hétfő, október 23, 2017

Az igénytelenség központi honfoglalása

Ötvenkettedik nyelvlecke
Fotó: Nagy Tibor

Majdnem úgy vagyok ezzel a főtéri saroképülettel, mint a tanárok a csendes, jó viselkedésű gyerekekkel: nem történik semmi rendkívüli körülöttük, s akkor alig van mit mondani róluk. Elárulom, többen is siettek segítségemre, felemlegetve a régmúlt város hangulatát, bizonygatva, hogy ott volt a Ballada étterem, mások emlékezetében az ízletes vegetáriánus illatok jelentek meg. De én a mai városról szeretnék írni, arról a jelenkori Marosvásárhelyről, amely úgyis nemsokára múlt lesz, és mi is, mások is elfelejtik, hogy egykor a Művész mozival átellenben lévő egyszerű halványkék tömbház földszintjén egy csendes bank működött. Habár a körbe beírt BT (Banca Transilvania – Erdélyi Bank) rövidítés nekem először egészen mást juttatott eszembe, pedig az a két betű is hosszabb nevet jelez, mert a BT – a Bulgartabak rövidítéseként – a néhai KGST valutává vedlett cigarettája volt.

Utánunk születettek kedvéért és felvilágosításáért írom le: a Közös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) 1949-ben alakult meg Moszkvában a következő alapító tagokkal: Bulgária, Csehszlovákia (már nincs is ilyen fából vaskarika), Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió (ez is néhai). Később csatlakozott ezekhez Albánia (a fenegyerek), az NDK (az egykori Német Demokratikus Köztársaság), Mongólia, Kuba és a (volt) Vietnami Demokratikus Köztársaság. A történetírás szerint az 1989-es megmozdulások, változások után 1991-ben hivatalosan megszűnt; az én emlékeimben inkább gyorsan elporladt mint temetetlenül hagyott holttest.

Kedves korábban született olvasók!

Ugye, milyen jó érzés leírni ezt így: néhai KGST, s alája temetői komolysággal odafesteni: élt 42 évet, bár – részben – felélte a mi életünk egy részét is, viszont most történelmi sírkövére odaírhatjuk: Béke poraira.

Olyan jólesik a nagypéntek és húsvét közötti nagyszombat csendjében így temetni el ifjúkorunk félelmét, s amint itt állok a főtér déli záródásánál, megértem, miért is rémlett fel bennem ez az elmúlt időszak. A jó százéves, gyönyörű szecessziós Kultúrpalotát oldalról és szemből megkörnyékezi két modern (?) tömbház, köztük pedig segítségre készen őrt áll egy román kőkatona. Az a százéves épület a boldog békeidők színvonalát és értékét őrzi, ezek az alig félszáz éves tömbházak csak a távolabbi tegnap, ifjúkorunk itt felejtett, a KGST korabeli hatalom és kultúra színvonalának emlékkövei. 

Alapjában véve ez zavar ma engem Marosvásárhely főterén. Nem a mezei nyulakhoz hasonlóan szaporodó bankok, amelyek szép lassan kiszorították innen a könyvesüzleteket, hanem egy központosított, egyenruhásított korszak emléke, amikor a tárgyi honfoglalás ténye volt fontos egy erdélyi városközpont arculatának alakításában és alakulásában. Ezért tűnik még mindig idegennek egy bizánci stílusú katedrális a barokk és szecesszió erdélyi megjelenésében, vagy egy KGST-korszakban született, dicsőségesen masírozó Kárpátokon túli katona a kultúra és művészet színes palotájának tövében, és ez számomra nem más, mint az igénytelenség főtéri honfoglalása.