hétfő, január 22, 2018

Reflex3 nemzetközi színházi fesztivál

Jegyvásárlás március 9-től

Mint arról korábban hírt adtunk, hamarosan kezdetét veszi az ország egyik legjelentősebb színházi szemléje, a székelyföldi Reflex3 nemzetközi színházi fesztivál. A március 18–31. közt zajló szemle által Sepsiszentgyörgy találkozási PONTtá válik Európa kulturális térképén. Mint azt a fesztivál szervezői tudatják, az idei Reflex előadásaira március kilencedikétől, hétfőtől lehet jegyeket váltani.

Amint azt a szemle programjában olvashatjuk, a Tamási Áron Színház által szervezett Reflex3 fő programja öt nagytermi és négy stúdió-előadást kínál. Kísérőrendezvényei sorába – hagyományaihoz híven – azokat a saját műfajukban számottevő alkotásokat is belefoglalja, melyeket a város kulturális intézményei kínálnak: az M Studio mint Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínháza, a 25. évfordulóját ünneplő Háromszék Táncegyüttes, a nagykorúvá érett, bábos világnapot ünneplő Cimborák Bábszínház, valamint egy fiatalokkal létrehozott nemzetközi koprodukció az Osonó Színházműhelytől.

A Reflex3 szervezőinek az idén kevesebb társulatot állt módjában meghívni, ezért a kis nézőszámmal játszott vagy stúdiókörülmények közt bemutatásra kerülő előadásokat több alkalommal is műsorra tűzik. Ugyanakkor érdemes időben jegyet váltani, hiszen ezek csak személyesen vagy interneten vásárolhatóak meg. 

A jegyárak ez évben is 20–40 lej között mozognak. A nagytermi vendégjátékok, mint a litván Oskaros Koršunovas színház Miranda című előadása, vagy a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka 40 lejes helyárral tekinthetők meg. Az Új Stúdióban látható előadások: a temesvári német és magyar színház együttműködésében született Moliendo café Silviu Purcărete rendezésében; a bukaresti Odeon Színház vendégjátéka; a lengyel Dada von Bzdülöw mozgásszínházi produkció 35, illetve 20 lejbe kerülnek. Szintén 20 lejért lehet a koncertekre a belépőt megvásárolni, a bécsi kvartett és a berlini ragamuffin zenekar előadása a fesztivál nyitó- és záróakkordjaként hangzik el. A Tamási Áron Színház és az M Studio előadásai, melyeket a fesztivál keretében játszanak, a hagyományos 16, illetve 12 lejes jegyárakkal láthatók, emellett az Ábel-bérletek is érvényesíthetők. 

A márciusi kínálatnak ingyenesen látogathatók a képzőművészeti tárlatai és vetítései: a MAGMA kortárs kiállítótér csoportos kiállítása, a Tadeusz Kantor munkásságát és filmjeit bemutató eseménysorozat és az Osonó Színházműhely produkciója. Mecénásbérletet ez évben is hirdet a fesztivál. A támogatói bérletet vásárló nézők megerősíthetik a fesztivállal vállalt értékközösséget. A meglévő mecénások és a jövőbeni pártolók Szabó Krisztinával vehetik fel a kapcsolatot a 0726-083-338-as telefonszámon. Szakmai jegyekre a kérelmeket a színház titkárságán lehet jegyeztetni a titkarsag@tamasitheatre.ro címen. Ebben a kedvezményben azon alkotók részesülhetnek, akik a színházművészetben tevékenykednek, és ide tartoznak a színház- vagy filmművészeti tanintézmények hallgatói is. A fesztivál vezetősége a rendelkezésre álló helyek bizonyos százalékát tartja fenn erre a célra. 

A jegyek értékesítése március 9-től, hétfőtől indul a Tamási Áron Színház jegypénztáránál, a Városi Kulturális Irodában. Hétköznapokon 10 és 17 között várja a vásárlókat a jegyiroda, előzetes foglalásra nincs lehetőség. Online jegyeket a  www.biletmaster.ro oldalon lehet rendelni. A Reflex3 virtuálisan bebarangolható, műsorának részletes kínálata letölthető a www.reflexfest.ro honlapon – áll a szervezők közleményében.