kedd, június 19, 2018

Robbie Williams, Ronaldo és Aida Garifullina a megnyitón

Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság mai megnyitóján. A Luzsnyiki Stadionban tartandó show-műsort illetően a 44 éves brit zenész a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) honlapján megjegyezte, nagyon boldog, hogy egy ilyen különleges fellépésnek köszönhetően térhet vissza Oroszországba. „Sok mindent elértem már a karrierem során, de világbajnokságot megnyitni a stadionban helyet foglaló 80 ezer szurkoló, illetve sok millió tévénéző előtt gyerekkori álmom beteljesülése” – mondta Williams.

A hazai előadókat Aida Garifullina képviseli. A harmincéves, tatár származású szoprán énekes elmondta, soha nem gondolta volna, hogy részese lehet majd egy ilyen eseménynek. „Egy megvalósuló álomhoz kötődő szimbolikus képet fogok bemutatni az egész világnak” – árult el valamit a programjából. 

„A nyitómeccs mindig jelképes, ekkor ébredsz rá, hogy amire négy évet vártál, végre ismét itt van” – hangsúlyozta a kétszeres aranylabdás, a nemzetközi szövetségnél háromszor a világ legjobbjának választott 41 éves Ronaldo, aki a futball által megszerezhető dicsőséget képviseli majd, azt, amit minden játékos szeretne elérni ezúttal orosz földön.