szerda, február 21, 2018

Biztonságit autózott és Dakart nyert a kétszeres ralivilágbajnok

Az autósoknál a spanyol Carlos Sainz nyerte meg a Dél-Amerikában rendezett 40. Dakar-ralit, amelynek 14., utolsó szakaszán a kilencedik helyen végzett. A kétszeres ralivilágbajnok Sainz 2010 után másodszor győzött a Dakaron, amelyen 2006-ban indult először, a legutóbbi öt versenyt azonban feladta.

Szombaton az autósoknál Giniel de Villiers bizonyult a leggyorsabbnak, a dél-afrikai versenyző összetettben a harmadik helyen végzett.

A motorosoknál az osztrák Matthias Walkner nyerte meg a Dakart, a versenyző – aki tavaly második volt összetettben – a záró szakaszon a nyolcadik lett. Szombaton az argentin Kevin Benavides végzett az első helyen, és összetettben megőrizte a második pozíciót.

A romániai Gyenes Emánuel (KTM) a 23. helyen zárta a 2018-as Dakar-ralit. A szatmárnémeti versenyző szombaton 17. lett, 12 perccel és 5 másodperccel maradva le a győztestől, így összesítésben 6 óra 56 perc 41 másodperc hátránnyal végzett a győztes mögött. Tavaly összetettben a 17., egy évvel korábban pedig a 14. helyet foglalta el.

Az idei Dakaron négy magyar vett részt. Az autósoknál a Szalay Balázs–Bunkoczi László kettős a negyedik szakaszt nem tudta teljesíteni, így kizárták. A motorosok között Horváth Lajos technikai hiba miatt az első szakasz után feladta a versenyt, Dési János a tizedik szakaszon bukott, így kiesett.

A mezőny Perun, Bolívián és Argentínán haladt át, és a 14 szakaszon összesen 9000 kilométert teljesített.

 

Eredményjelző

Eredmények, 14. (utolsó) szakasz, Córdoba:

* autósok, 286 km (gyorsasági 120 km): 1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 1:26:29 óra, 2. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 40 másodperc hátrány, 3. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 41 mp h.

Összetettben: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 49:16:18 óra, 2. al-Attijah, Baumel 43:40 perc h., 3. De Villiers, von Zitzewitz 1:16:41 óra h.

* motorosok, 286 km (gyorsasági 120 km): 1. Kevin Benavides (argentin, Honda) 1:26:41 óra, 2. Toby Price (ausztrál, KTM) 54 mp h., 3. Antoine Meo (francia, KTM) 2:49 p h., ...17. Gyenes Emánuel (KTM) 12:05 p h.

Összetettben: 1. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 43:06:01 óra, 2. Benavides 16:53 p h., 3. Price 23:01 p h., ...23. Gyenes 6:56:41 ó h.