szombat, november 25, 2017

Barátaink, a négylábúak

Megbarátkoznak velünk, ha nyitottak vagyunk irányukban. Kutya, macska, ló, hörcsög, nyuszi, mindannyian pajtásaink lehetnek, ha őszinte, megfelelő bánásmódban részesítjük őket. Emberemlékezet óta a kutya az ember barátja, a ló az igahúzó munkatársa, a macska a kedvence, mégis számos esetben – még manapság is – az ember visszaél velük. Hányszor látjuk az utcákon, a szerencsétlen kóborokat. Az emberi felelőtlenség miatt elszaporodtak, és nincs életterük; parkokban, régi épületekben húzódnak meg, szeméten tengődnek, az emberek pedig lépten-nyomon üldözik őket. Szomorú tény, hogy a juhászok útjukra eresztik kiszolgált kutyáikat, mikor már nincs szükség rájuk, szintén szomorú, hogy a falusi ember a kutyáját rabláncon tartja, és ha nem elég „hamis”, elcsapja vagy felakasztja. Tudom, drasztikusan hangzik, és nem is általánosítható mindenkire (tisztelet a kivételnek), de az emberek nagy hányada így bánik a kutyával falun. A másik véglet a városban, hogy csak a fajkutyákat értékelik. Státusszimbólumként mutogatják, a kutya fajtája alapján minősíttetik magukat. Azért van egy arany középút is manapság hál’istennek. Egyre több kutyatartó mutat pozitív példát az állatszeretetről. A négylábúak társaink, mellettünk vannak a szükségben, bajban, gyászban, örömben, feltétel nélkül árasztják szeretetüket ránk, türelmesek, elviselik rigolyáinkat és még sorolhatnám. Pozitív tapasztalat, hogy a mai gyerekek mennyire szeretik a kutyákat, cicákat, házi kedvenceket, ajándékba azt kérnek szüleiktől, és alkalmazkodnak hozzájuk, sétáltatják, játszanak velük, pajtásként kezelik, hozzájuk alakulnak. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akik állatok mellett nőnek fel, sokkal felelősségteljesebben viselkednek, szavatartóbbak és segítőkészebbek azoknál a társaiknál, akik nem tapasztalták meg az állatok közelségét. A felelősségteljes gazdi pedig rendszeresen beoltatja, féregteleníti a kedvencét, így az nem árthat a gyereknek sem. Téved, aki azt vallja, hogy az állatnak csak ösztönélete van, de nincs lelke. Erre elég bizonyíték, ha betekintünk a nyugati országokban alkalmazott kompenzatív állatterápiába, ahol a kezelések kiegészítői, úgymond segítői négylábú barátaink. Számos példa igazolja, hogy a kutyák életet menthetnek, mozgássérülteknek, vakoknak segíthetnek. A lovakat gyakran jó eredménnyel alkalmazzák a különféle testi fogyatékkal élők edzésénél, de megtaláljuk őket az iskolában, óvodában is. Hogyan magyarázzuk azt, hogy az autista gyerek kommunikál egy hörcsöggel vagy cicával? Hogy egy kutya képes ellátni kerekes székben élő gazdáját, bevásárol neki?! Az ilyen, ehhez hasonló kérdések megválaszolásához a magyarázatot az állatok érzékenysége, feltétel nélküli szeretete és tanulékonysága szolgáltatja. Egyre több terapeuta, gyógytornász, logopédus integrálja az állatokat mindennapi praxisába, és arról számol be, hogy az állatok segítsége nélkül sokkal több időre volna szükség a sikeres gyógyuláshoz, de az is lehet, hogy a várt eredmény soha nem következne be. Az állatok célzott terápiás alkalmazása testi és lelki bántalmak gyógyításában bevált és elfogadottá vált. Az állatok segítségével végzett munka során érzelmi kötődés alakul ki a páciensben az állat iránt, ami erősíti a jó közérzetet, a reményt, javítja az életminőséget. Ilyen szempontból nem is az a fontos, milyen állatot alkalmaznak a terápiában. Egy hallgatásba burkolózó gyermek megszólaltatásában, belső gátlásainak feloldásában még egerekkel is sikert lehetett elérni. Az állattal folytatott játék a gyermekben annyira erős motiváló tényező volt, hogy ennek érdekében hajlandó volt megszólalni. Németországban léteznek olyan pszichológiai intézmények, amelyeknek van saját (kis) állatkertjük, ahol a páciensek kielégítő munkára lelnek. Az állatok etetése és ápolása alkalmas arra, hogy az érintettek megtanulják a felelősségvállalást másokért. Az ilyen terápia, főként pszichés fogyatékosokon vagy egyéb pszichés zavarokban szenvedőkön tud segíteni. Az állatterápiáról bővebben a következő részben. 

Bogdán Emese