hétfő, április 23, 2018

Kanyarfúrós referendum

Egy nappal a romániai magyar pártok közös állásfoglalását követően nyilatkozatban kérte az elnököt a szociáldemokraták szóvivője, hogy írjon ki népszavazást a helyi autonómiáról. Ennek borítékolni lehetne a végeredményét, ha megszerveznék, ám egyelőre még egy évszázadnyi államszervezés után sem tartunk ott, hogy az államot megbízhatóan működtetni tudnák, úgyhogy ez a referendumötlet sem több egy politikai lufinál, feltűnés nélkül vegyül el a többi között.

Az jó kérdés, hogy szándékosan időzítették-e a magyar pártok állásfoglalását a wilsoni 14 pont meghirdetésének centenáriumára. Mikor már látható volt, hogy az emberiség addig ismert legnagyobb háborúja a végéhez közeledik, a konfliktusba még épp alig egy éve belépett Egyesült Államok elnöke egy, a törvényhozás előtt elmondott beszédében hirdette meg a világ háború utáni sorsának rendezésére kigondolt alapelveit. Ezek elvekként gyönyörűek, ám a gyakorlatban alig valósult meg belőlük valami, hiszen kezdeményezőjük országának parlamentje sem ratifikálta a 14 pontot, be sem lépett a világbéke fenntartására kitalált Népszövetségbe, ráadásul a nagy háborút lezáró békerendszer is alig bírt ki két évtizedet.

E wilsoni pontokban állt többek között, hogy az államok határait a nemzeti önrendelkezés elvét figyelembe véve népszavazás útján állapítsák meg, de erre nálunk nem sok figyelmet fordítottak, térképen rajzolták a határokat, a békefeltételeket diktálók és talpnyalóik érdekei szerint. Egy népszavazás esetén alighanem lett volna fejvakarás rendesen hatalmaséknál, mert a nyugaton szocializálódott többségi

 polgártársak akkor sem örültek egyöntetűen a regáti királyságnak, mint ahogy mai utódaik is milliószámra menekülnek ebből a jobb sorsra érdemes gyönyörű hazából.

Most, század múltán sem alkalmas az idő egy autonómiával kapcsolatos népszavazásra, mert az ország centenáriumát a többségiek mutatós megvalósítások helyett csak üres szólamokkal tudják ünnepelni, ilyen légkörben valószínűleg még azok is elutasítanák az ötletet, akik egy kör gondolkodás után már fel tudják mérni az élet ilyetén rendezésének előnyeit is. Az már egy jó lépés, ha a magyar politikai szereplők konszenzusra jutottak a kérdésben. De ahhoz, hogy az autonómia ügye ne jusson a wilsoni elvek sorsára a következő század alatt, szükség lenne a mi politikusaink egyetértésén túl egy normálisan működő országra is, amelynek többségi irányító rétege képes túltekinteni a négyéves választási ciklusok, valamint a saját és pereputtyuk meggazdagodásának láthatárán. Ehhez meg végeredményben az olcsó lufikkal megvezethető választóknak kellene felnőniük, ez pedig nem ígérkezik rövid folyamatnak.