szombat, november 25, 2017

Duplájára drágult a tojás

Kevesebb az import, a kereskedők emelik az árakat
Fotó: Nagy Tibor

Ország- és Európa-szerte tojáskrízisről szólnak a hírek. Maros megyében nem mondható, hogy tojáshiány volna, viszont rövid idő alatt itt is duplájára, sőt triplájára nőtt a tojás ára, azaz 35-40 baniról 70-80 banira, sőt sok esetben egy lejre is. Így a tápláló és olcsó eledelből lassan luxuscikk lesz. És ez nem túlzás, ha kiszámítjuk, hogy egy négy-öt tagú családnak mennyibe kerül egy tisztességes rántotta. 

 

Kevesebb a behozatal, csökkent a háztáji gazdaságok termelése

Az üzemanyag, a kenyér, a vaj és a hústermékek ára mellett a tojásé szembetűnőbben nőtt, pontosabban megduplázódott vagy megtriplázódott. A nagytermelők arra figyelmeztettek, hogy a drágulás itt nem áll meg, hanem karácsonyig folyamatosan nő. 

Romániában évente körülbelül 1,3 milliárd tojást termelnek, s ennek jelentős része a háztáji gazdaságokból kerül ki. Ősszel azonban a háztájiban megcsappan a tojás, hiszen a természet rendje szerint a tyúkok ilyenkor abbahagyják a tojást. Az ősz beálltával tehát a lakosság teljesen az üzleti tojásra áll át, amely hazai termelésből, illetve importból kerül az üzletek polcaira. 

Az importtal is gond volt, hiszen az Európai Unió országaiból származó tojásokban egy veszélyes rovarirtó szert mutattak ki, emiatt nagy tételeket vontak ki a piacról. Ennek természetes következménye, hogy csökkent a behozatal, s a nagyüzletekben megcsappant a tojásmennyiség és a választék. 

Petre Daea mezőgazdasági miniszter egy nyilatkozatában a külföldi termelőket hibáztatta a romániai tojáspiac kedvezőtlen alakulásáért, hiszen ők okolhatók ezért az áldatlan helyzetért. Ugyanis nagyon sok holland, francia és belga termelőnek a Fipronil-botrány miatt fel kellett számolnia az állományt és a telephelyeket. Emiatt sokkal kisebb lett a kínálat, s a piac természetes választ adott erre. 

A nagyüzletekben két héttel ezelőtt még 11-20 lej közötti áron lehetett egy karton tojást (30 darabot) vásárolni, hétfőre már ugyanennyi 30 lejbe, tehát egy tojás egy lejbe került. Egy húszas karton tojás szintén 30 lej volt, míg a tízes karton 12 lej, ugyanannyi, mint a 30 darabos két héttel ezelőtt. Az üzletek ugyanúgy rendelnek ebből a keresett élelmiszerből, mint azelőtt, viszont a beszállítók nem minden esetben tudnak eleget tenni a rendelésnek. Ennek oka, hogy nincs tojás. Egy termelőnek sem érdeke tartani az árut, miközben a kamionok ott állnak a farm előtt – mondják a kereskedők. 

 

Maros megyében 14 farm működik, a legnagyobb Görgénysóaknán 

Ioan Rus, a Maros Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatója elmondta, megyénkben nincs tojáskrízis, de az árak itt is nagyon megugrottak. Ugyanezt erősítette meg Cengher Teofil, az igazgatóság illetékese: – Maros megyében nincs gond a tojásellátással, csak a kereskedők kaptak az alkalmon, és drágítottak. A tojásfarmok ugyanannyiért értékesítik a tojást, mint eddig. A megyében jelenleg 14 tojástermelő farm működik, ezek kisebb farmok, ahol 3000-4500 tojó egyedet tartanak. Az ezeknél is kisebbek vagy bezártak, vagy ideiglenesen beszüntették a termelést, mert nem tudtak megfelelni az előírásoknak, nem tudták beszerezni a szükséges felszerelést. A legnagyobb farm Görgénysóaknán működik, amelyet egy olasz vállalkozó vezet. Oláhkocsárdon is fennállt a veszély, hogy bezárnak, ugyanis a tavalyi alacsony tojásárak mellett alig tudták megelőzni a csődhelyzetet – fogalmazott Cengher, aki azt is elmondta, hogy a hazai piacon található tojás legnagyobb részét az import, nem pedig a hazai termelésű teszi ki.