vasárnap, december 17, 2017

Járt a Mikulás

Amikor a főtéri  nagy karácsonyfán kigyúlnak a fények, s az utcákon  megjelennek a piros sapkás Mikulások, egyszerre varázslatossá válik a világunk. A várakozás izgalma izzik a levegőben.

Ilyenkor mindenki megnyitja a kapuit meg a lelkét, hogy újra befogadja az ő saját Mikulását.

Természetes, hogy a Magányosok Klubjában is járt a Mikulás. Mint minden esztendőben, a közösség  vezetője, Kopacz  Imola nagy odafigyeléssel készítette az útját, hogy hozzánk találjon a Mikulásunk, akinek teli puttonya, piros sapkája és mosolya idén is megörvendeztetett.  Szabó Marika klubtag Györfi Gyula személyében meg is találta a megfelelő Mikulást, akinek érkezését taps és zeneszó kísérte. Ennek a Mikulás-járásnak sajátos menete volt nálunk. A többnyire fehér hajú vendégsereg jókedvűen ölti magára a kisgyermek szerepét, és így élénk párbeszéd alakul ki a Mikulással. 

Berei Árpád, Bíró Irénke, Czerán Erzsébet, Szabó Mária Mikulás-verseket szavalt, Németi Ibolya, Varga Irénke, Székely Árpád énekszóval köszöntötte a jó öreget. 

Kopacz Imola, a bál szervezője és lebonyolítója azt is számontartotta, hogy a vendég Mikulásunknak valódi és évszázadok óta ünnepelt születésnapja van, és így őt is megilleti az ajándék. A zenekar is rázendített az Ez a nap más, mint a többi… című dalra. 

A Mikulás nagy puttonyából mindenkinek jutott egy kis csomag, klubtagoknak, vendégeknek, zenészeknek, az Effendi vendéglő főnökének, Szabó Ödinek és a személyzetnek. 

Miután lezajlott az ajándékozás, átvette szerepét Szilágyi Sándor és Krizsán Levente zenekara, s a tagok fergeteges táncba kezdtek, önfeledten énekelték: Nem csak a húszéveseké a világ!

A jó hangulatot fokozta a finom vacsora, amit az Effendi vendéglő tálalt fel. 

Összejövetelünket megtisztelte  Peti András, Csíki Zsolt, Kovács Lajos az RMDSZ részéről, s reméljük, jól érezték magukat körünkben. 

Minden elmúlik egyszer, minden a végére ér! – énekelték a lelkes zenészek. Így igaz! A távozó vendégek  felöltötték bundájukat, kabátjukat, a hétköznapi hol vidám, hol bánatos  arcukat, de lelkükben magukkal vitték a Mikulás-járás hangulatát és örömét. 

Radványi Hajnal