániát egységessé és megbecsültté tette, a történelem pedig bebizonyította, hogy ez a pillanat megnyitotta az utat az ország modernizációja felé”. Küldetésnek nevezte, hogy „konkrét szerepet vállaljunk Románia fejlesztésében, jobb közszolgáltatásokat – minőségi egészségügyi ellátást, versenyképes oktatási rendszert, a jelenkori igényeknek megfelelő infrastruktúrát – biztosítsunk”. Ez is mind megszívlelendő lehetne. Főleg a maga és kabinetje számára.

Ám ezzel szemben minden, csak éppen nem tiszteletet kiváltó „megnyilvánulás” tanúi voltunk, amikor „demokratikus elvekért” és „tiszta igazságszolgáltatásért”, illetve a „korrupció ellen” lassan hivatásosnak nevezhető tüntetők, akárcsak egy veszett hiénafalka, a szó szoros értelmében szétverték a karácsonyi vásárt.

Az sem éppen tiszteletet kiváltó tény, hogy a lakosságnak több mint a fele él a szegénységi küszöb alatt, sokszor a filmekből ismert, középkori viszonyokhoz hasonlítható körülmények között.

Amint az sem, hogy a statisztikák szerint a 15–18 év közötti fiatalok egynegyede az iskola felé se néz, holott, ha valóban tiszteletet várunk a világtól, akkor nagy gondot kellene fordítani az oktatásra és nevelésre, hiszen csupán a nevelés, a tanulás, olvasás által válhatnánk civilizált országgá. 

Amíg azonban a közutakon úgy száguldozunk, mint a vadak, amíg ököl és kés dönti el a családi vagy „baráti” vitákat, amíg a jog helyett a dzsungel törvénye uralkodik az országban, amíg az ország vezetői egymás pocskondiázásában élik ki „intelligenciájukat”, addig hiába várjuk a hőn óhajtott tiszteletet „Európában és világszerte”. Nem állt messze az igazságtól a főpolgármester, amikor anarchiának nevezte a múlt hét végén a karácsonyi vásárban történteket.