kedd, június 19, 2018

Litera-díjas Székely Csaba

Vasárnap Budapesten, a Margó Fesztiválon jelentették be, hogy a Litera A magyar ballada – Kortárs egyfelvonásosok Arany-balladákra címmel meghirdetett drámaíró pályázatának egyik győztese Székely Csaba. A felhívás szerint hét drámaíró Arany János javasolt balladáit alapul véve egyfelvonásos drámát kellett írjon. Bartók Imre a Vörös Rébék (Rebeka), Király Kinga Júlia a Tetemre hívás (Ki mondja meg, mi történt Bárczi Benővel aznap este. Vagy még annak előtte), Kiss Tibor Noé a Híd-avatás (Minden perfekt – fekete komédia), Kovács Viktor és Dominik az Éjféli párbaj (Bérnász), Papp Sándor Zsigmond az Ágnes asszony (A bűn), Székely Csaba a Vörös Rébék (Vörös Rébék) és Szil Ágnes a Szőke Panni (Cybergésa) témájára írt egyfelvonásost. A zsűri döntése értelmében Székely Csaba műve első, a Kovács Dominik és Viktor testvérpár alkotása második, Papp Sándor Zsigmond drámája harmadik lett. A Litera publikálja a drámákat, a legjobb művek felolvasószínházi bemutatójára Arany János halálának évfordulójához közeli napon, azaz október 22. táján kerül sor.