szombat, április 21, 2018

Bírósághoz fordult Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere

A közigazgatási bíróságon próbálja érvényteleníteni a március 15-én kihelyezett magyar zászlók miatt kirótt bírságolási jegyzőkönyveket Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Erről Bokor Tibor kézdivásárhelyi és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke beszélt egy közösen tartott hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.

Amint Tamás Sándor elmondta: a prefektus a zászlótörvény alapján bírságolt, de a törvény végrehajtási utasításait rögzítő, 2001-ben elfogadott kormányhatározat 2002-es kiegészítése kitér arra, hogy „azok az etnikai kisebbségek, amelyek országos szervezettel rendelkeznek, rendezvényeiken használhatják a saját jelképeiket is”. A politikus szerint ez a jogalapja annak, hogy a március 15-i rendezvényeken évről évre használják a magyar nemzeti színeket.

Antal Árpád András megemlítette: Viorica Dăncilă miniszterelnök és Liviu Dragnea, a vezető kormánypárt elnöke is köszöntötte a romániai magyarokat nemzeti ünnepükön, és mindketten normalitást tükröző üzenetet fogalmaztak meg. Hozzátette: a prefektus – a törvény értelmében – a kormány megyei megbízottja, és „mély szakadék tátong” a vezető bukaresti politikusok üzenetei és a Kovászna megyei prefektus cselekedetei között. Úgy vélte: erre három magyarázat lehetséges. Megtörténhet, hogy a kormány egyet mond, és mást cselekszik, de az is lehetséges, hogy Sebastian Cucu prefektus szembemegy a saját kormányával, vagy nem a kormány, hanem más intézmények utasításai alapján jár el. Hozzátette, ha az első változat bizonyosodik be, akkor az politikai tárgyalást igényel. Ha viszont az utóbbi kettő valamelyike, akkor a prefektusnak mennie kell a tisztségéből.

Kovászna megye prefektusa március 14-én és március 15-én is 5000-5000 lejes bírságot rótt ki Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesterre amiatt, hogy az ünnepre a magyar nemzeti jelképekkel díszítették ki a városokat, és nem gondoskodtak arról, hogy minden magyar zászló mellé egy román zászló is kerüljön.