kedd, június 19, 2018

Keserízű idényzárás a 6. ligában

Vasárnap lezárult a pontvadászat a 6. ligában is, és igen szorosan alakult az élboly. Somosd már az utolsó előtti fordulóban bebiztosította a bajnoki címet Nyárádgálfalva legyőzésével, így az utolsó mérkőzésen sérülésekre, eltiltásokra hivatkozva csupán hét játékost küldött a pályára Jedden, aminek csúnya vereség lehetett volna az eredménye, hiszen az első percekben a hazai csapat hat helyzetet dolgozott ki, de nem tudta bevenni a vendégek kapuját. A 6. percben a somosdi Szőcs K. egy rossz mozdulat után sérülés miatt el kellett hagyja a pályát, s mivel a háromperces várakozás után sem tért vissza, hat emberrel maradt csapata nem folytathatta, a játékvezető lefújta a mérkőzést (így a találkozót 3-0-ra Jedd javára írták). Ezt a hazaiak nem vették jó néven, a lelátóról szidalmazások is elhangzottak, a hazai csapat is sportszerűtlen magaviselettel vádolta meg Somosdot.

A jeddiek a megyei labdarúgó-egyesület idei döntését sem hagyták szó nélkül, hogy miközben az elmúlt években minden haszontalanságra jutott pénz, idén nem volt keret, hogy a harmadik helyen végzett együttes játékosainak egy-egy, amúgy csupán néhány lejbe kerülő érmet akasszanak a nyakába, elismerve egy év munkáját.

Somosd 54 ponttal az élen zárt, míg az utolsó fordulóban Mezőpanitot 7-2 arányban lehengerlő Nyárádgálfalva 53 ponttal kénytelen volt beérni a második hellyel, Jedd pedig 52 ponttal a dobogó harmadik fokán végezte a bajnokságot. A 4. helyen Csíkfalva maradt, amely 6-2-re „seperte le” Kibédet az utolsó mérkőzésen, a panitiak pedig maradtak az 5. helyen.

Egy kérdés még feltevődik jó idejében: indul-e 6. liga az ősztől? Miután már szinte csak Nyárád és Küküllő menti csapatok maradtak a falusi foci képviselői (az egyedüli mezőségi csapat, Uzdiszentpéter is visszalépett menet közben), a végére elfáradt, megvékonyodott kerettel rendelkezők közül is négy azt latolgatja, hogy befejezné a hivatalos bajnokságokban való szereplést. A tabella első felében záró csapatok már új leigazolásokat fontolgatnak, mert lehet, hogy szeptembertől az 5. ligában kell folytatniuk, ha továbbra is szervezett pontvadászatban szeretnének részt venni.

 

Eredményjelző

* 5. liga, Északi csoport, 22. (utolsó) forduló: Abafája – Mezőkirályfalva 7-1, Lövér – Marosfelfalu 3-1, Köhér – Nyárádremete 0-2, Görgénysóakna – Szászrégeni Testvériség 2-1, Alsóidecs – Bátos 3-2, Magyaró állt. A bajnokság végeredménye: 1. Nyárádremete 50 pont, 2. Bátos 43, 3. Görgénysóakna 43, 4. Köhér 42, 5. Szászrégeni Testvériség 36, 6. Magyaró 31, 7. Alsóidecs 29, 8. Abafája 17, 9. Lövér 13, 10. Marosfelfalu 10, 11. Mezőkirályfalva 7.

* 5. liga, Közép csoport, 22. (utolsó) forduló: Segesvár – Tuzson 4-2, Galambod – Harasztkerék 2-6, 

Balavásár – Mezőrücs 3-0, Gernyeszeg – Kerelőszentpál 6-1, Csittszentiván – Cikmántor 3-0, Kerelő állt. 

A bajnokság végeredménye: 1. Harasztkerék 53 pont, 2. Csittszentiván 45, 3. Balavásár 43, 4. Segesvár 41, 5. Kerelő 28, 6. Tuzson 24, 7. Gernyeszeg 22, 8. Galambod 20, 9. Mezőrücs 19, 10. Cikmántor 13, 11. Kerelőszentpál 9.

* 5. liga, Déli csoport, 18. (utolsó) forduló: Mezőtóhát – Mezőceked 1-1, Marosludas II – Mezőzáh 5-0, Maroskece – Radnót II 3-2, Magyarsáros – Vámosgálfalva 4-0, Küküllődombó – Marosugra 6-0. A bajnokság végeredménye: 1. Radnót II 40 pont, 2. Marosludas II 37, 3. Mezőceked 34, 4. Magyarsáros 32, 5. Küküllődombó 28, 6. Mezőzáh 23, 7. Maroskece 18, 8. Vámosgálfalva 16, 9. Marosugra 13, 10. Mezőtóhát 13.

* 6. liga, 22. (utolsó) forduló: Jedd – Somosd 3-0, Nyárádgálfalva – Mezőpanit 7-2, Csíkfalva – Kibéd 6-2, Koronka – Mikefalva 3-4, Küküllőszéplak – Egrestő 9-1, Székelybere – Uzdiszentpéter 3-0. A bajnokság végeredménye: 1. Somosd 54 pont, 2. Nyárádgálfalva 53, 3. Jedd 52, 4. Csíkfalva 45, 5. Mezőpanit 37, 6. Koronka 29, 7. Egrestő 27, 8. Mikefalva 24, 9. Székelybere 22, 10. Uzdiszentpéter 14, 11. Kibéd 14, 12. Küküllőszéplak 10.