szerda, február 21, 2018

A szász örökség (1.)

Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
A Néprajzi Múzeum épülete (Fotó: Vajda György/archív)

Sorozatunkban külön ajánljuk azokat a településeket, amelyek kötődnek a szászokhoz, hiszen építészeti stílusuk sajátos, a szász erődtemplomok Európa egyedi műemlékei. Történelmük során sokáig kiváltságos helyzetben voltak, zárt közösséget alkottak, jól meghatározott társadalmi struktúrával, rájuk jellemző, egyedi jeles napi szokásaikkal. Gazdasági helyzetüket ma is híven tükrözik azok a városok, amelyek központjaik voltak (Nagyszeben, Medgyes, Segesvár stb.), de a falvakon megépített erődtemplomok és várak nem csak anyagi, hanem szellemi gazdagságról is tanúskodnak. Mindezekről ma már csak múlt időben beszélhetünk, hiszen vannak települések, ahol sikerült felújítani a népszokásokat és a néptáncot, azonban egyre kevesebb a szász. Jobb esetben a templomok átkerültek más egyházakhoz, de nagyon sok településen az enyészet útjára jutottak. Házaikba románok, cigányok költöztek be, akik kevés kivétellel tönkretették az épületek sajátos külalakját. Történtek lépések a szász örökség védelmére. Nemcsak a Károly angol herceg által felkarolt Mihai Eminescu Alapítvány, hanem helyi szinten is. Vannak önkormányzatok, amelyek megpróbálnak valamit tenni a 24. órában mind nálunk, mind más megyékben. Érdemes tehát hétvégeken akár egy- vagy többnapos gépkocsi- vagy kerékpártúrát szervezni, és megtekinteni a szászok ránk hagyott templomait, várait, a hangulatos utcájú településeket. Érhetnek még meglepetések. 

Mivel Segesvárt és környékét a Barangoló rovatban már bemutattuk, most Szászrégennel kezdjük azon települések ismertetését, amelyek a szászok történelméhez, múltjához is kötődnek. Szászrégen és környéke a Beszterce megyében egykor nagyobb többségben lakott felföldi, azaz nösnerlandi szászok egyik központja volt betelepítésüket követően. A szász örökség mellett természetesen a Felső-Maros menti város más turisztikai nevezetességeit is az olvasó figyelmébe ajánljuk. 

 

Szászrégen 

Szászrégen az első írásos dokumentumban Regun néven jelenik meg. 1228-ban, II. Endre király a Gertrúd elleni összeesküvésben részt vett Simon bántól elkobzott gyekei és széplaki uradalmat a későbbi Losonczi, Bánffy és a Dezsőfi család közös ősének adományozza. A birtok határleírásánál szerepel Régen neve is. Nem lehet tudni, hogy mekkora településről volt szó. Azt viszont feljegyezték, hogy az 1241-es és az 1285-ös tatárjárás megtizedelte lakosságát. Valószínűleg ezután telepítették be a szászokat, mert 1330-ban megépült a gótikus templom, amely a reformációt követően 1551-ben evangélikussá vált. Mint más szász településeknek, Regunnak is jogában állt 1427-től évente négy országos vásárt és minden csütörtökön hetivásárt tartani, ami segítette a gazdasági fellendülést. A XVI. században a kézművesek céheket alapítottak. Egy 1749-es összeírás szerint Régenben tizenhét céh létezett, 202 mesterrel. A város életében voltak tragikusabb időszakok is: 1497-ben és 1508-ban is pestisjárvány vonult végig, 1564-ben Miksa császár, 1603-ban Básta, 1661-ben a törökök hadjárata tizedelte meg a lakosságot. Aztán 1661-ben és 1719-ben újra felütötte a fejét a pestis, majd 1831-35-ben kolerajárvány szedte áldozatait. Kevésbé ismert történelmi eseménye a városnak az 1660 decemberében itt tartott országgyűlés, ahol Barcsai Ákos lemondatása után Kemény Jánost fejedelemmé választották. A város nagy árat fizet az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban. A székely csapatok és a helybeli szászok közötti konfliktus miatt 1848. november 2-án keletkezett tűzben majdnem az egész várost elnyelték a lángok. Szászrégent 1883-ban szabad királyi jogú várossá nyilvánították. Mai napig tartó gazdasági életét meghatározta a XIX. század végén fejlődésnek induló faipar, a Maroson és a Görgény folyón zajló tutajozás, majd a későbbiekben a Marosvásárhely–Régen (1885), majd Régen és Déda (1905) közötti vasútvonal megépítése. A XIX. század végén megalakult fűrészüzemek és bútorgyárak a ma is működő ipari egységek elődeinek tekinthetőek. 1900-ban Régen 6552 lakosából 3504 személy tartozott iparos családhoz, a lakosság 53%-a. A kisiparosok száma ekkor 677 személy volt, az összes iparosok 97%-a. A gazdasági élet a gazdag magyar, szász és román társadalmi, művelődési, oktatási életet is serkentette. 1956-ban csatolták a városhoz Abafáját és Radnótfáját. 1994 decemberében municípiumi rangot nyer a város. A központjában ma is láthatók a XIX. századi gazdasági életet tükröző egykori szász, zsidó és más nemzetiségű iparosok, kereskedők tulajdonában állt impozáns épületek. 

 

Az evangélikus templom 

A város ma álló legrégebbi épülete. A szentélyben levő emléktábla szerint a templom 1330-ban már létezett. Az 1332-es pápai tizedjegyzékben is megjelenik egy Nicolaus nevű plébánossal. Az épületről kevés történeti adat maradt fenn. Bánffy László 1382–1387 közötti pápai kérelmében említik a haranggal ellátott tornyú, temetővel kerített plébániatemplomot, amelyet az Ágoston-rendiek kolostorává szeretnének változtatni. Nem lett kolostorrá, de valószínű, hogy az épületen némi átalakítást végeztek, amit a XV. századi stílusjegyek is elárulnak. 1420-ban említik a templom plébánosát, György Lászlót, aztán egy 1443-ban keltezett levélben, majd egy 1451-es írásban is megjelent a templom. 1461-ben Mátyás, 1521-ben pedig Móré István a plébános. A sekrestye ajtaján és külsején látható monogramos címer – nyilván a megrendelő címere – a késő Mátyás-kori papi címerekre hasonlít, de a monogramot (B U/V) mindeddig nem lehetett azonosítani. Az 1500 körüli építkezések eredménye kétségkívül a Szent Lőrinc-kápolna és a déli bejárat átmetsződő pálcatagos kerete is. 1538–1539-ben említik Gál papot, a templom Mária Fogantatása oltárának rektorát. A XVI. század elején várfal vette körül a templomot. 1551-ben a régeniek áttértek az evangélikus vallásra, így ennek megfelelően alakították át a templombelsőt. A templomot a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok fölgyújtották. Mai belső és külső képének a kialakítása, az északi hajó kétszintes karzatának megépítése Mária Terézia vagy II. József idejében történt. Az oldalportikuszokat 1791-ben emelték. A főhajó boltozása és a torony magasítása 1803-ban fejeződött be. Az 1848–49-es forradalom idején újra felgyújtották a templomot, ekkor a berendezésének nagy része megsemmisült, a helyreállítást 1851-re fejezték be. 1927–1930 között is felújították. Nemrég sikerült teljesen felújítani a templomot, amelyet érdemes felkeresni, hiszen gyakorlatilag megtalálható rajta a gótikus építkezés nyomaitól kezdve minden olyan építési elem, amely tükrözi az évszázadok nyomait az erdélyi templomépítészet minden elemével. Érdemes odafigyelni a boltívek, a kapuk, a portikuszok, a mellékhajók, az ablakkeretek, a zárókövek motívumaira, stílusára, az értékes középkori domborművekre, a karzatra, a lépcsőkre és sok más hasonló elemre. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az északi falban található a templom egyik legértékesebb részlete, a középkori Erdély egyik legrégebbi felirata, 1330-ból, mely Tamás mestert, a Szűz Máriának ajánlott templom kegyurát és Nicolaus plébánost említi. A monumentális, baldachinos főoltár és életnagyságúnál nagyobb Krisztus-szobra 1857–58-ban, a csúcsíves diadalívhez erősített, elegáns díszű szószék 1871-ben készült. Koronáján az evangélisták aranyozott figurái ülnek. A templomban időnként orgonakoncertet tartanak. 

 

A Kisboldogasszony plébániatemplom 

Érdemes belépni a főtérhez közeli Kisboldogasszony plébániatemplomba is, amely nemrég ünnepelte felszentelésének 230. évfordulóját. A templom építését 1736-ban kezdték meg, de pénzhiány miatt csupán a szentély készülhetett el. 1771-től báró Bornemisza Ignác, Torda vármegye főispánja támogatásával hozzáépült a sekrestye, fölötte oratóriummal. Miután 1779-re összegyűlt a megfelelő alap, 1780. május 1-jén letették az alapkövet, 1781-re pedig felépült a templom. 1782–1783-ban a belső berendezést is befejezték. 1784-ben, a pünkösd utáni IV. vasárnapon szentelte fel gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök, a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére. A főoltár neobarokk stílusú. A szeplőtelen fogantatást ábrázoló oltárkép egy Bartolomé Esteban Murillo festménye alapján készült másolat. Tőle jobbra Szent Pál, balra Szent Péter szobra áll, fö-lötte pedig egy Szentháromság-ábrázolás. A boltozaton látható, a Miatyánk kéréseit ábrázoló freskókat a templom 1968-as általános javítása alkalmával Hatzack Lukácsovits Magda készítette. Az ő tervei alapján készült továbbá a szembemiséző oltár 1972-ben. Utoljára 2011–2012-ben végeztek általános javításokat a templomon. 

 

A szászrégeni református templom 

A központban található, közel a katolikus templomhoz a református templom, amelyet Bocz Elek lelkész kezdeményezésére 1889–90-ben építettek. Tervezője Alpár Ignácz, kivitelezője Müller János szászrégeni építőmester volt. Felavatására Szász Ferenc püspök közreműködésével 1890 őszén került sor. Az épület hagyományos térformálású, neogótikus stílusú. 

Négy fiatornyos toronysisakját 1927-28-ban alakították át a jelenlegi zártabb formára. Az orgona 1905-ben került a helyére. A szószék Debreceni László tervei alapján 1939-re készült el. A Mózes-szék és a padok 1977-ben épültek meg. A templom felépülésének 100. évfordulójára Molnár Dénes marosvásárhelyi festőművész jóvoltából összesen 180 festett kazetta került a karzatok alsó síkjára és a portikusz mennyezetére. A kazettákon a kiemelkedő erdélyi református családok címergyűjteményét láthatjuk. A szószék melletti két ablak üvegeit Dávid Júlia tűzzománcművész készítette 2009-ben. A templomhoz tartozik a Dio-ház, ahol szociális és kulturális tevékenységeknek ad helyet az egyházközség. 

 

A néprajzi múzeum 

Érdemes a Dedrádi utcában levő néprajzi múzeum udvarára is betérni. A volt Maros Magyar Autonóm Tartomány idején 1960. január 1-jén Anton Badea néprajztudós 64 darab népviseleti tárggyal hozta létre, azzal a szándékkal, hogy lehetőséget teremtsen a látogatóknak a Felső-Maros mente, a Kelemen-havasok szubkárpáti része és az Erdélyi Mezőség román népi kulturális örökségének megismerésére. A múzeumban jelenleg mintegy 7000 tárgyat őriznek, emellett dokumentumfilmeket, videofelvételeket, fekete-fehér és színes diafilmeket, több ezer fényképeket, vázlatot, rajzot, terepfelvételt, kutatási lapot tartalmazó levéltárral is rendelkeznek. Az első állandó kiállítás a Görgény-völgyi népművészetről 1966-ban nyílt meg. 1972-ben, majd 1991-ben szervezték újra a tárlat anyagát, amely a Felső-Maros völgyéből és a Mezőségről származó szerszámokat és népi technikákat is bemutatja. A múzeumnak otthont adó épület 1892-ben épült, lakásként, majd szakiskolaként szolgált, 1989–1990-ben restaurálták. Az egyhektáros területen, a múzeum udvarán 14 épület van, egy-egy településnek megfelelő hagyományos népi berendezéssel. Egy fatemplomot is áttelepítettek ide. 

A Vadász (Vânătorilor) utca  51. szám alatt levő múzeum naponta, hétfő kivételével, 9–17 óra között látogatható.