péntek, december 15, 2017

Fagyos csönd

Nemcsak a marosvásárhelyi klub anyagi helyzete, de pályájának állapota is aggodalmakra adott okot az elmúlt év végén. Képünk a Botoşani FC elleni mérkőzésen készült. Fotó: Nagy Tibor

Ha már napközben sem emelkedik mínusz tíz Celsius-fok fölé a hőmérséklet, a nagy hidegtől a marosvásárhelyi klubok kommunikációja is elfagyott. Bár lehet, hogy ezért inkább az üres kasszájú csapatoknál uralkodó „fagyos” hangulat a ludas, mint a levegő hőmérséklete. Akárhogy is van, a folytatás előtt nem lehetünk nagyon optimisták.

A labdarúgó 1. liga február 4-én, azaz négy hét múlva folytatódik, így a csapatoknak sokkal kevesebb idő maradt vakációzásra, téli alapozásra, mint amennyit a romániai klubok általában megszoktak. A Marosvásárhelyi ASA is január 5-ére hívta össze a keretet, ám ezúttal egy szó sem jelent meg a honlapján az eseményről, s erre minden bizonnyal jó ok van.

Az év végén kinevezett vezetőedző, Ilie Stan mindössze 16 játékossal találkozott a csapatgyülekezőn, s nagy valószínűséggel többen közülük nem maradnak Marosvásárhelyen. Ianis Zicu és Gabriel Matei már korábban jelezték, hogy távoznak, most győzködik Gheorghe Mureşant és Marius Constantint, hogy vigyék végig az idényt a csapatnál, hiszen a fizetések elmaradása miatt szinte senki nem akarja Marosvásárhelyen folytatni. 

Olyan körülmények között, hogy az ASA jelenleg (ha figyelembe vesszük az év végén bejelentett 3 pontos levonást, és azt, hogy a Pandurii elleni meccs sorsáról még nem döntött a szövetség fegyelmi bizottsága) az utolsó helyen áll 6 ponttal, és igencsak fel kell kötnie a felkötnivalót, ha a kiesést el szeretné kerülni. Ehhez azonban csapatra és motivációra lenne szükség, ám ha nem sikerül végre elfogadtatni az átszervezési tervet a csődvédelem alatt, és kiadni a fizetéseket megfelelő rendszerességgel, akkor a motivációra nem lehet számítani. Ami pedig a csapatot illeti, azt ifik is alkothatják, akik akár ingyen is vállalják a szereplést az élvonalban, csak éppen eredményt nem tudnak produkálni.

Nem hivatalos értesülések szerint (erről sem közöl semmit a klub) január 14-28. között Antalyában edzőtáborozik a csapat, edzőmérkőzésekről azonban még semmit sem lehet tudni, ami nem is csoda, hisz még senki nem tudja, miként fog a tavaszi keret kinézni. 

Azért néhány új játékos mégiscsak érkezik a távozottak helyére, hiszen vannak olyan focisták, akiknek fontosabb a pénznél, hogy szem elé kerüljenek az élvonalban. Szó esett Bâtfoiról, aki egykor a Steaua keretében is megfordult, vagy a Craiován kegyvesztetté vált Ferfeleáról, és talán lesznek mások is. Február mindenképpen vízválasztó lesz a csapat történetében. Öt forduló maradt hátra az alapszakaszból, és ha ezeken a mérkőzéseken sikerül elkapni a fonalat és netán 9-10 pontot gyűjteni, akkor a rájátszásban még marad esély a bennmaradás biztosítására. Persze csak akkor, ha lesz még értelme: értsük úgy, hogy pénzügyileg.

Az ASA programja az alapszakasz végéig*

22. forduló (február 4.): Astra Giurgiu – ASA

23. forduló (február 11.): ASA – Temesvári Poli ACS

24. forduló (február 18.): Kolozsvári CFR – ASA

25. forduló (február 25.): ASA – Voluntari FC

26. forduló (március 4.): Bukaresti FCSB – ASA

* a megadott dátum a forduló hivatalos időpontja, a televíziós közvetítés függvényében a tényleges időpont egy-két nappal korábban vagy később is lehet