szombat, június 24, 2017

Harmadik kastélynap Gernyeszegen

Fotó: Bodolai Gyöngyi

A hely szépsége lenyűgöző, még így, kifosztottságában, gazdag szegénységében is kellemes, kicsit nosztalgikus, kicsit romantikus érzéssel tölti el a látogatót. S azzal az örömmel vegyes büszkeséggel, hogy a hajdani Tündérkert sok-sok ékességéből legalább ennyi megmaradt. Aminek minden zegét-zugát meg lehet nézni, mert nem tessékelnek ki, mint évekkel ezelőtt. Sőt, a pompás muranói csillárokkal ékes díszteremben gróf Teleki Kálmán fogadta a látogatókat, s nyitotta meg szombaton a harmadik Gernyeszegi Kastélynapot Kolcsár Gyula polgármesterrel és Kálmán Attila történelemtanárral együtt.
„Lehet, hogy a kastély árnyékában sem tudjuk, mekkora érték birtokában vagyunk” – hangzott el a polgármester köszöntőjében, aki elismeréssel szól a tulajdonosok és a fiatalok kezdeményezéséről, amellyel a község hírnevét növelik. A Belgiumban élő Teleki Kálmán vegyészmérnök az összefogást sürgette, mivel a gyönyörű barokk épület felvirágoztatásához szükséges összegnek csak egy kis részét tudták előteremteni, ami a konzerválására elég. Községi, megyei és állami összefogásra lenne szükség, hogy a reprezentatív barokk kastély visszanyerje régi fényét, s minél többen megismerjék és látogassák. Érdeklődésemre elmondja, hogy egy kulturális központot látna a legszívesebben a kastélyban, ahol a művelődési szervezetek is helyet kapnának. Az elegáns díszterem akusztikája kiváló, hangversenyek szervezésére is alkalmas – teszi hozzá, és köszönetet mond annak a belga cserkészcsapatnak, amely segíteni érkezett, s a kastélyparkban vert sátrat.
Május 25-én pompás esemény színhelye volt a díszterem, ahol az első adománygyűjtő bált szervezte az a fiatal csapat, amely immár a harmadik kastélynap ötletgazdája és kivitelezője. Elegáns estélyi ruhában 130-an mulattak a bálon, s ezt a díszterem bejáratnál felállított pannó képei is igazolják – mondja Oniga Erika, s beszámol a különböző foglalkozású fiatalokból – történész, művészettörténész, történelemtanár, fordító, orvos, pszichológus, környezetvédő stb.– álló csapat munkájáról. Az Udvarmesterek a 2011-es webkastély-vetélkedő nyerteseiként szervezték meg az első kastélyünnepet. Ennek sikerét látva várták változatos programmal a látogatókat a múlt évben, s bővítették a kínálatot a harmadik rendezvényre is. Mivel kevés az anyagi erőforrásuk, a szervezésben megnyilvánuló kreativitással pótolják, ami hiányzik.
A díszteremben és a szomszédos termekben a kiválóságokban nagyon gazdag Teleki család tagjaival (fényképek, rövid ismertető) találkozott a látogató, s a tárlókban a Teleki Tékából kölcsönvett könyveket állították ki, amelyek szerzői a Teleki család tagjai. Élmény volt részt venni Kálmán Attila kastélybemutatóján, aki beszélt a díszteremről, az értékes csempekályhákról, a néhány bútordarabról, ami megmaradt vagy visszakerült, s bemutatta a szerteágazó óriási családfát azon a folyosón, ahol hajdan Teleki Domokos értékes régészeti, néprajzi és keletiszőnyeg-gyűjteménye volt. Az egyik emeleti teremben a késő barokk stílusú, klasszicizáló berendezéssel ellátott kastély történetéről, virágkoráról és kifosztásáról, az erdélyi kastélyok történetéről és az államosítás előtti utolsó tulajdonosról, gróf Teleki Mihályról készült filmeket vetítettek folyamatosan. A család kiválóságainak munkásságáról történészek tartottak vetített képes előadást. Majd kellemes sétára csalogatott a kert fakülönlegességeivel, a Mária-forrással, a várárokban kialakított tóval és szigettel, az időmarta szobrokkal, s az üres talapzaton egy élő szoborral is. A kastéllyal kapcsolatos szórólapok, könyvek mellett péksüteményt, kávét, üdítőt kínáltak az árnyas sátrak alatt. A gazdag program ellenére a főszerep a gyermekeké volt. Többállomásos játékban ismerkedhettek meg a kastéllyal és lakóival, s az udvaron Gál Csilla szervezésében kézműves-tevékenységeken (virághajtogatás, Girardi-kalap-készítés, gyöngyfűzés) szórakoztatták őket.
Felszabadultan szaladgáltak a parkban vagy aludtak a füvön, s izgatottan vágták, ragasztották a kalap összetevőit – igazi családi ünnep volt, békés, harmonikus hangulatban, amelyet a kastély gömb formájú díszítései már a belépéstől árasztanak.
A kastélynap újdonsága a Félsziget fesztiválon is fellépő Funkorporation együttes koncertje volt, majd a szabadtéri buli, amelyen dj Tom és Rokai zenélt a Zanza Cafe&Longue szervezésében.
A kastélynapot a Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület, a Kós Károly Alapítvány, a már említett Udvarmesterek csapat szervezte partnereik – megyei múzeum, megyei könyvtár, Teleki-Bolyai Könyvtár, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Teleki Domokos Általános Iskola és az Arché Egyesület – közreműködésével.