kedd, június 19, 2018

Könyvturi, először!

Fotó: Nagy Tibor

Igencsak érdekes ötlettel jelentkeztek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves, impresszárió szakos diákjai. Olyan ötlettel, amely ugyan nem új, de Marosvásárhely egyrészt nagy hiányt szenvedett belőle, másrészt több érdeklődő életét is megkönnyíti. Hiszen mi van azokkal, akiknek már nem fér a lakásába több kötet (igen, még vannak ilyen emberek a huszonegyedik században is), de kidobni sajnálják a meglévőket, odaajándékozni nincs kinek, antikváriumba vinni pedig nyűg? És mi a helyzet azokkal, akik könyveket keresnek, nem mai kiadású, sok esetben indokolatlanul drága köteteket, hanem régebbi, ám ma már szinte beszerezhetetlen kiadványokat, illetve szeretnek elvegyülni a régi könyvek sűrűjében, egy-egy ritka címre, szerzőre vagy tematikára vadászva?

A fentebb felsoroltak minden bizonnyal ellátogattak az egyetemi hallgatók rendezvényére, hiszen az pontosan a felsorolt igényeknek ment elébe: Könyvturi címmel egész délutános könyvturkálót szerveztek, a békés nézelődést a szemnek és fülnek kellemes apróságokkal spékelték meg. Mindennek pedig a lehető legalkalmasabb helyszínt találták: a Teleki Téka udvarát, ahol az évszázados falak közötti zöld pázsiton könyvektől roskadozó asztalok várták az érdeklődőket, az esemény színességét olyan apróságok bővítették, mint a színes poharak az ingyen kitölthető teának, kávénak, a poénos fotókeretek, a halkan szóló dzsesszmuzsika és az általános jó hangulat, az értékes újdonság létrejötte okozta örömérzet.

A könyvturi keretében, délután 5 órától kerekasztal-beszélgetésre is sor került a Téka vén diófájának árnyékában, ahol fiatal meghívottak beszélgettek Kult-turi cím alatt a kultúra mai helyzetéről. A meghívottakat – Brassai Eszter dramaturgot, Fülöp Tímeát, a Kultúrpalota igazgatóját, Lázok Klárát, a Teleki Téka igazgatóját, Purosz Leonidasz slamköltőt és Szabó Róbert Csaba írót, szerkesztőt – Ritziu Ilka-Krisztina színművésznő, a társalgás moderátora mutatta be, majd elkezdődött a beszélgetés, amelyen (szinte végig a kultúra mai szerepének vonalán haladva) szó esett a kultúra fontosságáról, arról, hogy mi az, amit művészetnek tartunk, a magas kultúráról, az elefántcsont-toronyból való leszállásnak, illetve a torony lebontásának fontosságáról. A beszélgetőtársak említették a kultúra fogyasztását, a kultúrát mint a mindennapi élet részét, a nevelés fontosságát, a kortárs művészeti ágak és a hagyományok átadását. A szervezési kérdések és minőségi előadások, közönségigények, a közönség nevelésének kérdésköre, a sepsiszentgyörgyi színház örök példája ugyancsak felmerült a beszélgetés során, ahogy a fiatalok és a slam, a költészet, a kultúrára való nevelés fokozatossága is. Szépség és tradíció, sztorik és történetek, a gyerekekkel való foglalkozások, a korai beszélgetések fontossága. Kulturális, összművészeti fesztiválok kérdésköre, illetve azok helyi hiánya, a kulturális intézmények közötti kapcsolatok kérdésköre – mindezekről szó esett a beszélgetés alatt, a Kult-turi alatt és után pedig folytatódott a könyvturkáló, ahonnan bárki bármilyen könyvet hazavihetett.

A kezdet ígéretesnek bizonyult, reméljük, hogy a jó hangulatban zajló, értékes eseménynek lesz folytatása is.