vasárnap, augusztus 20, 2017

Növekedhet a támogatások összege

2017-től várható változások

Achim Irimescu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy 2017-ben jelentősen változnak majd a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségen (APIA) keresztül az állattenyésztőknek nyújtott támogatások. Az erre vonatkozó javaslatokat a farmerek szervezetével való konzultációk nyomán elküldték jóváhagyásért az Európai Bizottsághoz.
A juhtenyésztők esetében csökkentenék a feltételként megszabott állatlétszámot 600-ról 500 főre, illetve a minimális állományt mezőségen 150-ről 100-ra, a hegyvidéken pedig 60-ra. 2017-től az állatonkénti támogatás 4,5 euróra nőne, amely kiegészíti a jelenlegi 13 eurós támogatást juhonként, illetve a 17 eurót a tenyészállatokért. 2019-ig az említett támogatás 24, illetve 29 euróra nőhet. Ez még nem az a növekedés, amelyet elvártak volna a juhtenyésztők, de így is jelentősen több pénzösszeg juthat a farmokra – mondta a miniszter, majd hozzátette, a tejtermelő szarvasmarhák esetében hegyvidéken öt állatra csökkentenék a támogatást, illetve tíz állat esetén nem tennék függővé a finanszírozást az első ellésből származó állatlétszámtól. Vagyis, ha egy udvaron van nyolc szarvasmarha és két borjú, akkor a támogatás jár a nyolc ellett szarvasmarháért – mondta Achim Irimescu miniszter.
Az APIA országos ügynökség aligazgatója, Paul Klem elmondta, 2017-ben hektáronként 50 euróval nőhet a földalapú támogatás, így elérheti a hektáronkénti 130 eurót. Mint ismeretes, a legnagyobb gondot az okozta, hogy nehezen sikerült a számítógépes programot átállítani az új kifizetési időszak feltételeinek megfelelően, ezért késtek az átutalások is. Azt ígérik, hogy jövőben betartják a határidőket, és már január elsejétől átutalják a megfelelő összegeket. Tavaly a hektáronkénti támogatás 80 euró volt, az idén az előleg volt 97 euró, így a végösszeg eléri majd a 130 eurót.
– Átgondoljuk az országos átmeneti támogatást is, mivel olyan határértékeket tűztünk ki, amelyeket a farmereknek nem sikerült teljesíteniük. Például a vetőmagkrumpli esetében 23.000 eurót fizettünk, a várt terméshozamot azonban nem érték el, de a határérték ugyanaz maradt. Egy másik példa: egy szarvasmarháért 1300 euró volt a támogatás. 2017-től rugalmasan kezeljük a pénzösszegeket és oda juttatunk többet, ahol valóban szükség van az anyagi segítségre – mondta az aligazgató a sajtótájékoztatón.
Az APIA adatai szerint a 2015-ös mezőgazdasági kampányban a legtöbbet, 23.745 eurót fizettek hektáronként a tavaszi és a nyári burgonyáért, míg az ipari feldolgozásra szánt, mezőn termesztett paradicsomért a gazdák 13.700 eurót vehettek át hektáronként nemzeti átmeneti támogatásként.