szombat, május 27, 2017

Nyert a matematika

XVI. pontszerző matematikaverseny a Bolyaiban
Fotó: Nagy Tibor

A hét végén a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban zajlott a Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny XVI. fordulója. A háromnapos rendezvényen tizennégy megyéből 36 kisdiák vett részt. A vetélkedő tiszteletbeli elnöke dr. Oláh-Gál Róbert egyetemi adjunktus, matematikus, Bolyai-kutató volt. A szervezők és a diákok örömére jelen volt a verseny névadója, Brenyó Mihály tanár úr is. A díjkiosztó ünnepségen a Népújság különdíjat adott át. 

Az elemi osztályok harmadik és negyedik osztályosai tudják igazán, milyen komoly munkát, szorgalmat, kitartást, rendszerességet és logikus észjárást követel a Brenyó Mihály által indított verseny, hiszen a vetélkedő már októberben elkezdődik, s a többfordulós pontszerzés után derül ki, kinek sikerült a legtöbb pontot összegyűjteni. A versenyt sokan elkezdik, van, aki abbahagyja, s van, aki céltudatosan és keményen küzd azért, hogy az országos döntőbe jusson. 

– Nagyon jó, hogy ilyen fiatal korban a gyerekek elkezdték a matematikaversenyt. Mindenki nyert, hiszen nagyon szép eredmények születtek, de mindenki nem lehet győztes. A javítók azt vették figyelembe, hogy milyen bizonyítás került a papírlapra, milyen volt a gondolatmenet, az indoklás. A bizonyításokat nagyon szigorúan pontoztuk – mondta dr. Oláh Gál Róbert. 

Brenyó Mihály nagyon sok versenyen vett részt pályafutása során, az itteni tapasztalatait megosztva mondta el: – Nagyon jól nevelt, intelligens gyerekekkel találkoztam. Egyszer sem kellett fegyelmezni őket. A tudásuk sokkal nagyobb, mint a korosztályukbelieké, ugyanezzel a feladatsorral Magyarország legjobb iskoláinak legjobb diákjait versenyeztetve nem születik jobb eredmény. Amikor a verseny indult, úgy gondoltam, hogy három fokozat lesz: arany, ezüst és bronz minősítésű, lesznek dicséretek, s akkor majdnem mindenkire sor kerül. De a közvélemény úgy döntött, mégis legyenek díjazottak. Az igazságosabb az lenne, ha úgy rangsorolnánk a gyerekeket, hogy a legjobb ötben vagy tízben van. Az országos döntőbe jutni önmagában is dicséretes. Mindez sok munkával jár! Nekem is sokat kellett dolgozni, hiszen egy varrónő és egy cipész gyermekeként végeztem az egyetemet, nagyon sokat kellett dolgoznom ahhoz, hogy bizonyíthassak. Egy eredeti bizonyításom révén a professzor meghívott maga mellé demonstrátornak, s 20 éves koromban taníthattam az egyetemen. Nem első lettem, hanem valamiben „megmutattam magam” – mondta Brenyó Mihály, aki a pedagógusi közösség, a „tancicsapat” összefogását, odaadó és jókedvvel végzett munkáját, Pop Ágnes tanítónő és főszervező fáradhatatlanságát emelte ki, amivel ma már alig lehet találkozni. 

S ha már díjakat osztottak, lássuk az elsőket! A harmadikosok közül első lett Ráduly Roland Márk, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákja, második Szántó Ábel a kolozsvári Báthori István Elméleti Líceumból, harmadik Timár Dóra Andrea, a margittai Horváth János Elméleti Líceum diákja. Első dicséretben részesült Bartha Előd, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum diákja. A Népújság különdíját Brassai Csanád kapta a Bolyai Farkas Elméleti Líceumból. 

A negyedikesek közül a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja, Barta-Zágoni Csongor és Bencze Mátyás, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum diákja érte el a legmagasabb pontszámot. Mindketten első díjban részesültek. A harmadik díjat Orbán Ágota, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja vihette haza. 

Első dicséretben részesült Simon Dorottya, a magyarói Palkó Attila Általános Iskola diákja. Az Erdélyi Tévé két díja közül az egyik Maros megyei diákhoz – Szilágyi Szilárd, Al. I. Cuza Általános Iskola – került. Tóth Pál Előd marosvécsi diák sorshúzáson multifunkcionális nyomtatót nyert. 

A díjkiosztó ünnepségen számtalan köszönet hangzott el szervezőknek, az iskola vezetőségének, szülőknek, felkészítő pedagógusoknak. Simon János matematikatanár bemutatta a Gömböcöt mint a Rubik-kocka utáni második legnépszerűbb magyar találmányt. Végezetül Mátéfi István igazgató zárógondolatával búcsúztak a résztvevőktől, a kis matematikusoktól, a jövő tudósaitól: a Bolyaiban a matematika nyert!