péntek, november 24, 2017

Féláron a spanyol tengerpartra

Kedvezményes szezon végi üdülések

Egyes uniós államok, mint Spanyolország, Portugália, a turizmus fellendítése végett szezonon kívül kedvezményes árú üdülési csomagokkal próbálják odavonzani a turistákat. Az akciós csomagok, amelyek egy része 55 éven felülieknek szól, a marosvásárhelyi utazási irodákban is elérhetők.

Érdeklődésünkre Kelemen Barna, a marosvásárhelyi World Travel Shop utazási iroda vezetője elmondta, az úgynevezett senior program keretében igen előnyös ajánlatok várják az idősebbeket. A kitétel az, hogy két személy közül legalább az egyik 55 év fölötti kell legyen, vagyis valaki viheti magával a gyerekét, unokáját. A szeptember végétől november végéig szóló ajánlatok elsősorban Spanyolországba szólnak, főként Tanerifére, Costa Bravára, Mallorcára lehet így ellátogatni. A repülőjegyet, reptéri illetéket, szállást és teljes ellátást magában foglaló csomag személyenként 400 euró körül van, ami szinte fele egy ilyen út valós árának – szögezte le az igazgató. Mint mondta, irodájukban is elérhetők az ajánlatok, ám a helyek száma korlátozott. Kérdésünkre Kelemen Barna elmondta, Görögország és Törökország nem kapcsolódtak be a programba, úgymond nincsenek rászorulva, hiszen a turisták körében ezek a legnépszerűbb úti célok.
Az 55 év felettieknek szóló senior programon kívül hozzáférhető áron kínál szezonon kívül üdülési lehetőséget az ügynevezett szociális program is annyi különbséggel, hogy ez esetben nincsen alsó korhatár, bárki utazhat kedvezményesen. Hajdú Zoltán, a marosvásárhelyi Thomas Hux utazási iroda vezetője elmondta, vannak ajánlataik Ciprusra, Mallorcára, Szicíliába, Portugáliába.
– Mallorcára például egy repülőjegyet, reptéri illetéket, egy hétre szóló szállást és ezalatt napi három étkezést, valamint egy opcionális kirándulást is magában foglaló ajánlat egy személynek 450 euróba kerül, de vannak ennél olcsóbb ajánlatok is. Egyébként egy ilyen kiruccanás költségei 600-700 euróra rúgnak – tudtuk meg. Hajdú Zoltán szerint szeptember vége és november vége között hetente egy repülőnyi utas indul az országból a program keretében kedvezményesen kínált úti célok felé.