hétfő, május 21, 2018

Európai színvonalra emelte a debreceni szívsebészetet

Köszöntő

Február 17-én ünnepli 80. születésnapját dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem emeritus professzora, kiváló szívsebész, aki Marosvásárhelyről indult, de nem léphetett híres sebészprofesszor édesapja nyomdokaiba, mert a hatvanas évek kezdetén már másoknak készítették a marosvásárhelyi egyetemen a helyet. 

Pályáját bányaorvosként kezdte, majd a később választott szakterület jobb elsajátítása érdekében Svédországba emigrált, ahol a svéd orvosi diploma mellett újra megszerezte a mellkassebészeti, továbbá a szív- és általános sebészeti szakképesítést. 1974-től a stockholmi Karolinska Intézet Szív- és Mellkassebészeti Klinikáján a világhírű Viking O. Bjorg szív- és mellkassebész professzor tanítványa és munkatársa volt. Ott védte meg doktori értekezését, nyerte el doktorátusvezetői címét, és szerzett magántanári minősítést. 

1983-ban sikeresen pályázta meg a Debreceni Orvostudományi Egyetem II-es Számú Sebészeti Klinikájának igazgató egyetemi tanári állását, azzal a céllal, hogy mindazt, amit Svédországban tanult, Magyarországon kamatoztassa, ha Erdélyben nem teheti. Éveken át ingázott a két ország között, hogy mindazt, ami újdonság, hazavigye, és munkatársainak is segítsen kijutni Svédországba.

Az időközben felépült új, korszerű épületben önálló klinikává fejlesztette a szívsebészetet, és öt év elteltével több mint ezer műtéttel Magyarországon az elsők lettek, tíz év múlva a tízezredik nagy műtétet is elvégezték nyitott szíven. Ebben az évben (2003) a szívsebészetet bekapcsolták a kardiológiai intézetbe, és szívsebészeti központtá alakult át, amelynek szakmai igazgatójaként működött tovább. 

Vezető egyetemi tanári tevékenységének negyedszázada alatt a szívsebészet további fellendítésére törekedett, és közben hasonló figyelmet szentelt az általános és a mellkassebészet fejlesztésének is. „A szívsebészet területén bevezette és mindennapos gyakorlattá fejlesztette a szívizom-revaszkularizációs műtétet, meghonosította az artériás graftokkal végzett koszorúér-áthidalásokat”, és munkatársaival együtt számos más műtéti eljárást végzett elsőként Magyarországon. Az oktatás terén az orvostanhallgatók mellett a jól képzett szakorvosok kinevelésére törekedett, 16-an váltak önállóan műtő szívsebésszé, és tanszékvezető utódja is tanítványai köréből került ki. 

Tudományos munkássága során a szívbillentyű megtartására törekvő korrekciós műtétekkel, a műbillentyűk fejlesztésével, a koszorúér és kombinált műtétek eredményeinek felmérésével és a konzervvér falhasználásának csökkentésével foglalkozott. Újabban a szívinfarktus akut szövődményeinek sebészi kezelését, a transzfúzió nélküli szívműtét és a mininvazív behatolások lehetőségeit tanulmányozza – olvasható életrajzában. 

Tevékenységét az emeritus professzor cím mellett számos szakmai díjjal ismerték el, Debrecen város díszpolgárává avatták, és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemtől 2005-ben díszdoktori címet kapott, amit tiltakozásképpen az itt történtek miatt 2014-ben visszaadott.