szerda, január 24, 2018

Románia elkötelezett az Európai Unió értékei mellett

A külügyminisztérium sajtóközleményben erősítette meg pénteken Románia elkötelezettségét az Európai Unió értékei mellett, arra reagálva, hogy előző nap az ország hét európai uniós partnere és szövetségese közös állásfoglalásban fejezte ki aggodalmát a román igazságszolgáltatás átszervezésével kapcsolatban.

A minisztérium jelezte: nyitott a valós és konkrét párbeszédre most, hogy az igazságszolgáltatási törvénymódosításokat véglegesítette a parlament, és az Európai Bizottsággal is folytatni akarja a konzultációt.

A közlemény szerzői szerint a külföldi partnereknek a román parlament képviselőivel folytatandó párbeszédre kellene alapozniuk a témáról szóló elemzéseiket, s Romániában a polgárokat érintő egyetlen kezdeményezést sem fogadnak el parlamenti vita és a közvélemény tájékoztatása nélkül.

A jogállamiság erősítése és a korrupcióellenes harc a román kormány prioritásai közé tartozik – hangoztatta a minisztérium.

Korábban Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök is párbeszédre hívta a közös nyilatkozatot aláíró hét nagykövetet. A kisebbik bukaresti kormánypárt elnöke azt mondta: kizárva a rosszindulat lehetőségét csak arra tud következtetni, hogy a törvénymódosítások miatt aggódó nagykövetek nem tájékozódtak elég alaposan a témáról.

Csütörtökön hét európai uniós tagország – köztük Franciaország és Németország – bukaresti nagykövete figyelmeztette Romániát: ne gyengítse meg igazságszolgáltatása függetlenségét és a korrupcióellenes harcot az igazságszolgáltatás átszervezésére irányuló törvénytervezetekkel.

Franciaország, Németország, Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország – a bukaresti nagyköveteik által jegyzett nyílt levél szerint – elismeri, hogy Románia hiteles reformokat hajtott végre az elmúlt tíz évben az igazságügy területén. Úgy vélik ugyanakkor, hogy a héten a parlament által elfogadott, az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag, valamint a parlament asztalán fekvő, a büntető törvénykönyv és eljárási törvény módosítására irányuló törvényjavaslatok veszélybe sodorhatják az elmúlt tíz év eredményeit.