csütörtök, június 21, 2018

Dzsessz a Klubban

8. Nemzetközi egyetemista-dzsesszfesztivál

Vasárnap este elkezdődött Marosvásárhely egyik legrangosabb és legkülönlegesebb zenei szemléje, a nemzetközi egyetemista dzsesszfesztivál. Az európai szinten is egyedi szemle azonban nemcsak fesztivál, hanem verseny is: az esti koncerteket megelőzően a benevezett, diákokból, egyetemi hallgatókból álló dzsesszegyüttesek mutatják meg tudásukat a zsűrinek és érdeklődő közönségnek egyaránt. A délelőttök dzsesszműhelymunkákkal telnek el, míg a nap végét a koncerteket követő jam session, azaz örömzenélés jelzi. Így megy ez már nyolc éve Marosvásárhelyen, a Jazz&Blues Clubban – a klub, illetve a Partitura Kulturális Egyesület által létrehozott és hagyománnyá tett nemzetközi szintű és színvonalú rendezvénysorozat az elmúlt esztendők alatt több száz zenészt és zenekedvelőt csábított a városba, a résztvevők és a közönség rendkívül kedvező visszajelzése pedig megért minden fáradozást. 

Az idén 19 csapat nevezett be, összesen 3000 euró értékben osztanak ki díjakat a szervezők. A szemle vasárnap délután az érkezők fogadásával, majd este a magyarországi Bende Zsolt Quartet koncertjével kezdődött, a tulajdonképpeni első nap hétfőre esett: ekkor kezdődött a workshopok sorozata, délután pedig a közönség számára is nyitott versenyprogram. A fesztivál ceremóniamestere ezúttal is a méltán nagy hírnevet szerzett Mike Godoroja bluesénekes és műsorvezető, a hétfő esti koncertet pedig az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Mike Parker’s Trio Theory nevű együttes jegyezte a dzsesszklub nagytermében.

A tegnap este, lapzárta után a magyarországi Nagy János Trió koncertezett ugyanott, míg holnap az Irina Sârbu Band lép fel: az énekesnő Románia egyik legígéretesebb hangja, és a néhai, nagyszerű Anca Parghel két fia kíséri. Utóbbiak a dán királyi zeneakadémián végeztek, és igen ismertek Európa-szerte. A fesztivál csütörtökön ér véget: az aznap délutáni versenyprogramot követően, este nyolc órakor kerül sor az eredményhirdetésre, majd a csütörtöki, hagyományosan bulis este jegyében Elsa Valle kubai énekesnő és a kubai, illetve magyarországi zenészekből álló, Y Sus Hermanos nevű együttese lép fel. A belépő a versenyprogramra ingyenes, az esti koncertekre a diákoknak 30, a felnőtteknek 35 lejbe kerül. 

Ma és holnap még tart a szemle, hallgassanak finom dzsesszmuzsikát! Megéri.