kedd, május 22, 2018

Megalázta Messiéket a Roma, a Liverpool duplán verte a Cityt

Az AS Roma és a Liverpool jutott be kedden az elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában.  A római csapat 1-4-ről kezdte a hazai visszavágót, amelyen 3-0-ra nyert, így idegenben lőtt góllal jutott tovább Messiékkel szemben, míg a Liverpool otthoni 3-0-s győzelme után 2-1-re verte idegenben a Manchester Cityt, amely egyébként 17 ponttal áll jobban nála a Premier Leauge-ben.

Az olasz fővárosban reménytelennek látszó helyzetből, 1-4-ről kezdte a mérkőzést az AS Roma, ám az már az első pillanattól érezhető volt: hisz abban, hogy ledolgozhatja a hátrányát a Barcelona ellen. Már a hatodik percben be is talált a Roma, amikor De Rossi kiugratásából Dzeko szép gólt szerzett. Ez tovább tüzelte a hazaiakat, míg a Barca nem változtatott kényelmes játékán, így az első félidőben végig a Roma volt a jobb, és több nagy helyzetet is kialakított, igaz, valamennyit ki is hagyta.

A szünet nemcsak az összeállításokban nem hozott változást, a csapatok futballja is ugyanaz maradt a második félidőre, a házigazda elképesztő energiákat mozgósítva ment előre, a Barcelona pedig enerváltan, veszélytelenül játszott. A római fölény aztán az 58. percben újabb góllá érett, a Piquet Dzeko elleni szabálytalansága miatt megítélt büntetőt De Rossi lőtte be magabiztosan.

A Barcelona érezhetően teljesen összezavarodott, a Roma pedig fáradhatatlanul zakatolt tovább. A hajrára kanyarodva, a 82. percben egy jobb oldali szöglet után Manolasz jól érkezett a rövid oldalra, és gyönyörűen csúsztatott a kapuba.

Az Olimpiai Stadion szinte felrobbant a továbbjutást ígérő gólt követően, s talán ez ébresztette fel a vendégeket is, akik a következő öt percet meghajtották, de képtelenek voltak igazán nagy helyzetbe kerülni. A négyperces hosszabbításban a Roma okosan játszott, megőrizte előnyét, amivel óriási bravúrt bemutatva bejutott az elődöntőbe. Ez 1984 óta először sikerült neki.

Manchesterben nagy lendülettel kezdett a City, amely az első mérkőzést 3-0-ra elveszítette. Gabriel Jesus révén már a 2. percben megszerezte a vezetést, majd a folytatásban is nagy nyomás alá helyezte a vendégek kapuját, és több helyzetet is kidolgozott. A Liverpool nem nagyon tudott labdát szerezni és ezekből gyors támadásokat vezetni, míg a manchesteri csapat kapufát is lőtt, a szünet előtt pedig gólt is szerzett, de azt a bíró les miatt nem adta meg. Az első félidőben a City 13-szor próbálkozott kapura lövéssel, míg a Liverpool csak kétszer.

Bő tíz perc telt el a második félidőből, amikor a vendégek pontosan vittek végig egy kontratámadást és az utóbbi időben nagyszerű formában futballozó, önbizalomtól duzzadó Mohamed Szalah emelésével egyenlítettek, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a párharcot. A City továbbra is sokat támadott, de a góljával kényelmes helyzetbe került Liverpool eredményesen tartóztatta fel a hazaiakat. A 76. percben aztán Roberto Firmino szerzett labdát és pontosan lőtt a bal alsó sarokba. A City a második félidőben is szerzett egy lesgólt.

A hazaiak dolgát jelentősen nehezítette, hogy Josep Guardiolát a bíró a szünetben kiállította, így a spanyol tréner a lelátóról nézte végig az összecsapás második felét.

A Liverpool 2008 óta először jutott be a BL-ben a legjobb négy közé.

 

Eredményjelző

Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

* AS Roma (olasz) – FC Barcelona (spanyol) 3-0 (1-0), továbbjutott az AS Roma 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

Gólszerzők: Dzeko (6.), De Rossi (58., 11-esből), Manolasz (82.).

* Manchester City (angol) – FC Liverpool (angol) 1-2 (1-0), továbbjutott a Liverpool kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.

Gólszerzők: Jesus (2.), illetve Szalah (56.), Firmino (76.).

 

Csütörtökön este az Európa-ligában

A negyeddöntős párharcok visszavágójával folytatódik csütörtökön a labdarúgó-Európa-liga. A műsor (zárójelben az első összecsapás eredménye, és a találkozót közvetítő televízióadó): CSZKA Moszkva (orosz) – Arsenal (angol) (1-4, RTL II, Look TV, Telekom Sport 3), Olympique Marseille (francia) – RB Lipcse (német) (0-1, Telekom Sport 4), Salzburg (osztrák) – Lazio (olasz) (2-4, Look Plus, Telekom Sport 2), Sporting Lisszabon (portugál) – Atlético Madrid (spanyol) (0-2, Pro X, Telekom Sport 1). Valamennyi mérkőzés 22.05 órakor kezdődik.

 

Megalázta Messiéket a Roma, a Liverpool duplán verte a Cityt