kedd, május 30, 2017

Bethlen Gábor és Marosvásárhely

Április végén emlékeztünk meg Bethlen Gábor fejedelem (uralkodásának évei: 1613–1629) 1616-os kiváltságleveléről, arról, hogy az uralkodó fejedelmi hatalmánál fogva szabad királyi városi rangra emelte városunkat. Tekintve, hogy az Erdélyi Fejedelemség autonóm ország volt, gyakorlatilag teljesen független a Habsburg-birodalomtól és annak uralkodójától, aki a magyar királyi címet is viselte, a királyi jogkörök a fejedelemre szálltak az új államban, amíg a királyság egységét – a három részre szakított országot – újra nem egyesítik. Ezért kaphatta a város a szabad királyi város címet.

Természetesen az uralkodói elhatározásról (ötlet, felvetés) nem tudjuk pontosan, kitől is eredt személyesen, ki javasolta, ajánlotta a fejedelem figyelmébe. Nem kizárt – de ez részünkről csupán merész feltételezés –, hogy Borsos Tamástól eredt a rangemelés ötlete, aki az akkor már harmadik éve kormányzó Bethlen kedvelt diplomatája volt, fontos és nem is veszélytelen küldetéseket teljesített (mint követjárását megörökítő naplójából is kiderül) a török portán vagy egyéb külhoni tárgyalásokon. A javaslatot – ha elméletünk megáll – azután a kancellár (Péchi Simon) terjeszti a fejedelem elé, aki a fejedelmi tanáccsal vagy tanácsosainak egy részével meghányja-veti az ötletet, amit végül az országgyűlés elé terjesztenek. Az előterjesztés 1616. április 17-én meg is történik, a rendek elvben beleegyezésüket adják a rangemeléshez. Az oklevél is elkészül, hosszú, tekervényes latin mondatok kígyóznak szövegében, melyek elsősorban készítője, Péchi Simon humanista műveltségére, kiváló jogérzékére vallanak. Az április 29-én kelt kiváltságlevél tehát a városnak szabad királyi rangot adományoz, amely Vásárhelyt kiemeli a mezővárosok és jelentéktelen települések sorából, és a Székelyföld első városává teszi, ezzel honorálja gazdasági, művelődési és hadi szerepét, amit a térségben korábban is játszott. Polgárai szabad emberek, akik csak a királynak (esetünkben a fejedelemnek) fizetnek adót, saját bírájuk bíráskodhat felettük, mentesülnek a földesúri és a széki hatalomtól, hatalmaskodásoktól, amelyre korábban gyakran volt példa. Címert adományoz a városnak, ui. a hazai középkorban és a kora újkorban csakis a városoknak dukált címer a települések közül. Az oklevél jogot ad a városnak, hogy védművekkel vegye körül magát – amit már korábban el is kezdett a város építeni Borsos Tamás buzgólkodása nyomán. Ettől kezdve viszont végleg a törvényes engedélyek birtokában épülhet tovább a vár teljes elkészültéig. Pecséthasználatot is kap a közösség és zászlaja is lehet, amit kitűzhet, hordozhat békében és csatákban. Végezetül szentesít egy korábban is előforduló gyakorlatot – igaz, akkoriban ez még nem volt rendszeres, mondhatni „ötletszerű” maradt – a város nevét Marosvásárhely nevezetben állapítja meg, elhagyva a korábbi Székely- előtagot. Ez egyszerre jelenti azt, hogy kiváltságokkal erősíti meg a várost, kulcsos várossá teszi, másfelől azonban mintegy kiemeli – de teljesen el nem különíti – a Székelyföldtől. 

Az oklevelet azután május 4-én Angyalosi János ítélőmester (bíró) az országgyűlés színe előtt Gyulafehérvárott ki is hirdeti, miként a fontos döntésekkel történni szokott, és ennek senki nem mond ellen, sem a vármegyék, sem a székely és a szász székek, sem a rendek és karok, a többi sz. kir. város is rábólint. Ezzel be is fejeződik a szabad királyi várossá emelés jogi folyamata, s a város a XIX. századvégi közigazgatási reformokig viseli is címzésében. Különben ez volt az egyetlen ilyen természetű rangemelés Bethlen Gábor korában. Sőt az egész fejedelmi időszak alatt, mint Simon Zsolt kutatásaiból kiderül. 

*

Felmerül a kérdés: mekkora város számára biztosította a fejedelmi kegy a kiváltságokat, fejlődési lehetőségeket? Bár nincsenek megbízható számadataink, 1613-ra egyes történészek számításai szerint a város alig népesebb 2-3000 főnél. Azt viszont tudjuk, hogy 1620-ban, tehát négy évvel a rangemelést követően 481 adófizető portát számláltak össze a magisztrátus (a városvezetés) megbízásából. Ha ezt a középkori demográfiai szorzószámmal, 5-tel beszorozzuk, akkor kb. 2400 családfőt kapunk. A polgárság a város lakosságának 90%-át tette ki. Ha ehhez hozzászámítjuk a 2-3% nemességet, akkor a maradék 7%-ot a jobbágyok és zsellérek teszik ki. Ez a számítás is 2700-3000 lakost mutat. Nem nagy város, a szász városoknál jóval kisebb, de a székelyföldi települések között a 17. század elején mindenképpen a legnépesebb.

Természetesen nem ez az egyetlen közvetlen kapcsolat a város és az uralkodó között. Korábbról is vannak adataink arra nézve, hogy Bethlen Gábor megfordult Marosvásárhelyen. Az átutazásokon kívül, mikor például Csíkba vagy Gyergyóba utazott vagy onnan tartott Kolozsvárra, Fehérvárra vagy „Váraddá”, ahogyan a korban mondották. Egymagában vagy a fejedelem (Bocskai, Rákóczi Zsigmond, Báthori Gábor) kíséretében. 1607 márciusában viharos országgyűlésen vesz részt, amelyen Rákóczi Zsigmond megvédi fejedelmi trónját Homonnai Bálinttal szemben. Bethlen a vén Rákóczi híve, pártolója, segítője.

1610-ből van egy olyan adatunk, miszerint Bethlen Gábor a fejedelem parancsából zászlókat csináltat Marosvásárhelyen. Emellett Báthori Gábor gyakran tartott törvényszéket Vásárhelyen, ahol a székelység ügyes-bajos dolgai kerültek elintézésre. Majdnem biztos, hogy elkísérte alkalomadtán az ország első emberét, tanácsokkal is szolgált, hiszen ez volt a dolga, fejedelmi tanácsos volt, azok között is az első (primus inter pares).

Fejedelmi trónjának megszerzését követően 1614. április 26. és május 3. között részleges országgyűlés zajlik a városban, amelyen fontos diplomáciai játszma folyik a Habsburgok követeivel, majd rövidesen az országgyűlés átteszi székhelyét Kolozsvárra, ott folytatja munkálatait és a tárgyalásokat. Ez volt különben az egyetlen olyan diéta, amelynek Marosvásárhely ad otthont Bethlen Gábor 16 éves uralkodása alatt. Nem mintha valamiért orrolt volna vagy nem lett volna valami okból kedves az ország előtt városunk, s ez okon kerülték el a XVII. század elején a gyakori országgyűlések Vásárhelyt, ennek sokkal prózaibb oka volt: a szálláshelyek szűkössége. Az országgyűlésre nem csupán a rendek, a meghívottak, a követek gyűltek egybe, hanem a nemes urak kísérete, ilyenkor törvényes terminus (ítélkezés) is folyt, s a panaszosok, az al- és felperesek a diéta színhelyén lebzseltek. Az idegen követek is pl. ekkor tudtak kihallgatást nyerni a fejedelemtől. 

Ezt a rengeteg idegen embert, akiknek étvágya, lovainak ellátása és kényelmi igénye messze meghaladta a város teherbíró képességét, valahol el kellett szállásolni. Vásárhely házai kicsinyek és nem ritkán kényelmetlenek, szegényesek voltak, szálló, fogadó nem volt, maradtak a környékbeli udvarházak, nemesi porták, néhány módosabb polgár kőháza, háza, pl. a Köpeczi-féle ház a Nagyszentkirály és a Szentgyörgy utca találkozásánál. Az országgyűlések színhelye különben a legtágasabb fedett, nyilvános tér volt – a vártemplom. A gyűlés tehát teher volt, de kereseti lehetőség is a kereskedők és mesteremberek számára.

*

1614-ben, néhány hónapppal az említett országgyűlést megelőzően is járt Vásárhelyen, ugyanis ekkor a kancellária oklevelet ad ki a fejedelem nevével és aláírásával: megerősíti Gotzmeister Kálmán szebeni királybírót címében és hivatalában. Gotzmeister Bethlen Gábor híve – végrendeletében is megemlékezik róla – , ő az, aki beengedi a fejedelmet Szeben városába – igaz, fegyvertelenül, kisszámú kísérettel léphet be a kerített városba, így ugyanis nem jelenthet veszélyt a sokbástyás város biztonságára – , ui. a szászok meglehetősen bizalmatlanok a fejedelmi hatalommal szemben, mióta néhány évvel korábban Báthori Gábor csellel foglalta el a szászok székvárosát és megostromolta Brassót. 

1615-ben, vásárhelyi időzése alatt Bethlen jóváhagyja és megerősíti (március 24-i kelettel) a csiszárok, lakatosok, nyergesek, szíjgyártók és pajzskészítők céhszabályzatát. Ezek a mesteremberek ekkor még egyetlen testületbe tömörültek, mert így erősebbnek érezték magukat. A későbbiek folyamán, ahogy népesedett a céh, megtörtént a mesterségművelők szétválása, több kisebb-nagyobb testületre hasadozott a fenti kiváltságolt, céhszabályzattal rendelkező mesterek (segédek és inasok) gyülekezete. Emezek ugyancsak kértek és nyertek szabálylevelet és kiváltságokat önálló működésükhöz.

1617-ben Marosvásárhelyről keltezett oklevelében szentbenedeki Paczolai István pohárnokának birtokot adományoz. (Megtörténhet – figyelmeztet a régmúlt valóság –, hogy az oklevél már korábban elkészült, a fejedelem aláírása is szerepel rajta, de a kiadás valamilyen okból késhet, és csak akkor válik érvényessé, amikor rávezetik az oklevél záradékára a kiadás helyét, idejét, ráütik/nyomják a fejedelmi hitelesítő pecsétet, amely a kancellária birtokában van, és a kancellár vagy secretarius ellenjegyzi az egészet. Így aztán előfordulhat, hogy a fejedelem nem is tartózkodik a kiadás pillanatában a helyszínen!)

1622-ben – hosszabb felvidéki, magyaroszági tartózkodás után – a fejedelem újra Erdélyben van. Szomorú aktualitás kapcsán tér haza, május 22-én elhunyt a felesége, Károlyi Zsuzsanna (1585-1622). A temetésen (június 1.) a vásárhelyi Schola Particula rektora, Bojthi Veres Gáspár mond magyar nyelvű beszédet, diákjai közül a latinul vagy magyarul verselő tehetségesebbek versekben dicsőítik Magyarország néhai „választott királynéját”, miként Károlyi Zsuzsanna magát végrendeletében megnevezi. Bojthi utóbb egybeszerkeszti az elhangzott gyászbeszédeket és versezeteket, és két kötetben teszi közzé 1624-ben Gyulafehérváron, a fejedelmi nyomda költségén. Bojthi később elhagyja városunk első iskoláját, és a fejedelem hivatalos történetírójaként jobbára a fejedelmi udvarban tartózkodik, hogy feljegyezze, történetté illessze össze Bethlen tetteit (De rebus gestis magni Gabrielis Bethlen libri XII. Bécs, 1629). 

A fejedelem a nyár folyamán országgyűlést készít elő, amelyre 1622. augusztus 23-án Marovásárhelyről küld meghívót az ország követeinek és rendeinek. Ekkor Magyarország választott királya is, bár a koronát nem fogadja el, nem illeszti a fejére. (Királlyá választását Vásárhely is ágyúlövéssel köszönti.)

1625. július 14-én ismét Marosvásárhelyen tartózkodik. Innen válaszol a francia király követének, Philippe de Harley-nak, Césy bárójának. Bethlen ekkortájt már szélesebb európai Habsburg-ellenes szövetség létrehozásában gondolkodik, ehhez keres társakat, élénk diplomáciai levelezést folytat, diplomatái, követei Európa fővárosaiban várnak kihallgatásra, teljesítik uruk utasításait, hoznak biztató, de sokszor semmire sem kötelező választ.

Végezetül halála évében, 1629-ben a vásárhelyi szabók megjavítják fejedelmi utazószekerének fedelét a fejedelem parancsoló kérésére. Egyébként többször is a városhoz fordul, mesterembereket kér pl. a fejedelmi palota építéséhez Gyulafehérvárra (1614) vagy kőműveseket, kézi erőt a váradi várerőd kiképzéséhez (1624, 1626), mely így az ország legerősebb végvára lesz.

(Folytatjuk)