hétfő, június 25, 2018

Kerekes székben is lehet aktív életet élni

Mozgássérült szépségkirálynő kerestetik
Fotó: Nagy Tibor

– ez az üzenete annak az országos kampánynak, amit a gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó Ortoprofil cég kezdeményezett. Szerdán a cég Hídvég utcai székhelyén tartott sajtótájékoztatón négy kerekes székbe kényszerült személlyel ismerkedhettünk meg, akiknek életútja és lelkiereje mindannyiunk számára példaértékű lehet. 

Frunda György, az Ortoprofil Románia elnöke elmondta, cégük felvállalta, hogy segít azoknak, akikkel kevésbé volt kegyes a sors, hogy nehézségeik ellenére a társadalom aktív résztvevőjeként élhessék életüket. Nemrég egyhetes tábort szerveztek az ország különböző pontjairól érkezett 14-16 éves, szkoliózissal diagnosztizált lányok számára, ahol számos információval látták el a fiatalokat a gyógytorna során alkalmazott különféle terápiás lehetőségekről, valamint a gerincfűző viseléséről. A fűző viselésének a kényszerét a fiatalok ugyanis zavarónak találják, attól tartanak, hogy megbélyegzik őket emiatt. Viszont a tábor során rávezették őket arra, hogy fűzővel ugyanolyan aktív életet lehet élni, szórakozni, sportolni, mint anélkül. Ezt követően az elmúlt év vége felé a mellrákkal diagnosztizált, és mellprotézisre szorult nők teljes körű rehabilitációjában vállalt szerepet egy országos kampány által az Ortoprofil. 

Ezúttal egy újabb országos kampányt indítottak el, amely azokra fókuszál, akik tolószékben élnek. A cél ösztönözni a mozgáskorlátozott személyeket arra, hogy korlátaik ellenére is teljes, aktív életet éljenek. A tegnapi sajtótájékoztatón ennek négy kiváló példáját sorakoztatták fel, négy olyan, tolószékbe kényszerült személy volt jelen, akik igen mozgalmas életet élnek, sorstársaikért dolgoznak, vagy éppen sportolnak: Kazány Tibor, a Magyarországon megszervezett Miss Spinner Kerekesszékes Szépségkirálynő szépségverseny megálmodója és elnöke, a marosvásárhelyi Paula Andrea Hadarag, aki 2014-ben a szépségverseny egyik döntőse lett, Florin Mîndru, aki Romániát képviseli majd a következő, Dél-Koreában tartandó paralimpián és Simon Judit, a Hifa Románia elnöke. 

Kazány Tibor köszönetet mondott az Ortoprofil vezetőségének, hogy lehetőséget teremtettek arra, hogy Magyarország határain túl is népszerűsítse a szépségversenyt, és ezáltal ösztönözzék a kerekes székes erdélyi lányokat, hogy próbáljanak szerencsét. Kifejtette, a 2013-ban elindított szépségverseny célja olyan platformot teremteni a mozgássérült nők számára, ahol be tudják bizonyítani, hogy a szépség belülről fakad, önbizalmat szerezzenek, illetve hogy felhívják a figyelmet arra, a sérülteknek szükségük van rá, hogy a társadalom elfogadja őket. 

– Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy vannak körülöttünk gyerekek, akik sérülten születnek, és felnőttek, akik baleset nyomán válnak mozgáskorlátozottá, de ennek ellenére továbbra is a társadalom szerves részei. Szükségük van arra, hogy párjuk, családjuk legyen, és ugyanolyan jogokat biztosítsanak számukra, mint bárki másnak – mutatott rá a szépségverseny jogtulajdonosa. Hozzátette, a verseny ugyanakkor kiváló lehetőség arra, hogy a lányokra felfigyeljen a világ, és esetleg egy magazin vagy egy termék reklámarcává váljanak, mint ahogyan erre az előző évek során több ízben is volt példa. 

Mint mondta, idén az április 8-án Budapesten sorra kerülő gálán választják ki a kerekes székes királynőt, a versenyre január 11 – március 14. között jelentkezhetnek a 18-45 év közötti hölgyek. A kiválasztottak a versenyt megelőzően egyhetes táborban vesznek részt Tatán, ahol szakemberekből álló csapat készíti fel őket a megmérettetésre. Kazány Tibor hangsúlyozta, a szervezők nemcsak magyarországi, hanem határon túli kerekes székes hölgyeket is várnak, olyanokat, akik magyarok által is lakott területen élnek, például Erdélyben, a Vajdaságban. Az idei verseny célja felhívni a figyelmet az akadálymentesítés fontosságára. 

A verseny korábbi döntőse, a marosvásárhelyi Paula Hadarag elmondta, életre szóló élményekkel gazdagodott a Magyarországon töltött idő alatt, a felkészítő tábor igazi vakáció volt számára, a készülődés és szórakozás mellett szakemberek ismertették velük a különféle rehabilitációs lehetőségeket. 

 

Túl kell lépni az önsajnálaton 

– tanácsolja sorstársainak Florin Mîndru, aki néhány éve részt vett a Románia Hangja tehetségkutatóban, és szenvedélyes síző, mi több, Romániát képviseli majd Dél-Koreában a paralimpián. Mint mondta, több mint két évtizede kényszerült kerekes székbe, de ennek ellenére teljes életet él. Arra törekszik, hogy sorstársait ösztönözze, ne zárkózzanak be a négy fal közé, ne engedjék, hogy eluralkodjon rajtuk az önsajnálat. Rámutatott, Romániában még mindig hátrányos helyzetben vannak a mozgássérültek, ugyanis, bár léteznek törvényes előírások például a közlekedés akadálymentesítésére, ennek a gyakorlati megvalósítása bőven hagy kívánnivalót maga után. Sok esetben elkészítik ugyan a feljárót, de az használhatatlan. 

Simon Judit, a Hifa Románia elnöke többek között a Póka-keresztúrra tervezett Hifa-parkról szólt. A szociális otthon lehetőséget biztosítana azoknak a mozgássérülteknek, akiknek nincsenek hozzátartozóik, vagy akikről idős, beteg szüleik már nem tudnak gondoskodni, hogy emberi körülmények között éljenek és szakképzett személyzet gondoskodjon róluk. A területet sikerült megvásárolni, elkészült az előtanulmány, viszont a több millió eurós beruházást kizárólag pályázati úton lehetne megvalósítani. Jelenleg azonban uniós szinten az az irányelv, hogy a fogyatékkal élőket otthon, családi körben kell ellátni, ami igencsak leszűkíti a pályázati lehetőségeket – mutatott rá Simon Judit.