szerda, május 23, 2018

Európa válaszút előtt

Centrista Demokrata Internacionálé Budapesten

Február 15–17. között Budapesten ülésezik a Centrista Demokrata Internacionálé. Pénteken tanácskozik a végrehajtó bizottság, amelyben a társszervezetek elnökei vesznek részt, új tagok felvételéről döntenek, elemzik a Centrista Internacionálé helyzetét, megpróbálják újraszervezni az Internacionálé ifjúsági szervezetét – tájékoztatott Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Demokrata Mozgalom (RMKDM) elnöke, a végrehajtó bizottság tagja. 

Előző este Orbán Viktor miniszterelnök fogadást tartott a meghívottak számára. Szombaton sétahajózással egybekötött munkamegbeszélést tartanak Németh Zsolt külügyi államtitkár részvételével.

Kelemen Kálmán fontosnak nevezte a rendezvényt, mert, mint mondta, Európa válaszút előtt áll: annyira felerősödtek a keresztényellenes igyekezetek, hogy szinte létkérdés lett, kik azok, akik nyíltan merik vállalni Európa keresztény gyökereinek az értékeit, és kik azok, akik ez ellen dolgoznak. 

„Bizonyára napirendre kerül itt is, legalábbis én arra készülök, hogy felvetem a kérdést a plénumban, valljanak színt azok, akik meg akarják őrizni, tovább akarják fejleszteni és megvédenék Európa civilizációjának keresztény gyökereit, és azok is, akik tönkre akarják tenni”.

Az elnök szerint arra, hogy Európa hatalmasainak bizonyos körei rossz úton járnak, Orbán Viktor az internacionálé alelnökeként és az akkori rendezvény védnökeként már öt éve felhívta a figyelmet. Azóta a helyzet romlott, az internacionálé tevékenységében lassulás és nemtörődömség vehető észre. Korábban évente, de legalább kétévente volt találkozó, ahol európai súlyponttal és tudomásul vették a volt Kereszténydemokrata Internacionálé keresztény gyökereit és hivatását, hogy ezeket az értékeket továbbra is fenntartsa és megőrizze nemcsak Európában, hanem világszerte.

Kelemen Kálmán kijelentette: elérkezett a mérlegkészítés ideje, és ha szükséges, olyan szervezeti kérdéseknek az igénybevétele, amelyek biztosítják, hogy ez a nagy nemzetközi tekintélyű szervezet visszanyerje régi befolyását, fényét, és határozottan állást foglaljon a jelenkor nagy kérdéseiben, amelyek között az illegális migráció kérdése is szerepel.

A rendezvényen az RMKDM részéről Kelemen Kálmán mellett részt vesz Darvas Kozma József alelnök és Kiss Róbert, az RMKDM ifjúsági szervezetének egyik alelnöke. „Megpróbáljuk az erdélyi kereszténydemokrata magyar ifjakat bejuttatni az internacionáléba, mert a nemzetközi szervezetnek a jövője azon múlik, hogy mit akarunk belőlük csinálni, nem azokon, akik egy hibrid kultúrájú emberiséget hoznának létre” – jelentette ki Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke.