vasárnap, május 27, 2018

Ismét sakkoztak Szentháromságon

Díjazottak (Fotó: Aszalos Lóránt-Árpád)

Múlt vasárnap negyedik alkalommal rendezték meg Szentháromságon a hagyományos téli sakkbajnokságot, amelyre 14 helyi és környékbeli sportbarát jelentkezett. A jó hangulatban zajlott találkozó végén a legjobb „agytornászok” érmet, oklevelet, a tornagyőztes serleget is kapott.

Az idei verseny legjobbja a szomszédos Bedéből érkezett Havadtői Zsolt lett, őt a szintén bedei Kövesdi Zsolt, a harmadik helyet a szentháromsági Csiszér Árpád szerezte meg – értesültünk a helyi Aszalos Lóránt-Árpád testnevelő tanártól, aki zsinórban immár a negyedik alkalommal szervezte meg a téli bajnokságot. A faluban nagy hagyománya van a sakkozásnak és a téli bajnokságoknak, a múlt évtizedben a Népújság akkori ügyvezetője, a falu szülötte, Petelei István rendszeresen pártfogolta és szervezte a szentháromsági megmérettetéseket.

Az idei bajnokság kapcsán a szervező elmondta: ezúttal a résztvevők előzetes felkészülés után neveztek be, azaz úgy tűnik, a tornának rangja kezd lenni a környékbeli sakkozók körében, vagy csak egymásnak szeretnék megmutatni, hogy ki a jobb. A díjakat 

idén is a résztvevők által befizetett benevezési díjakból fedezték, ugyanebből egy kis vendéglátásra is futotta.

A januári sakkbajnokságokat mindeddig asztalitenisz-bajnoksággal egybekötve szervezték, de mivel a legtöbb résztvevő párhuzamosan mindkét megmérettetésen részt vett ugyanazon a napon, idén szétválasztották a két versenyt, a kislaszti adogatóit februárban szólítják az asztalok mellé.