szerda, május 23, 2018

Budapesti galériák hűvösében

Rippl-Rónai József festménye: A geszti kastély

Biztos olvasóink közül is többen megfordultak Budapesten az eltelt hetek kánikulai napjaiban, és tapasztalhatták, milyen felüdülést jelent, ha az utcai hőségből beléphetnek a klímaberendezéssel ellátott művészeti galériákba. Persze nem csak ezért érdemes betekinteni a magyar főváros gazdag kiállítási kínálatába. Sok a kiállítóterem, és többségükben színvonalas, rangos látnivaló fogadja az érdeklődőket, akik között számos a külföldi turista. A tárlatlátogatásra többnyire sosem elég az idő, szelektálni kell. Két héttel ezelőtt arra összpontosítottam, amit tárlatbontás miatt a legközelebbi ott-tartózkodásom idején már nem láthatok, és, mint mindig, nyilván arra is, aminek erdélyi, netalán marosvásárhelyi vonatkozásai is vannak.
Bár csak október 13-án zár, a Magyar Nemzeti Galéria Monet-, Gauguin-, Szinyei Merse- és Rippl-Rónai- kiállítását nem lehetett kihagyni. Mindenkinek a leghatározottabban ajánlom, hogy ha teheti, nézze meg a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatott impresszionista és posztimpresszionista remekműveket, a XIX. század második felében, a XX. elején kibontakozott és felvirágzott művészi irányzatok, a korszakos megújulást hozó francia és magyar festészet legnagyobbjainak alkotásait. Négy nagyszerű művész nevét emelték ki a rendezők, de tényleg minden fontos alkotó jelen van a kiállításon legalább egy munkával azok sorából, akik valóban számítottak abban a páratlan jelentőségű művészeti korszakban. A nagybányai művésztelep több jeles képviselője sem hiányzik a tárlatról, és képeik semmivel sem maradnak el hírneves francia kortársaik műveitől. És itt közvetlen marosvásárhelyi vonatkozást is felfedezhettem. Ferenczy Károly, akárcsak néhány más pályatársa, megfestette a tisztelt és közkedvelt mester, Szinyei Merse Pál portréját. Két változatban készítette el az arcképet, mindkettő kiváló. Az egyik a Nemzeti Galéria, a másik a Marosvásárhelyi Képtár tulajdona. A mostani válogatásban a budapesti festmény került közönség elé, de azt is tudatja a felirat, hogy városunkban tekinthető meg a kép társa. Erről a kiállításról ezúttal ennyit, de feltétlenül megérdemel majd egy hosszabb méltatást is.
Ugyanezt mondhatnám a másik három tárlatról is, amit alkalmam volt meglátogatni. Véletlenszerű, hogy mindhárom páros kiállítás, de kétségtelen, hogy tudatos társítás eredménye valamennyi. A Váci utcai Abigail Galériában jeles kortárs magyar alkotók művei mellett két kisebb teremben a világhírű grafikus, Szalay Lajos, illetve a szobrászként, könyvillusztrátorként egyaránt elismert Borsos Miklós munkái fogadják a betérőket. Borsos Erdélyben született, Szalay Felvidéken, ő a nagyvilágot is bejárta, utóbb váltak budapestivé, gyökereikben, elkötelezettségükben több azonosság, hasonlóság is felfedezhető. De erős, határozott, szuverén egyéniségek, alkotói világuk, stílusuk jól elkülöníthető, együttesen pedig még mélyebb nyomot hagynak a nézőben.
A Budapest Kiállítóteremben műfajilag is mást tett közszemlére a festő Ambrus Imre és mást a szobrászként, grafikusként kiállító Péterfy László. Ők már valóban itthoniak, bármilyen rég élnek is az anyaországban. Valahogy még mindig vásárhelyiként tartjuk számon mindkettőjüket. Igaz, már nem ismerhetünk rá Ambrus régi festői univerzumára, a most bemutatott nagyméretű festmények tanúsága szerint újabban az absztrakt izgatja, és Péterfy munkáiból sem következtethetünk arra, hogy festőként indult a szülőföldön, kisplasztikái, monumentális köztéri alkotásainak kicsinyített tervváltozatai és portrékat felvonultató grafikai lapjai másra vallanak. De a tárlatot beajánló Vári Attila, akinek a megnyitón elhangzott gondolatait sajnos nem volt módom hallani, és lapban megjelentetve se tudtam rábukkanni, biztos vásárhelyi jegyeiket is kiemelte. Talán valamikor gondolnak majd az itteni bemutatkozás lehetőségére is.
A Falk Miksa utcai E-Galéria páros kiállításán még szorosabb, szervesebb a kapcsolat, anya és lánya, a Németországba áttelepült, és művészetét ott tovább fejlesztő Pallos Sch. Jutta és Pallos Krisztina állt képeivel közönség elé. Festészetüket, munkásságukat Banner Zoltán művészettörténész méltatta a megnyitóünnepségen, kolozsvári éveiket is ő elevenítette fel. A képek nemzedéki különbözőséget is felmutatva, kifinomult érzékenységgel vallanak a két alkotó élményvilágáról. A negyed évszázados Erdély Művészetéért Alapítvány egyik emlékezetes tárlata köszönhető Palloséknak.