hétfő, április 23, 2018

Híres erdélyi magyarok (1000–1990)

(Folytatás január 5-i lapszámunkból)

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)

 

AMBRÓZY BÉLA, BÁRÓ (Temesgyarmat, 1838 – Temesvár, 1911. jan. 18.): földbirtokos, a magyar méhészet egyik megalapítója. Tanulmányait Magyaróvárott és a hohenheimi gazdasági akadémián végezte. A méhészettel katonatiszt korában olaszországi állomásozása alatt ismerkedett meg. Leszerelése után 1875-ben megalapította a Délmagyarországi Méhészegyletet, majd kezdeményezésére megalakult az Országos Méhészeti Egyesület. 1880-tól a Magyar Méh c. lap társszerkesztője. A magyar méhészet terén kifejtett több évtizedes munkássága elismeréséül 1910-ben neki ítélték oda a földművelési kormányzat aranyérmét. 1887-96-ban ogy.-i képviselő. – F. m. A méh (Temesvár, 1896). 

BEREY GÉZA (Szatmárnémeti, 1908. jan. 17. – Bp., 1982. aug. 20.): újságíró. Csányi Piroska újságíró férje. A szatmári Szamos, majd Szatmári Ujság, az Aradi Közlöny, a Brassói Lapok, a Független Újság és a kolozsvári Keleti Újság munkatársa volt. 1930-31-ben szerkeszti a Nagykároly és Vidéke, 1931-ben a Szamos, 1932-ben a Mai Nap c. lapokat. A román bíróságok sajtóvétség címén háromszor elítélték. 1938-ban Mo.-ra költözött, és a szegedi Délmagyarország munkatársa lett, 1943-44-ben főszerkesztője és laptulajdonosa. A német megszállás (1944. márc. 19.) után letartóztatták, internálták, majd Dachauba hurcolták. 1945 után ismét újságíróként tevékenykedett. 1939-ben fordításában mutatta be a szatmári színház Gheorghe Ciprianu Ember meg a gebéje c. avantgárd színművét. – F. m. Amerika (riportr., Szatmár, 1933); Erdélyi monográfia (szerk. Várady Aladárral, Szatmár, 1935); Néhány szó az újságírásról (tan. Szatmár, 1936); A magyar újságírás Erdélyben 1919-1939 (Szeged, 1940); Hitler-Allée (emlékezések, Bp., 1979)

KNORR ALAJOS (Nagyvárad, 1828. jan. 17. – Bp., 1911. nov. 29.): bíró, jogi író. Részt vett az 1848-49. évi szabadságharcban, majd utána bírói pályára ment. 1871-91 között bp.-i, majd ismét nagyváradi ítélőtáblai bíró volt, 1893-ban nyugalomba vonult. Gyakorlati tárgyú munkákat, tankönyveket (büntetőjog, polgári törvénykezési rendtartás, bírói ügyvitel – kérdésekben-feleletekben stb.) írt. – M. Önügyvéd (Bp., 1872); A magyar magánjog (Bp., 1878); A magyar törvénytár betűrendes tárgymutatója (I-III., Bp., 1882).

BEKE ANTAL (Barót, 1838. jan. 19. – Gyulafehérvár, 1913. máj. 9.): történetíró, kanonok. Teológiai és bölcseleti tanulmányait Bécsben végezte, 1860-ban pappá szentelték. Segédlelkész, ezután a gyulafehérvári papnevelő felügyelője, ill. kormányzója, a 

Batthyány-könyvtár őre. 1872. máj. 1-től az erdélyi székesegyházi káptalan kanonokja. Az erdélyi püspöki szentszék jegyzője és ülnöke. – M. Rákóczy György és a porta (Bp., 1888); Az erdélyi káptalan levéltára Gyulafehérvárt (Bp., 1896); A kolozsmonostori konvent levéltára (Bp., 1897).

(Folytatjuk)

Összeállította: Kuti Márta