szombat, április 21, 2018

Márciusi kesergő

Kerek évfordulóját ültük idén az 1848-as tavasznak. Melynek forradalmi hulláma az egész öreg kontinensen végigterjedt, ékköve pedig a magyar ifjak tizenkét pontos kiáltványa volt, amely egy értelemben megágyazott a ma ismert polgári demokráciáknak. Első pontja a sajtószabadságot követelte. Vajon mit szólnának az eredményhez a kezdeményezők, ha valamely csoda folytán visszatérhetnének közénk?

Mert közben az egész világot átformáló másik, digitális forradalom és a virtuális közösségi terek megjelenése nyomán a sajtó nemcsak szabad, hanem közkinccsé is lett. És ha összevetjük a korabeli közbeszédet a maival, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a reformkor forradalmár ifjai igen gyorsan úgy kaparnák vissza magukra a hantot, mint Tamási Rendes feltámadásának megcsömörlött Énekesei.

Mert a kései utódok nem csak a politikai cenzúrát irtották ki, ami felette szükséges volt a világ jobbá tételéhez, hanem a szabadság ismérveiből is kicenzúrázták – eléggé el nem ítélhető módon – az elemi jóérzést és az alapvető tiszteletet, ezért mind a közösségi, mind a hivatásos sajtóban soha nem láthatott mértékben virágzik a gaz.

És nem fog senki fentről gátat szabni, nem fognak a nagyon okosok törvényt írni, hogy ezt a lincshangulatot megfékezzék. Sokkal nagyobb szerepe van ennek az életünkben, mint első látásra gondolnánk. Mert a közbeszédnek döntő szerepe van a politikai hatalom megszerzésében, így a mindennapi életünk irányításában is. Ez a légkör pedig a botcsinálta politikusoknak olyan, akár a halnak a langyos víz. Kiirtja az érvelést és a civilizált vitát, nem kell többé átlátható és számon kérhető programokat alkotni, bőven elegendő a felső korcsoportos óvodások értelmi szintjét még épp elérő üzenetekkel idomítani a választókat. Nem kellenek célok, csak pellengérek, amelyekre lehessen elegendő vélt vagy valós ellenséget állítani. Aztán mind a magukat szabadnak vélők, mind a teljes képet átlátók megnézhetik magukat választások után, mert a hatalom a kiherélt szabadság légkörétől áthatott közbeszédet a maguk javára fordítani képes csirkefogóké lesz, és lehet hőbörögni újabb négy esztendeig.

Ez semmit nem változik addig, amíg a szabadság vissza nem kapja a teljes tartalmát, nemcsak a korlátlan lehetőséget képzeljük bele, hanem hozzáértjük az egymás iránti tiszteletet és a társadalommal szembeni kötelességeinket is. Ha ez sikerülne sem telne rövid időbe kigyomlálni a gazt a közbeszédből, hogy jobban tudjunk válogatni a közélet vezetésére vállalkozókból azok rátermettsége, és nem hazudozási készségeik alapján, hogy hosszabb távon kapjunk esélyt egy olyan világra, amilyet reformkori elődeink is megálmodtak azon a bizonyos márciuson.