kedd, június 19, 2018

Erről jut eszembe

Lehet egy Picassóval több? Lehet, miért ne lehetne! Nana, ez nem olyan egyszerű. Attól függ, hogy ki és honnan nézi. És még sok egyébtől. A negyvenöt éve elhunyt művészzseni megint a közfigyelem középpontjába került, bár ez esetben nem biztos, hogy a legtalálóbb a megfogalmazás, elvégre halála óta folyamatosan írtak, beszéltek róla, s mostanában is horribilis összegekért cserélnek gazdát a képei. Ami miatt most mégis újra szárnyra kapta nevét és életművét a média, az egy újabb Picasso-film, amelynek címszerepét Antonio Banderas játssza. A produkció bemutatóját mindenki nagy érdeklődéssel várja, a spanyol sztárt, aki az örökké botránykavaró géniuszt alakítja, ahol csak lehet, megpróbálják szóra bírni, kivallatni a szerepről. Mond is sok érdekességet, magyarul is több ilyen interjúja megjelent. Nemrég a nálunk is forgalmazott Nők Lapjában és a National Geographic májusi számában árult el több műhelytitkot a forgatásról, vallott arról, milyen volt a híres, nőfaló festő bőrébe bújni. A tekintélyes tudományos magazin különben egy teljes Picasso-melléklettel egészíti ki a halhatatlan művészről beszerezhető ismereteinket. A Picasso-téma s a világhírű alkotó iránt megnövekedett általános érdeklődést tapasztalva azt hittem, hogy szenzációt kelt majd tájainkon az a lakonikus rendőrségi közlemény, amely szerint egy május végi kiterjedt házkutatási akció során ismeretlen eredetű Picasso-képet találtak Szászrégenben. Pontosabban úgy fogalmaztak, hogy lehetséges Picasso-műről van szó, amelynek származási dokumentációját a tulajdonos nem tudta felmutatni. Szóval gyanús az egész, ki tudja, miképpen került a kép a szóban forgó személy birtokába. A dolgok tisztázásáig elvették tehát tőle, megőrzésre a Maros Megyei Múzeum trezorjába helyezték a munkát. Úgy véltem, nem mindennapi a hír, arra számítottam, hogy néhány nap teltével a központi média s a bulvársajtó is felkapja, de az információ visszhangtalan maradt. Én legalábbis hiába böngésztem a lapokat, nem vettem észre, hogy terjedelmesebben foglalkoztak volna vele. Igaz, Picasso rendkívül termékeny volt, tízezerszám rajzolt, festett, metszett képeket, készített szobrokat, kerámiákat, textíliákat, tervezett díszletet, jelmezt, eggyel több vagy kevesebb mit számít már, mondhatnánk. De nem hinném, hogy Romániában olyan sok Picasso-alkotás lenne, hogy egy újabb felbukkanása mellett könnyedén legyintve elmehetnénk.

Persze, mint majdnem minden errefelé, ez is egy nehezen kibogozható, kusza ügy. Amolyan kabátlopásos fíling lengi be. A hatóság egyszerre több megyében kutatott törvénytelen faügyletek és adócsalás miatt, s ennek során találtak rá Régenben a gyanút keltő műre, amely az azt birtokló városi tanácsos vagyonnyilatkozatában úgy szerepel, hogy a Le Tricorne című kollekció része, és másfél millió eurót ér. A vagyonnyilatkozat egyébként PDF-változatban az interneten megtekinthető. Tényleg Picasso keze alól került ki, valódi-e a munka vagy hamisítvány? A világban megszámlálhatatlan ál-Picasso-kép forog, lehet, hogy ez is olyan. Az ilyesmit különleges festékvizsgálattal és más hasonló szakeljárásokkal lehetne kideríteni. És olyan igazi Picasso-szakértőre lenne szükség, amilyennel az ország nem rendelkezik. Elég reménytelen biztos megoldásra számítani. Ha pedig a mű nem hamis, felvetődnek más kérdések: honnan, kitől került ide, hiányolja-e valaki, bejelentették-e az eltűnését, annyit ér-e, amennyire taksálták és a többi. Ezek a dolgok talán könnyebben tisztázhatók. Aki látta a munkát, azt mondja, inkább vázlat vagy kis tanulmány, mint igazi kép. A világhálón a Le Tricorne sorozat kisméretű, színes grafikáiból jó néhány reprodukálva fellelhető, 1919-ben készült jelmezrajzok az azonos című baletthez. Kollotípiaként sokszorosítva már sokfelé voltak kiállítva, kötetben is megjelentek. Hogy ezek valamelyik változata van-e most a vásárhelyi értékmegőrzőben, nem tudom. De egyszer talán erre is fény derül, és akkor a jegyzetnyitó kérdésre is megkapjuk a választ.