csütörtök, december 14, 2017

Lettország

Utazás a Baltikumban
A Fekete Fejűek Háza

Litvániától északra terül el a 64,5 ezer négyzetkilométer nagyságú, közel 2 milliós népességű ország, Lettország. 1991-től független, 2004-től az Európai Unió tagja.

Tiszta, vonzó, érintetlen tájainak több mint fele síkság, legmagasabb dombja alig 300 méter. Nagy részét erdő borítja, több ezer folyója és tava van, amelyeket nagy becsben tartanak. Meglátásom szerint a tiszta vizek, a termékeny síkság és az általános felmelegedés okán a közeljövőben bevándorlók célpontja lesz ez a kis ország (is). A letteknek a többi balti néppel együtt változatos, fordulatos történelme van. Észtországgal együtt az ősi Livónia (Lívföld, Livland) területén fekszik. A lívek finnugor nép, ma már kihalóban vannak. A német területeken megszerveződött Hanza kereskedőszövetség telepeket hozott létre Lívföldön, amelyek papokból, kereskedőkből, lovagokból tevődtek össze, majd elkezdődött a hittérítés a leigázott pogány lívek körében. A Livónia országnév kiterjedt a többi kelet-balti régióra is, és területére beözönlött a lett nép, amelybe a lívek fokozatosan beolvadtak. A következő évszázadokban lengyel, később svéd fennhatóság alá került, végül 1721-ben Oroszország szerezte meg. 1918–1940 között független Lett Köztársaság volt, majd szovjet köztársasággá vált. 1991-ben kilépett a Szovjetunióból.

A lett az egyik legősibb indoeurópai nyelv a litvánnal együtt, de ők már nem értik meg egymást.

Útban Lettország fővárosa, Riga felé, letérünk a főútról a Balti-tenger partjához. A melegebb nyarak lehetővé teszik, hogy egyre többen üdüljenek a balti tengerpartokon. Erdővel határolt, fűvel ritkán benőtt dűnék sorakoznak a széles homoksávon, ahonnan pazar kilátás nyílik a tengerre. Bensőséges hangulat, nyugodtság és meglepően kellemes hőmérsékletű tengervíz fogad, de nekünk fürdőzésre sajnos nincs elég időnk. Helyette turistatársaimmal együtt cipőinket ledobva, feltűrt nadrágszárral fel-alá sétálunk a sekély parti vízben, szemünkkel borostyán után kutatva. A borostyán főképp a Balti-tenger partjain található. A több millió éves gyanta kövületet mágikus erejűnek tekintette az emberiség: a fiatalság, szépség, egészség megőrzésére, betegségek gyógyítására, ékszerek, dísztárgyak készítésére használták. Többszínű megjelenését, szépségét itt egyikünk sem csodálhatta meg, csak később, ékszerboltokban, múzeumokban, fényűző cári épületekben.

Késő délután érkezünk Rigába, az óvárosban levő szállodába, ahol bőséges, ízletes vacsorával vártak. Lefekvés előtt, a kései sötétedés okán még órákig sétálhattunk az óvárosban és a város főterén, ahol számos esemény, rendezvény, kiállítás, színházak, koncerttermek, szórakozóhelyek várják az odalátogatókat.

A balti államok fővárosai az UNESCO-világörökség részét képezik, de a legnagyobb, legszínesebb, legpezsgőbb főváros Riga. Az egykori Hanza-város a szélesen hömpölygő, hajózható folyó, a Daugava torkolatához, a Rigai-öböl mellé épült.

A város leghíresebb építészeti látványossága a szecessziós negyed, amely mintegy 800 (nyolcszáz) remek palotájának köszönhetően Európa és a világ szecessziós fővárosa. Ilyen mennyiségben sehol nem látható ebben a stílusban készült épület. Összehasonlításképpen: Gaudínak Barcelonában 12 háza áll.

A városnegyed a huszadik század eleji nagy gazdasági fellendülés idején keletkezett. A világhírű remekművek legjelentősebb tervezője Mikháil Eisenstein, Szentpéterváron született, Rigában letelepedett, zsidó nemzetiségű „őrült zseni vagy zseniális őrült” mérnök. A párizsi kiállításon megismert és megkedvelt stílusú épületeket 1901 – 1906 között tervezte. Stílusára jellemző a színek gazdasága sok kék keverékkel, kevés görbület és hullámvonal, számtalan díszítő-, épületszobrászati elem, elsősorban emberi profilok, sárkányok, szörnyek, növényi ornamentika, bagoly, páva, maszkok, mítoszi hősök, női alakok, amelyek mozgalmassá teszik az épületek frontjait. Az épületek homlokzata magas, tervezőjük szerint a tető nem eleme az épületnek, ezért nem látszik az utcáról. Egyik csodálatos házban lakott maga Eisenstein is.

Gondolataink önkéntelenül is haza, Marosvásárhelyre repülnek, ahol a szecessziós irányzat szintén jelen van jó néhány épületen, amelyek mellett sokszor közömbösen megyünk el. A huszadik század elején, a mai formájában kialakulóban levő főtéren épült és a szecesszió remekművének tekintett Városháza vagy a Kultúrpalota színes cserepekkel tarkított fedele jól látható az utcáról, külön díszítőeleme az épületeknek. Büszkék lehetünk a Bernády György által megálmodott, magyaros szecesszió jegyében született épületekre.

Ahogy az már lenni szokott, kezdetben a rigaiaknak nem tetszett Eisenstein stílusa, de az általa épített lakások mindig elkeltek. Napjainkban akár 6000 eurót is elkérnek négyzetméteréért, és nem áll sokáig rajtuk az „eladó” tábla.

Riga további látnivalói a középkori várost idézik.

A 13. században épült a Három Testvérnek nevezett és épen fennmaradt három lakóház együttese. Jellegzetes, gazdag kereskedőházak. Előtte négy muzsikus középkori zenével színezi a középkori hangulatot. Több száz évesek, de a 19. században neogótikus stílusban felújított épületek a kereskedőcéhek székházai. Az egyik rivális csoport székháza legmagasabb pontján egy jellegzetes (nagydolgát végző) helyzetben levő macska szobra van, amely eredetileg hátsó felével az ellenfél háza felé fordult. A két csoport kibékülése óta a cicaszobrot más irányba fordították.

A világ legnagyobb céhszékháza a Fekete Fejűek Háza, kizárólag a nőtlen kereskedők székháza volt és a 14. században épült. A Fekete Fejűek igencsak erős egyesületének neve onnan származik, hogy patrónusa Szent Móric volt, nevében a mór (maur) szó feketét jelent. 28 méteres oromzatát szobrok díszítik, Szent Móric rend keresztje és fekete szobra. Előtte őrködik a Hanza-városok védőszentje, Szent Roland szobra, a német alapítás megtestesítője. Innen folytatjuk városnéző körutunkat, megnézzük a várost egykor körülvevő vár falaiból megmaradt részeket, a Svéd kaput, a lőportornyot, a Nagy Péter cár látogatása alkalmával vágott kaput, a várfal közelében felállított Brémai muzsikusok szobrát, amelyet Bréma városa ajándékozott Rigának és a Wagner-házat. Belülről is megcsodáljuk a rigai dómot, a Szent Péter-templomot és a Szent Jakab katolikus székesegyházat, amelyek a 13–14. században épültek. Útba ejtjük a Lív teret, ahol az egykori lív házakból megmaradt néhány, egy részükben ma is lív származású tulajdonosok laknak. A lív nyelvet ma már csak 8-9 egyén beszéli anyanyelvi szinten, további 30-40 még megérti, de valószínű, hogy rövidesen tovatűnik. Átmegyünk a régi kereskedők szűk utcáján, megállunk a lett parlament előtt, ahol 1991-ben a lett emberek barikádokat építettek, hogy megvédjék a parlamentet a szovjet katonáktól. Az egyik barikád maradványai közszemlére vannak kitéve. A város fő közlekedési útvonala, a Szabadság utca a 42 méter magasba törő Szabadság emlékműhöz vezet, amelyet Nagy Péter cár lovas szobra helyére építettek.

A középkori vár megtekintése után kimegyünk a szélesen hömpölygő Daugava folyó jobb partjára, ahol leghamarabb az utazók, a hajósok és utasaik védőszentjét, Szent Kristófot ábrázoló nagyméretű szoborra esik tekintetünk. Velünk szemben, a folyó bal partján egy modern városrész épült fel, magas épületekkel, modern templommal.

Az élménydús napot Riga közelében, egy tó mellett épült kisebb település vendéglőjében rendezett lett folklórestével fejeztük be. Meggyőződtünk arról, hogy a fővároson kívül is vannak turistacsalogató, vonzó látnivalók. Egyszerű lett nemzeti eledeleket szolgáltak fel (céklaleves, disznóhúsból készült meleg kolbász krumplival, előtte sajt, juhtúró, szalonna, töpörtyű, házikenyérrel, hagymával, savanyú uborkával). A nyolctagú népdalénekes és -táncos csoport vezetője röviden ismertette a lett népzenét, a népi szokásokat, majd egy félórányi előadásban népdalokat, táncokat mutattak be, végül megpróbálták megtanítani a magyar turistáknak is népi táncaik lépéseit.

Lettország nem rendelkezik hatalmas területtel, népességgel, mégis számos látnivalóval büszkélkedik, vonzó úti cél lehet mindenki számára.

Veress László