péntek, december 15, 2017

Fényképezőgéppel Csodaországba

Eddig csak Magyarországon lehetett látni ezeket a fényképeket. Fotó: Gligor Róbert László

Barátai, ismerősei biztatására hazahozta alkotásait a budaörsi Gligor Attila Csaba természetfotós, aki az elmúlt napokban Székelybőben és Nyárádszeredában tette láthatóvá fényképeit a nagyközönség számára.

A fotós munkásságát és munkáit méltató Gáspár Ildikó pedagógust már akkor megragadta a fényképek egyszerű szépsége, egy-egy jól elkapott pillanat, amikor a közösségi oldalakon először felfigyelt rájuk. Az embernek veleszületett igénye a szépség, mégsem látja meg mindig a közvetlen környezetében. Ezért int Gligor Attila Wass Albert szavaival arra, hogy neveljük rá a szemünket, hogy meglássuk a csodát, amelyek mellett nap mint nap elrohanunk. Rengeteget tanulhatunk a természettől: alázatot, türelmet, kitartást, elszántságot, élni akarást, ha fogékonyak vagyunk rá. 

A természet visszatérő témája a művészeteknek, szépségét sok költemény, könyv és művészeti alkotás, főleg kép örökíti meg. Feltevődik a kérdés, hogy a természet és ez a sok csoda véletlenül jött létre? Bizonyára Isten mindenhatósága és bölcsessége áll mindezek mögött, aki minket, a világot és minden élőlényt teremtett és a mi boldogságunkra adta mindazt, ami gyönyörűséges a természetben. Isten minden alkotása egyszeri, megismételhetetlen csoda – hangsúlyozta Gáspár Ildikó, kiemelve, mennyi türelem és alázat kell egy-egy virágot, rovart, vízcseppet olyan szögből lefényképezni, hogy a legtöbbet, legszebbet lássuk benne, vagy egy jelentéktelennek tűnő növényt olyan megvilágításba helyezni, hogy felfedezzük benne a gyönyörűséget.

Claude Monet francia festő azt mondta: „Azt hiszem, tartoztam a virágoknak azzal, hogy festővé legyek”.  Gligor Attila így fogalmazhatna: „Azt hiszem, tartozom Istennek azzal, hogy természetfotós legyek”.  Isten mindenkit felruház valamilyen képességgel, a mi dolgunk, hogy mit kezdünk vele. Ki-ki a maga képességeivel szolgálja az Urat. Attila így szolgál, fényképeivel irányítja rá az emberi tekintetet az Alkotóra. 

Gligor Attila három éve kezdett komolyabban foglalkozni a fotózással, és azóta, vallomása szerint, szenvedéllyel keresi a természetben az apró szépségeket a harmat- és esőcsepp, a fény, az árnyék, a virágszirom, a bogarak, a naplemente látványában. Ahogy mondja: „Keresztyén emberként folyton rácsodálkozom Isten csodálatos alkotásaira, mert az az igazán boldog ember, akinek a természet a barátja,  aki látja a körülötte lévő szépséget, amely mellett ebben a rohanó világban úgy siet el az ember, hogy a pénz csörgése miatt nem hallja a tücsök ciripelését”.  Alkotásai első alkalommal a budaörsi református egyháznál kerültek a közönség elé, és azóta állandósult ez a kiállítóhely. A budaörsi nagyközönség 2015 októberében találkozhatott először az alkotásaival a PostArt Kulturális Színtér termeiben, ezt 2016-ban újabb kiállítások követték. Tavaly a nemzeti ünnep alkalmából Budapesten, a Székelyország Tündérkertje Látványparkban nyílt kiállításon még nagyobb közönség ismerhette meg a fényképeit. Új kiállításai nyíltak  a budaörsi Városi Könyvtárban, Közösségi Házban és a Jókai Mór Művelődési Központban is. 

Felszólalásában a fotós elmondta: a nagy poéták ódákat zengenek a természetről, ő viszont csak fotóival próbálja meg közelebb hozni az emberhez a természet szépségét. Számára a fotográfia egy önkifejezési mód, így mutatja meg, hogy mit lát a világból a lélek szemével. A fényképezés a gondolat képpé formálása. Ami a lelkében van, az jelenik meg a képein is. A fotográfia vizuális kommunikáció, szavak helyett ő képekben fejezi ki gondolatait.

Szerinte nem a művészeti iskola elvégzésétől válik valaki művésszé, hanem attól, hogy másképp látja a világ valóságát. A művész attól művész, hogy a jelentéktelennek tűnő hétköznapi dolgokban is meglátja azt, ami felett mások elsiklanak. Ő nem vonatkoztat el a valóságtól, csak kissé más szemszögből figyeli  a témát, a lélek szemével, mert a rohanó ember nem észleli és nem tudja, hogy milyen  apró kincsekkel, örömökkel van körülvéve. 

Attila a budaörsi református gyülekezetbe kerülve ismerte meg Istent, Ő mutatta meg számára a természet hatalmas, kimeríthetetlen kincsestárát, és idővel hivatást érzett, hogy ezt a rengeteg kincset, a lélek apró örömeit átadja másoknak. Attila csak az Úr alkotásainak fenségét hirdeti a képeivel, a hétköznapi apró csodákat szeretné közvetíteni másoknak. Ezért hozta haza is ezt a kiállítást, amelynek végszavául Wass Albert gondolatát adta: „Minden földben terem valami virág. Minden napnak van valami öröme. Neveld rá a szemed, hogy meglássa azt!” 

Gligor Attila Csaba Dicsőszentmártonban született 1976-ban, Székelytompán nevelkedett, tanulmányait Nyárádszeredában végezte, itt töltötte ifjú éveit. 2001-ben áttelepült Magyarországra, Budapest és Budakeszi után 2008-ban Budaörsön telepedett le.

 

Marton Erzsébet Zsófia