hétfő, április 23, 2018

Bár a családorvosok többsége aláírta a keretszerződés meghosszabbítását, követeléseiket fenntartják

Fotó: Nagy Tibor (archív)

Szerda délig nehéz volt tisztán látni, hogy mi is történik valójában a háziorvosi rendelőkben. A november óta tiltakozó családorvosok országos szakmai szervezetének január 3-i közleményében azt olvashattuk, hogy többségük továbbra is folytatja a novemberben megkezdett tiltakozó akciót, és nem írták alá az egészségbiztosítási pénztárral kötött múlt évi keretszerződés meghosszabbításáról szóló dokumentumot. 

Ez azt jelenti, hogy ellátják ugyan a betegeket, de nem biztosítanak olyan szolgáltatásokat (nem írnak fel ingyenes és ártámogatott vényeket, nem adnak szakorvosi beutalókat), amelyeket az egészségbiztosítás elszámol. 

Ezzel szemben Biro Rodica, a megyei egészségbiztosítási pénztár elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy Maros megyében minden rendben van. A megyei biztosítóval szerződéses viszonyban levő 292 háziorvos közül szerdán kora délutánig 280-an aláírták a keretszerződés meghosszabbítását. 

– Örvendetes, hogy így döntöttek, mert nem lehet a betegeken bosszút állni – nyilatkozta az igazgatónő, majd hozzátette, hogy a pénztárnak átutalták a múlt év első három havi költségvetésének megfelelő összeget, a decemberi költségvetés-kiegészítéseknek köszönhetően pedig a laboratóriumokban és a képalkotó részlegeken az igazgatónő szerint megrövidültek a várakozási listák. Biro Rodica kijelentette, hogy az elkövetkező három hónapban a háziorvosoknak lesz idejük tárgyalásokat folytatni a kormánnyal és a minisztériummal, hogy elérjék követeléseiket.

A családorvosok két országos szakmai szervezetének, az egyesületnek és a patronátusnak a közleménye szerint ami jelenleg történik, az a háziorvosi szolgáltatás csődjét jelenti. Azok,  akik az alapellátásról döntenek, továbbra sem értették meg, hogy a családorvosi szolgáltatás alapja az egészségbiztosítási pénztárral idejében megkötött szerződés, amit kormányhatározattal indokoltan és alaposan elő kellene készíteni, akárcsak a zökkenőmentes ellátást biztosító költségvetést. Visszautasítják az újabb toldozást-foldozást, amit a szerződés meghosszabbítása jelent. Úgy érzik, hogy az alapellátás valós reformját biztosító feltételek megteremtése helyett a be nem tartott ígéretekkel maradtak minden téren. A kért tíz százalék helyett a közellátásban dolgozó orvosok egyharmadát kitevő háziorvosok a költségvetési alapból 5,8 százalékot kapnak, holott költségeik a középkáderek bérét és a rendelők fenntartását illetően növekedtek, amit a megszabott keretből nem tudnak fedezni. 

A kormányfő és az egészségügyi miniszter ígéretei ellenére nem történt semmi a bürokrácia csökkentésére sem az orvosi küldőpapírok egyszerűsítése terén, sem a gyógyszerfelírási protokollt illetően. Ez utóbbi az alig kozmetikázott új szerződés szerint továbbra is bonyolult és körülményes maradt, mivel egy sor gyógyszert nem írhat fel a háziorvos, és maradnak a különböző színű vények is. Értesüléseink szerint január elsejétől már a legnépszerűbb altatókat sem írhatják fel a háziorvosok, csak ha a szakorvosi ajánlást felmutatja a beteg – tehetjük hozzá a páciensek szemszögéből.