csütörtök, június 21, 2018

Sharon Stone 60 éves

Március 10-én lesz hatvanéves Sharon Stone, a nagy vihart kavart Elemi ösztön című film főszereplője, sokak szerint még ma is Hollywood egyik legdekoratívabb és legokosabb színésznője. 

A pennsylvaniai munkáscsaládból származó kislány tíz hónaposan beszélt, az iskolát ötévesen a második osztályban kezdte, és 15 évesen egyetemre járt: intelligenciahányadosa 154 pont, s a Menza szervezet tagja. Bár jogásznak készült, a mozi világa már kiskorában megragadta, különösen Ginger Rogers és Fred Astaire filmjei tetszettek neki. A rendkívül céltudatos Sharon tinédzserként határozta el, hogy ő lesz a következő Marilyn Monroe: első lépésként szépségversenyeken indult és rendre győzött, majd 19 évesen New Yorkba ment, ahol a Ford modellügynökség szerződtette. A ’70-es években ő volt a Revlon kozmetikai cég arca, s a diétás kólát is reklámozta. Karrierjét magánéleti tragédiák hátráltatták, ráadásul egy balesetben súlyosan megsérült, a nyakán keletkezett heget rendszerint ruháival fedi el.

A filmvásznon először 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című filmjében tűnt fel néhány pillanatra, egy vonat ablakából kihajolva, egy évvel később a Halálos barát című horrorban már meg is szólalt. Hollywoodban eleinte szőke Barbie-babának tartották, és csak jelentéktelen szerepeket ajánlottak neki, azt is külső adottságai miatt. Az áttörést 1990 hozta meg számára, amikor Paul Verhoeven rá osztotta Az emlékmás című sci-fi akciófilmben Arnold Schwarzenegger feleségét (a siker érdekében kick-box órákat vett), és a Playboy hasábjain is levetkőzött.

Neve immár ismert volt, filmjeit azonban továbbra sem sorolták a legmaradandóbb alkotások közé, a vásznon rendre erotikus vonzerővel bíró hideg szépségként tűnt fel. A helyzet 1992-ben változott meg, amikor elvállalta az Elemi ösztön című thriller női főszerepét, amelyre nemet mondott Geena Davies, Michelle Pfeiffer és Julia Roberts is. A felejthető cselekményű, erősen szexuális töltetű film néhány – nem utolsósorban a híres „lábemelős” – jelenete igencsak megosztotta a szakmát és a kritikusokat, de a gyilkos biszexuális krimiírónő szerepében Stone berobbant a köztudatba, s Golden Globe-díjra jelölték. A 2006-ban elkészült folytatás hatalmasat bukott, a legrosszabb filmnek járó Arany Málna díjból négyet is elnyert, köztük Stone a legrosszabb színésznőnek járót vihette volna haza, ha elmegy a gálára. Vigaszul csak az szolgálhatott számára, hogy az első részéért kapott 750 ezer dollár helyett 13 és fél millióval gazdagodott bankszámlája.

Szerepelt a Sliver című erotikus krimiben és Richard Gere (Vágyak vonzásában), Sylvester Stallone (A specialista), Gene Hackman (Gyorsabb a halálnál) oldalán. 1995 a komoly szakmai elismerést is meghozta számára: a Martin Scorsese rendezte Casino című filmért, amelyben Robert De Niro feleségét alakította, Golden Globe-díjat kapott és Oscar-díjra jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Az óriás és A múzsa csókja című alkotásokban nyújtott szerepeiért 1999-ben és 2000-ben jutalma újabb Golden Globe-díj-nominálás lett.

A sikert követően ismét egy „gyilkos” szerep találta meg Az ördög háromszöge című thrillerben, majd játszott a többi közt A macskanőben és a Cannes-ban a zsűri nagydíját elnyerő, Jim Jarmusch rendezte Hervadó virágokban, amelyben a főszereplő, az ötven-éves „Don Juan” egykori szeretőinek egyikét alakította.

Az időközben producerré is előlépett Stone filmjein a kritika jobbára fanyalog, bár színészi képességeit nem vonják kétségbe. Az örök optimista színésznő úgy nyilatkozott, távlati tervei között szerepel, hogy Jessica Tendyhez hasonlóan a nyolcvanon túl kapja meg az Oscar-díjat.

Hangját rajzfilmnek (Z, a hangya) is kölcsönözte, s több televíziós sorozatban is játszott: az Ügyvédekben nyújtott alakításáért 2004-ben Emmy-díjat kapott, 2010-ben pedig az Esküdt ellenségek egyik évadában vállalt epizódszerepet. Napjainkban az HBO-n futó, Steven Soderbergh által rendezett Mozaik című sorozat egyik főszereplője.

A ma is dekoratív szőke színésznő 2015 szeptemberében a Harper’s Bazaar magazinban újra levetkőzött, és megmutatta még mindig tökéletes alakját. Stone rendszeresen adja nevét jótékonysági eseményekhez, támogatja az AIDS-kutatást, a mellrák elleni küzdelmet, és kiáll a homoszexuálisok jogaiért. 2000-ben a Ha a falak beszélni tudnának című film második részéért, amelyben a való életben is saját neméhez vonzódó Ellen Degeneresszel leszbikus párt alakított, humanitárius díjat kapott egy emberi jogi szervezettől. Feltűnt az általa is átélt szélütéssel foglalkozó televíziós kampányban, emellett asztmás, cukorbeteg és koffeinérzékeny is.

Háromszor volt férjnél, s három kisfiút fogadott örökbe. Lelkes rajongója a boksznak és a kosárlabdának, híve a buddhizmusnak és elszánt feminista. 2008-ban nagy vihart kavart egyik kijelentése, amelyben a pusztító szecsuáni földrengés kapcsán Kína Tibet-politikájából fakadó „rossz karmáját” emlegette. Bár később bocsánatot kért, a Christian Dior divatház visszavonta az arcával megjelenő hirdetéseit a kínai piacról, Kína pedig mindörökre kitiltotta a sanghaji filmfesztiválról.

Stone megkapta a francia irodalmi és művészeti érdemrend lovagi fokozatát, a Nobel-békedíjasok egy csoportja által adományozott Peace Summit Award kitüntetést, s több nemzetközi filmfesztivál életműdíját. Csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát, s többször is beválasztották minden idők legnagyobb színésznői és legszexisebb női közé.