hétfő, június 25, 2018

Lelkünkben felfénylő

Március 15-e nemzeti mitológiánk legfényesebb eseménye, a magyarság tudatában a szabad nemzetté válás ünnepe. A hősies elszántság, a félelmek nélkül vállalt bátorság, a fiatalság friss, vakmerő erejének megnyilatkozása, amely a reformpárti országgyűlési képviselők törekvéseit győzelemre váltotta. Sőt annál is tovább ment, és sok egyéb vívmánya mellett a cenzúrát elsöpörve szabaddá tette a sajtót. 

E nap üzenete mindig időszerű marad, diktatúrák sötét, szorongató légkörében, és az álszabadság hamis díszletei között is. Hogy a fiatalság miért nem érzi, érti ma már a nap üzenetét úgy, ahogy éveken át minden március közepén felfénylett a lelkünkben? Miért vált nosztalgiázó középkorúak és idősebbek ünnepévé? Talán azért, mert azok, akik a felnőtt életbe lépnek, nem érezték az elnyomásnak azt a súlyát, mélységét, amely megfosztott minden önállóságtól, és csendestársnak mellénk rendelte a félelmet a hatalomtól, a megtorlástól. És ebből kiindulva manapság túlságosan kíméltük, kíméljük, védjük őket? 

Pedig korántsem értünk el Kánaánnak még a küszöbére sem. A százéves Romániának pedig nem válik dicsőségére azon intézkedések sokasága, amelyekkel az elmúlt évek március 15-i ünnepségeit keserűvé tette a romániai magyarság számára. Bírságok kiszabása, prefektusi kifogások, fenyegetések a magyar szimbólumok használata ellen, és sorolhatnánk tovább az ünneprontó gesztusokat, amelyekkel nem szolgálják a békés együttélés ügyét. 

Ugyanakkor mi is felelősek vagyunk, hogy sok helyszínen kettőbe szakítottuk az ünnepet, és fontosabbá váltak a politikusi beszédek, ahelyett hogy nagyobb teret biztosítanánk a fiataloknak, hogy magukénak érezzék az ünnepet. 

A kellemetlen események ellenére a hajdani forradalmi lázban égő nap, majd a 170 év során átformált, betiltott, de lélekben mégis megünnepelt március 15-ék emlékét őrizve, aki járni tud, ott kellene lennie az ünneplők táborában, szerte Erdélyben, ahol Petőfiék vakmerő bátorságára, az elnyomást elsöprő, tömegeket megmozgató erejére emlékeznek, ahol huszárok vonulnak és Széchenyi-szobrot avatnak, és a megemlékezést tartalmas ünnepi műsorok követik. Az ünneplés mellett a visszaállamosított, bezárásra ítélt iskoláink, a közéletből való módszeres kiszorításunk, nemzeti szimbólumaink üldözése és sok egyéb visszásság miatt helye van a jogaink folyamatos megnyirbálása elleni tiltakozásnak is. Ezt részvételünkkel tehetjük hangsúlyossá március 15-én, a régen áhított, de még el nem ért szabadság napján!