szombat, november 25, 2017

Moszkva szerint az amerikai vezetésű koalíció együttműködik a terroristákkal

Az Egyesült Államok vezette koalíció fedezi és támogatja a szíriai Abu-Kemálnál az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erőit, hogy a későbbiekben felhasználhassa őket saját céljaira a Közel-Keleten – állítja a moszkvai védelmi minisztérium orosz hírügynökségekhez kedden eljuttatott közleményében.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai sajtóértekezletén arra hívta fel a figyelmet, hogy az abu-kemáli nem az első eset, amikor az amerikaiak megkegyelmeznek a terro- ristáknak. Emlékeztetett rá, hogy az IÁ terroristái előtt a szíriai Rakka és az iraki Moszul ostromakor is megnyíltak az elvonulást biztosító „képletes kapuk”.

Lavrov szerint Moszkvának több kérdése lenne Washingtonhoz azzal kapcsolatban, hogy milyen célokat követ Szíriában. Szavai szerint Rex Tillerson amerikai külügyminiszter többször úgy nyilatkozott, hogy az amerikaiak egyetlen célja az arab országban az IÁ legyőzése. Rámutatott, hogy ezzel szemben a Pentagont irányító James Mattis kijelentette, hogy az amerikai erők addig nem távoznak az arab országból, amíg meg nem győződnek róla, hogy a politikai folyamat jó irányba – vagyis a rendszerváltás irányába – halad.

Az orosz diplomácia vezetője ismételten hangsúlyozta, hogy míg a törvényes damaszkuszi kormány felkérésére az orosz és az iráni jelenlét legitim Szíriában, addig az amerikai nem az. Hangot adott meggyőződésének, hogy a legnagyobb fenyegetést a polgárháború dúlta országban jelenleg „az Egyesült Államok védencei jelentik, azok a külföldi terroristák és fegyveresek, akik hozzácsapódnak a fegyveres ellenzéknek az Egyesült Államok támogatta csoportjaihoz”. 

Keddi közleményében az orosz katonai tárca az Interfax és a TASZSZ hírügynökség ismertetése szerint azt közölte, hogy az amerikai irányítású koalíció két alkalommal is elutasította azt az orosz kérést, hogy mérjenek közösen légi csapásokat az Iszlám Államnak Abu-Kemálból az Eufrátesz keleti partján visszavonuló hadoszlopaira. Ezt a koalíció azzal indokolta, hogy a fegyveresek önként megadják neki magukat, ezért kiterjed rájuk a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó genfi egyezmény hatálya.

Az orosz védelmi minisztérium szerint ugyanakkor az amerikaiak „semmit sem tudtak válaszolni” arra a kérdésre, hogy miért hajtanak végre erőátcsoportosítást az Abu-Kemálból harcjárműveken kivonuló, nehézfegyverzettel felszerelt IÁ-erők a koalíció által ellenőrzött területeken.

A tárca szerint a koalíció légiereje Abu-Kemál térségében 15 kilométernél magasabban behatolt a légtérbe, és igyekezett megzavarni az orosz harci gépek tevékenységét. Az orosz katonai vezetés rámutatott: arról, hogy ez tiltott övezet a koalíció repülői számára, megállapodás született az együttes légi műveletek központjában, a katari al-Udeidben.

Az orosz közlemény megállapította: ezek a lépések azt bizonyítják, hogy a szíriai erők támadása Abu-Kemálnál meghiúsította azokat az elképzeléseket, hogy „Amerika-barát” és Damaszkusz-ellenes hatalmi szerveket hozzanak létre az Eufrátesz keleti partján. A tárca szerint a terv az volt, hogy az IÁ fegyveresei a Szíriai Demokratikus Erők színében lépjenek fel. Ezzel az Egyesült Államok elleplezte volna „az IÁ-egységek harcképességének helyreállítását, átcsoportosítását és felhasználásukat az amerikai érdekek előmozdítására a Közel-Keleten”.

A Reuters hírügynökség hétfőre virradóra azt jelentette, hogy az Iszlám Állam visszafoglalta utolsó kelet-szíriai erősségét, az iraki határ menti Abu-Kemál városát, súlyos veszteségeket okozva a várost három napig ellenőrző, Irán támogatta síita fegyveres szervezeteknek. A beszámoló szerint a várost múlt szerdán elfoglaló Hezbollah libanoni mozgalmat és az iraki Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) milíciát meglepetésként érte a város szívében lévő rejtett alagutakból kiözönlő dzsihadisták támadása.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter múlt pénteken még azt jelentette be, hogy a szíriai kormányerők orosz légi támogatással visszafoglalták az IÁ által megszállt Abu-Kemált.