szerda, április 25, 2018

Erről jut eszembe

Különös jelenség okoz mind gyakrabban megütközést: elhunyt barátaink, szeretteink, ismerőseink továbbra is fenn vannak a Face-bookon vagy más hasonló közösségi portálokon, s kapják a születés- és névnapi jókívánságokat azoktól, akik nem értesültek halálukról. Baj ez, bántó ez? A közelebbi hozzátartozókban biztos újra meg újra fájdalmas sebeket tép fel egy-egy ilyen akaratlanul is érzelembántó, ám jó szándékú üzenet. De viszonyulhatunk hozzá másképp is, hiszen ezek az információhiányból származó, „elvetendő” üdvözletek is emlékeztetnek az eltávozottakra, akiknek az emlékét minél elevenebben meg szeretnénk őrizni magunkban, sőt a köztudatban is. Talán ez is magyarázza, hogy az arra jogosultak vagy hivatottak miért nem törlik hónapok, évek teltével sem az elhunytak világhálós oldalait. Én úgy hiszem, jó, illetve semmiképp sem bántó, ha az égiekké vált szerettek így, a technika vívmányainak köszönhetően is éreztethetik jelenlétüket. A napokban például a Facebookon böngészve bukkant elő egy kedves arc, s társult hozzá sok kellemes emlék, ami figyelmeztetett, mindjárt vége az évnek, és még nem törlesztettem egy önmagamnak kirótt adósságot. Nem lévén itthon, nem tettem közzé kellő időben a magam méltató, búcsúzó sorait. Most megteszem, legalább az olyan fogadalmaknak próbáljunk eleget tenni a záruló óesztendőben, amik teljesíthetők. 

A júniusban elhunyt Orosz Szabó Edit emlékét próbálom felidézni. Fiatalságomat is feleleveníthetem ekképpen, rádióskodásom első szakaszát s a romániai magyar könnyűzene hőskorát is, amelynek egyik közkedvelt, meghatározó alakja a marosvásárhelyi énekesnő volt, akit akkor még Szabó Editként ismert a zenekedvelő közönség. Akkoriban, a ’60-as évek második felében, a ’70-esek elején Fogarasi György, Zeitz Gaby, Mátyás Éva társaságában neki volt a legnagyobb, jól kiérdemelt rajongótábora. Nem csak szép, tisztán csengő, kellemes hangja ragadta magával a közönséget, színpadi jelenségként is megnyerő volt, természetes bájjal, hitelesen tudta közvetíteni az érzelmeket, dalainak hangulati töltetét is maradéktalanul továbbadta. Az a néhány honi zeneszerző, aki azokban a keményen cenzúrázott, nehéz időkben minőségi könnyűzenét komponált, rá joggal alapozhatott. Alig húszévesen már figyelemre méltó előadó egyéniség volt. A Marosvásárhelyi Rádió és zeneszerkesztője, Borbély Zoltán felvételei tették igazán közkedveltté. Az RTV magyar adásának létrejöttével ők is felkarolták az erdélyi könnyűzene ügyét, Boros Zoltán zeneszerkesztő és a Siculus fesztiválok is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Szabó Edit mind szélesebb körben lett kedvenc. Számos sikeres fellépése volt a Lyra együttessel, dalaiból néhányat az Electrecord is rögzített. Az interneten, a YouTube-on ma is belehallgathatunk felvételeibe. Líraisága a legmegkapóbb, de a gyors ritmusú táncdalokhoz is közel állt. Énekesi pályafutását a kelleténél hamarabb befejezte, zenetanárrá képezte magát, tudását, pedagógiai érzékét több évtizeden át oktatóként kamatoztatta. Tanítványai rajongtak érte, sokan neki köszönik, hogy sikeres zenészek, előadók lettek. A vásárhelyi Művészeti Egyetem munkatársaként vonult nyugdíjba. Amíg az egészsége engedte, a fiatal tehetségek mindig számíthattak rá. Közel fél esztendeje nincs közöttünk. Pályakezdő rádióriporterként, majd szerkesztőként tanúja, lelkes résztvevője lehettem megannyi koncertjének, fesztiváli bemutatkozásának, díjnyertes szereplésének. Utóbb oktatói pályafutását is figyelemmel követtem. Sajnáltam, hogy időnap előtt lemondott a színpadi szereplésről, örültem, hogy tudása, sokoldalúsága tanárként kiteljesedett. De még nagyobb benyomást azzal tett rám, hogy mindvégig, betegségében is megőrizte emberi tartását, értékes személyiségjegyeit. Mindebből valamit talán a még működőképes idővonalán is érzékelhetünk.