kedd, június 19, 2018

Könyvkörnyéki elmélkedések, avagy miért is olvasunk egyáltalán

Csütörtöki kimenő

Akaratlanul is tanúja voltam egy vitának. A vita a könyvről szól, pontosabban az olvasásról. Aki ismer, tudja, hogy nem idegen tőlünk a könyv. Hozzátartozik mindennapi létünkhöz, egykor még a kenyérkeresethez is. Ha idegen lép a lakásba – előfordul ritkán és rendszertelenül –, rácsodálkozik, mennyi könyvet halmoztunk fel a polcokon, állványokon, asztalon, lehetséges és lehetetlen helyeken. Elcsudálkoznak, mert nem szokványos a digitális ember korában, amikor a kiolvasott könyvet továbbadják, antikváriumba viszik, elajándékozzák, kiteszik közprédára. Szép és közhasznú tulajdonképpen. A könyvgyűjtés lassan bogarasok hobbija lesz. A könyvőrültek messziről felismerik, kiszagolják egymást.

A vita lényege az volt, hogy valaki – nevezzük O. N.-nek – felcsavarozta a Facebookra azt a tényt, hogy ámuldozás tárgyát képezte, midőn egy zsúfolt váróteremben (kórház, orvosi rendelő, törvényszék, repülőtér, vasútállomás) nem a telefonját bűvölte, csüggött rajta szótlanul, mint gyümölcs a fán, hanem könyvet tartott a kezében, és olvasott zavartalanul. Majdnem olyan ritkaság mifelénk, mint a nyilvános helyen kötögető asszony. (Férfiakról nem is szólva.)

A nagy vitázó és humanista szerint, nevezzük B. K.-nak, O. N. aktusa hivalkodás, és meg kellene követnie az emberiség nagy részét. Akik implicite nem olvasnak, hanem építik vagy rombolják a társadalmat, az agysejteket és idegeket, kincset keresnek fémdetektorral stb. Sőt B. K. azt is hozzáteszi kioktató éllel, hogy ő bizony efféle időt rabló helyen beszélgetni szokott embertársaival, mert sorsokra kíváncsi, az emberi lélek magánrezdüléseire.

Ne hidd, hogy agykurkász vagy efféle lélekkotró lenne, fenéket, magányos kézműves, nagy közlekedésrendész stb. Majd zárómondatként azt hangoztatta, hogy ő a szocializmus sötét esztendeiben olvasott, mert mást nem tehetett, akkor szerzett információt a könyvekből, azóta azonban...

O. N. azt válaszolta, nem szégyelli az olvasást, nincs abban semmi hivalkodó. Valószínűleg a bunkó kézműveseket piszkálta fel csupán. Olyan ez, mint a neuraszténiás. Az a különbség közte és az ép idegrendszerű ember között, hogy bár tudja, hogy 2x2 = 4, nagyon ideges lesz tőle.

A könyv valóban az információszerzés – ma már csupán – egyik forrása, kútfeje. De emellett az élvezeté, a szórakoztatásé, az értelmes időmúlatásé, lelki élményszerzés, hősökkel való azonosulás, élethelyzetek átélése virtuális síkon. Több, mint puszta bitekben mérhető információ, ámbár a bölcseleti irányok szerint minden információ: a szag, a szín, a pofon, a rosszullét, a kirúgás, a tagfelvétel vagy a fényképezés. A szelfinél azért valamivel többet mond a meghatódottságunk foka valamely művészi élmény befogadásánál. Az azonosulni vagy elidegenedni tudás. 

A prakticista ideológia, a szocialista könyvtári statisztika azt követelte a gyűjteménykezelőktől, hogy úgy tüntessék fel a havi kimutatásokban az olvasói szokások radikális változását, hogy a győzelmes szocializmusban az emberek több pártpropaganda és műszaki-gazdasági, tudományos művet olvasnak, mint szépirodalmat. A szépirodalomtól és az íróktól félt a Központi Bizonytalanság.

A művészet, az írásművészet élvezete sem utolsó élmény, izgalomforrás. B. K. ott téved, amikor azt gondolja, hogy az olvasás kora lejárt, vagy szigorúan magánüggyé zsugorodott, és nem kell úgy cselekedni védelmében, miként a melegek teszik. Zászlós ki- és felvonulással.

Művelt embernek lenni az európai társadalmakban, olvasottnak lenni, tűnni, könyvvásárlónak és -fogyasztónak lenni az európai értékrendben még mindig jelent valamit. Egyeseknek nagyon sokat. És ha majd meglátsz a villamoson, buszon, metróban vagy óceánjáró repülőn egy burkás nőt/fezes fószert mást is olvasni, mint a Koránt, nem a telefonját nyaggatva holtbiztos bombagyártó receptekért, akkor tudd, hogy ő már kulturálisan radikalizálódott. A racionalista szellem radikalizálta, vagy legalábbis a legjobb úton van értékrendünk elfogadása felé. És ez nem jelent önfeladást. (Lásd a migráns germánokat, magyarokat, zsidókat, szlávokat. Na persze, ehhez idő kell és jóakarat.)