kedd, május 22, 2018

Híres erdélyi magyarok (1000–1990)

(Folytatás május 11-i lapszámunkból)

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)

SZÉL KÁLMÁN (Báránd, 1838. máj. 22. – Debrecen, 1928. ápr. 1.): ref. esperes, Arany János veje. Debrecenben, Bécsben, Göttingenben, Genfben tanult teológiát. 1859-től segédlelkész, majd lelkész volt Nagyszalontán, ahol 1913-ig élt. 1861-től a nagyszalontai ref. egyházmegye levéltárosa, 1875-től főjegyzője, 1874-től a lelkészegyesület elnöke. 1863-ban feleségül vette Arany János leányát, Juliskát, aki 1865. dec. 28-án meghalt. Ő vetette fel a nagyszalontai Arany-múzeum alapításának gondolatát, első elnöke volt az Arany Emlékegyesületnek. 1913-ban Debrecenbe költözött. Irodalmi munkássága egyházi vonatkozású volt. F. m.: A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes lelkészi gyámintézetére vonatkozó statisztikai adatok (Bp., 1893). 

MAIZNER JÁNOS (Vác, 1828. máj. 24. – Kolozsvár, 1902. jún. 30.): orvos, szülész, egyetemi tanár. Orvosi oklevelét a pesti egyetemen 1852-ben nyerte el. Balassa János, majd Semmelweis tanítványa. 1859-től a kolozsvári orvos-sebészi tanintézetben volt a szülészet tanára, majd amikor az egyetemmé alakult át, ugyanott (1872) a szülészet ny. r. tanára. Orvostörténeti munkássága is jelentős. F. m.: A magyar orvostudomány irodalma 1770-ig (Kolozsvár, 1885); A kolozsvári orvos-sebészi tanintézet történeti vázlata (Kolozsvár, 1890). 

SZÁSZ DOMOKOS (Nagyenyed, 1838. máj. 25. – Kolozsvár, 1899. jan. 8.): erdélyi ref. püspök, egyházi szónok. ~ Károly (1798 – 1853) fia, ~ Károly (1829 – 1905) és ~ Béla (1840 – 1898) fivére. Teológiát végzett Kolozsvárott. 1859-től ugyanott mint lelkész részt vett Erdély egyházi életében, 1885-től püspök. Ő alapította a kolozsvári teológiai akadémiát, amelynek saját könyvtárát is odaajándékozta. Az Erdélyi Múzeum-Egylet alelnöke. Munkatársa, 1876–84 között szerkesztője volt az Erdélyi Protestáns Közlönynek. Több halotti beszéde és egyháztörténeti dolgozata jelent meg. Sokat fordított magyarra. M.: Szász Domokos hátrahagyott negyven egyházi beszéde (I – II., kiadta Szász Károly és Molnár Lőrinc, Bp., 1901–03). 

GIDÓFALVY ISTVÁNNÉ, PATAKY ETELKA (Dicsőszentmárton, 1898. máj. 28. – Marosvásárhely, 1984. április 11.): festő. Dobokán, Kolozs megyében élt és alkotott. Első mestere 1912-ben Romek Árpád volt. Tanulmányait 1914–1915-ben Münchenben, Fritz Bergner de Latournál folytatta, majd a bp.-i Képzőművészeti Főiskolán Romek Árpád, Tatz László és Deák-Ébner Lajos irányítása mellett, 1917-1919 között. 1923 nyarán részt vett a Thorma János irányításával működő nagybányai szabadiskola munkájában, majd tagságukhoz is tartozott. Önálló kiállításait a kolozsvári Művészeti Szalonban rendezték meg (1925, 1928, 1930). Fontosabb kiállításai Marosvásárhelyen (1927, 1930), Brassóban, Sepsiszentgyörgyön (1929) voltak. Részt vett a bukaresti Salonul Oficial csoportkiállításon. Tagja volt a Romániai Képzőművészek Egyesületének. Szívesen festett falusi tornácos házakat, hangulatos plein air felfogású tájképeket. Jellegzetes művei: Torockói udvar, Faluvége télen (olajképek). Munkáinak egy része az erdélyi múzeumokba került. 

(Folytatjuk)