kedd, május 22, 2018

Miklós Edit visszavonult

Miklós Edit csütörtökön bejelentette visszavonulását, egyben jelezte, vasárnap versenybe száll a Magyar Síszövetség elnöki posztjáért a lapzártánk után befejeződött közgyűlésen.

„Rengeteget segítettem abban, hogy Magyarország felkerüljön a sísport térképére. Csodálatos hét esztendő volt magyar színekben versenyezni, mindig a profizmus felé haladtunk. A mostani vezetőség, Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető viszont amatőr. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett” – jelentette ki könnyeivel küszködve sajtótájékoztatóján a lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síző. 

Miklós Edit azt mondta, eredetileg úgy tervezte, hogy a jövő évi vb után akasztja szögre a bukósisakját. A 30 éves sportoló kifejtette, nem az egészségi állapota miatt hagyta abba, mivel januári, második térdsérülése szinte „semmiség” volt az elsőhöz képest, amelyet 2017 januárjában szenvedett el. Kiemelte, térdszorító nélkül jár, és három hónappal a balesetet követően már sílécre állhatna.

„Mindent megtettem, büszkén hagyom abba” – fogalmazott Miklós Edit, aki elárulta, számára a szocsi játékokon elért hetedik helye a legkedvesebb emlék, de szívesen gondol a világkupafutamokon elért két harmadik helyére is.

A csíkszeredai születésű síző elmondta, novemberben úgy választották meg elnöknek Bajai Andrást, hogy folytatja az előző vezetés által megkezdett munkát, de egyik napról a másikra ezt felrúgta, az általa kinevezett ügyvezető pedig rendre beleszólt szakmai kérdésekbe. A szövetségben uralkodó káoszra példaként említette, hogy az egyik szponzori szerződést felmondták, az edzők pedig nem kapják meg a pénzüket.

„A mostani fiatalok jobb eredményeket érnek el, mint én ugyanebben a korban. Összes energiámat abba fektetem, hogy ők jobbak legyenek. Lesznek még Miklós Editek és világkupákon szereplő versenyzők” – mondta Miklós Edit, aki a korábbi, Kálomista Gábor és Kaszó Klára által fémjelzett vezetés munkájának folytatását ígérte, szorosan együttműködve a klubokkal.

Az eseményen jelen volt a szintén csíkszeredai születésű, kétszeres olimpikon Szőcs Emőke sílövő és sífutó is, aki múlt héten vonult vissza. Ő az MTI-nek elmondta, szintén szerepet vállal a szövetség munkájában, amennyiben Miklós Edit lesz az elnök.

 

A Magyar Síszövetség elnöke szerint jogellenes volt a vasárnapi közgyűlés

Bajai András elnök szerint jogellenesen hívták össze a Magyar Síszövetség közgyűlését vasárnapra.

Bajai András pénteki sajtóközleménye szerint az esemény többek között azért jogellenes, mert nem hívták össze az elnökséget, amely elrendelte a közgyűlés megtartását, majd meg nem engedett írásbeli döntések születtek, például a jelölő- és mandátumvizsgáló bizottságról, illetve a helyszínváltozásról.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a közgyűlésnek „nyilvánvalóan nem minősülő” összejövetelen semmiféle érvényes határozat nem születhet, és minden szabálytalan határozatot – köztük a közgyűlés összehívására és az elnök jogköreinek teljes megvonására vonatkozót – megtámadta a jelenlegi vezetés a Fővárosi Törvényszéken.

„A korábbi vezetés rendszeresen szabálytalan határozatok keretei között ugyan folyamatosan igyekszik ellehetetleníteni az elnök munkáját, de ez valódi akadályt nem jelent a napi működésben” – áll a közleményben.

Bajai hozzátette, hogy – szembesülve a szabálytalanságok különös súlyával – több büntetőfeljelentést tett, és beadványokkal fordult minden illetékes hatósághoz a törvényes rend helyreállítása érdekében. 

Bajai András pénteki álláspontja szerint nem volt kérdés, hogy Miklós Editet vasárnap „kikiáltják” elnöknek, de ennek nem lesz jelentősége. „Edit, ne csináld! Nagyon nagy a baj a Magyar Síszövetségben. Várd meg, amíg rendet teszünk! Utána pedig gyere, és dolgozz te is a magyar sísportért” – üzente végül az elnök.