kedd, április 25, 2017

Bartók kivirágzott fái a megyeszékhelyen

A Bartók-évfordulóra tervezett különleges és nagyszabású Bartók-koncertet januárban Marosvásárhelyre is elhozza a Hagyományok Háza és a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A Bartók kivirágzott fái című hangversenyen először szólalnak meg Bartók Béla népzenei feldolgozásaiban a népdalok úgy, ahogy azokat a zeneszerző is hallhatta a gyűjtések során. 

A Hagyományok Háza által szervezett koncert egy nem mindennapi művészi kísérlet, ahol a népzene és a Bartók-kompozíció egyszerre szólal meg például a zongorára írt kolinda dallamaiban. A koncert címe – Bartók kivirágzott fái – is innen fakad. A hangversenyt Bartók Béla zeneszerző halálának 70. évfordulóján, a budapesti Zeneakadémián mutatták be, január 17-én a Spectrum Színház szervezésében láthatja, hallhatja a nagyérdemű a marosvásárhelyi Kultúrpalotában is.

A koncerten először szólalnak meg Bartók népzenei feldolgozásaiban a népdalok úgy, ahogy azt a zeneszerző is hallhatta a gyűjtések során. A komolyzenei és a népzenei élet kiváló előadói valósítják meg ezt a nem mindennapi művészi kísérletet: többek közt Kokas Katalin, Kelemen Barnabás hegedűművészek és a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaiból álló Szalonna és bandája népzenei együttes.

A Bartók-koncerten eredeti népzene és komolyzene lesz egy este repertoáron. Ilyet már hallhatott a nagyérdemű például a Muzsikás együttestől, azonban az, hogy a népzene és a Bartók-kompozíció egyszerre szólalhat meg, például a zongorára írt kolindadallamokban, úttörő vállalkozás. A műsor szerkesztője és ötletgazdája, Kelemen László a kétrészes műsorba Bartók Béla népzenei feldolgozásai közül a 8, a 10 és a 20 magyar népdalból, a Gyermekeknek ciklusból, a Román kolinda dallamaiból, valamint a rapszódiákból és a hegedűduókból válogatott.

Kelemen László szerint a népzenei feldolgozásokkal Bartók valami olyat próbált zenébe foglalni, ami számára életének és művészetének egyik alapélményét jelentette, és ami, mint a kantátabeli szarvasok az ajtón, nehezen „térhet be” a nyugati zenére kitalált partitúralejegyzésekbe. Bartók a leírt kottát korántsem tekintette „szentírásnak”, és tisztában volt a klasszikus notáció korlátaival is. „Kottaírásunk tudvalevően többé-kevésbé fogyatékosan veti papírra a zeneszerző elképzeléseit...” – vallja Bartók maga. 

A január 17-i koncertet 19 órától lehet megtekinteni a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A belépő 30 lej, kedvezményesen 20 lej. Jegyek már kaphatók a Kultúrpalota jegypénztáránál hétköznaponként 9-16 óra között.