szerda, február 21, 2018

Országos matematikaolimpia Szovátán

Nagy tapasztalattal, új minőségben

Múlt hét végén 28. alkalommal tartották meg az erdélyi magyar matematikaversenyt, amely egyben az első országos magyar matematikaolimpia is volt. Szováta első alkalommal volt a házigazdája egy ilyen rangos eseménynek.

A megnyitóra csütörtökön került sor a Szováta szálló zsúfolásig megtelt Gyémánt termében, ahol a mint-egy háromszáz diák, pedagógus mellett a Maros megyei tanfelügyelőség, Szováta város és a szervező Domokos Kázmér Szakközépiskola képviselői mellett jelen volt az erdélyi magyar matematikaverseny megálmodója, dr. Bencze Mihály is, aki 28 évvel ezelőtt, 1990-ben indította el a versenyt, a mostani tantárgyversenyt dr. Szenkovics Ferenc, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem docense elnökölte, az oktatási tárcát Fodor Sándor József, a minisztérium nemzeti kisebbségekért felelős államtitkárságának magyar nyelvű oktatásért felelős tanácsosa képviselte.

 

Az ország legjobb magyar matematikusai

A megmérettetésre pénteken és szombaton került sor a Domokos Kázmér Szakközépiskolában, az általános és középiskolai szintet egyaránt 126-126 diák képviselte. Ezt megelőzően minden megyében volt verseny, így választották ki a legjobbakat: a megyék magyar lakossága arányában válogattak ki 100 diákot, míg a 26 azokból került ki, akik a tavaly matematikaversenyeken díjakat szereztek.

A könnyűnek nem nevezhető megmérettetés legjobbjait a vasárnapi gálán díjazták. Mindkét iskolai szintről 12-12 diák, azaz osztályonként az ország legjobb három magyar matematikusa vehet részt a következőkben nemzetközi versenyen: az 5-8. osztályosok a vajdasági Szabadkán, a középiskolások az anyaországi Kaposváron. A többiek is versenyezhetnek tovább, 40 általános és 60 középiskolás, ők már meghívásos alapon – jelentette ki a verseny végén dr. Bencze Mihály.

Dr. Szenkovics Ferenc elnök szerint a 28 évnyi tapasztalat minőségi ugrást is eredményezett így lett a versenyből országos tantárgyverseny, és az új besorolást sikerült új tartalommal is megtölteni. „Felnőttünk ahhoz a ranghoz, hogy országos matematikaolimpiát ülhettünk itt, Szovátán” – nyilatkozta, méltatva a szakma legjobbjainak számító felkészítő pedagógusok munkáját is. Vass Ferencz, a szervező házigazda szakközépiskola igazgatója úgy érzi, minden diák, aki eljött Szovátára, győztesként térhetett haza erről a fantasztikus versenyről. Az pedig, hogy ezt a kisvárosban szervezhették meg, minden szovátainak dicsőség, és egyben páratlan élmény is. Az igazgató szerint ez egy álom megvalósulása is volt, egy történelmi pillanat, továbbá elismerte: megkönnyebbülés egy ilyen versenyt a hátuk mögött tudni, és a siker az intézmény pedagógusainak, alkalmazottainak és diákjainak is köszönhető.

 

Már előzőleg is próbálkoztak

Maros megyében 2016-ban szerveztek matematika tantárgyversenyt, akkor Szovátán mérkőzhettek meg az 5-6. osztályos diákok. A tapasztalatok birtokában Vass Ferencz igazgató tavaly szerette volna megszervezni itt az erdélyi magyar matematikaversenyt, de az végül Nagyváradra került, a szovátaiaknak az idéni jutott. Mivel egy verseny esetén diákonként csak napi húsz lejjel támogatja a szakminisztérium a szervezőket, míg olimpia esetében 50 lejjel, Kovács Irénke minisztériumi államtitkár és Fodor József tanácsos révén sikerült elérni, hogy a versenyt tantárgyversennyé minősítsék át, ennek viszont az volt a feltétele, hogy az 5-8. és 9-12. osztályos diákok egyszerre, ugyanazon a helyszínen mérettessenek meg. Eddig országos tantárgyversenyeket csak nagyobb városok vállaltak, de azok is csak egyik iskolai szintet, így Szováta ezen a téren is kiemelkedik, hiszen mindkét korcsoport versenyét felvállalta. Vass Ferencz nem titkolta, hogy ezzel is szeretnék továbbvinni Szováta és középiskolája hírnevét. A szervezést az oktatási tárca, a Maros megyei tanfelügyelőség és a szovátai középiskola vállalta, partnereik voltak a Maros Megyei Tanács és Szováta város önkormányzata.