szombat, április 21, 2018

Ragyogó Maros megyei diákok

 „Intésemet fogadjátok el... inkább a tudást, mint a színaranyt. Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél” (Péld. 8,10-11) – ezzel a mottóval zajlott április 5-7. között Kézdivásárhelyen a protestáns felekezetek országos olimpiája, amelynek a Református Kollégium adott otthont.

 Tizenhárom megyéből összesen 122 diák érkezett a vetélkedőre, Maros megyéből 14 diák vett részt a megmérettetésen, ahol ragyogóan tettek bizonyságot Istenbe vetett hitükről, alapos bibliaismeretükről. A versenyzés izgalmát érdekes programok oldották. A pénteki ünnepélyes megnyitó után a részt vevő diákok és kísérő tanáraik Bálványosra és a Szent Anna-tóhoz kirándultak, de volt városnézés, múzeumlátogatás, táncház is, ezenkívül Érték és lélekmentés Kallós Zoltán munkáiban címmel Csinta Samu újságíró tartott előadást. Gratulálunk a felkészítő tanároknak kitartó munkájukért és a diákok áldozatos hozzáállásához, akik vakációjuk egy részét a versenyre szánták. 

 Az elért eredményekért Istennek adtunk hálát. Az általános iskolások közül II. díjat szerzett Csontos Anett (V. osztály, Dacia Általános Iskola, felkészítő tanára Zalányi Erzsébet), különdíjban részesült Gólya Botond Levente (VI. osztály, Ernyei Általános Iskola, felkészítő tanára Majlat Gyöngyi) és Suba Orsolya (VII. osztály, Romulus Guga Általános Iskola, felkészítő tanára Zalányi Erzsébet). A középiskolások világi kategóriáját a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai képviselték szép eredményekkel, I. díjat szerzett Fazakas-Györffy Pálma (IX. osztály) és Burján Eszter (XII. osztály), II. díj: Kis Noémi (X. osztály), III. díj: Zalányi Eszter Boróka (XI. osztály), IKE-különdíj: Burján Eszter (XII. osztály). Mindnyájuk felkészítő tanára Kovács Judit. A Református Kollégium diákjai is sikeresen szerepeltek: I. díj: Szabó Iringó (IX. osztály, felkészítő tanára Batizán Attila), II. díj: Kutasi Beáta (XII. osztály, felkészítő tanára Enyedi Csaba-Márton) és különdíj: Vass Áron Levente (X. osztály, felkészítő tanára Batizán Attila).

Összességében a Maros megyei csapat három első, két második, egy harmadik és négy különdíjjal tért haza az olimpiáról.

 Hálásan köszönjük a szervezőknek a verseny megszervezését, ugyanakkor a színes programokat. Külön köszönettel tartozunk a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatójának, Farkas Ferencnek, Kiss Imre főtanfelügyelőnek és a felügyelő, valamint javító tanároknak. Köszönjük a kézdivásárhelyieknek a szívélyes vendéglátást, igazi összefogásnak lehettünk tanúi! Isten áldását kérjük életükre és munkájukra! 

 Bodó Irén Edit