szerda, szeptember 20, 2017

Arany János és az erdélyiek

Arany János tiszteletére nyomtatott képeslap 1901-ből

A Népújság jóvoltából egy ötrészes sorozatban bemutattam Arany János minden jelentősebb erélyi levelezőpartnerét: Marosvásárhelyről Mentovich Ferencet és Szabó Sámuelt, mindketten a református kollégium professzorai voltak, Kolozsvárról Szabó Károly történész, bibliográfus könyvtárigazgatót és Brassai Sámuel polihisztort. Természetesen, rajtuk kívül Arany János még levelezett erdélyiekkel, hiszen két folyóiratnak is főszerkesztője volt, és mint ilyen előfizetőket toborzott, vagy megköszönte a munkatársainak, hogy segítették az előfizetéseket.

Ki szeretném emelni azt a tényt, amit Arany János megírt mind Mentovichnak, mind Szabó Károlynak, hogy ő maga sohasem járt Erdélyben, pedig nagyon szeretett volna eljönni a hunok országába. Szabó Károly és Mentovich Ferenc is sok szeretettel és barátsággal hívták meg Arany Jánost, de a sors úgy hozta, hogy Arany nem vállalta az út fáradalmait. Aranynak nagy terve volt, hogy a magyarok őstörténetét hőskölteményben vagy eposzban megírja. (Lásd Csaba-trilógia vagy Buda halála stb.) Ezért fogadta nagy érdeklődéssel Dósa Dániel Zandirhám c. eposzát, és azért írt róla érdekes kritikát. Ezt legújabban Szörényi László neves irodalomtörténész ismertette a Székelyföld 2017. márciusi számában.

Valószínű, Arany János belátta, hogy a magyarok őstörténetét nem lehet megírni sem hőskölteményben, sem eposzban. Talán azért nem, mert ebben még a történészek sem látnak tisztán, és nem akarta kitenni magát „a böociaiak kiabálásának”. Arany János jó pedagógus is volt, és tudta, hogy jaj annak, aki gyorsabban tanítja az emberiséget, mint ahogy azok tanulni tudnak. A közhangulat csak jól letisztult és megemésztett eszméket képes befogadni, és a költészetben is csak letisztult és kiforrt anyaggal lehet a világ elé lépni. Arany János tanúja volt a Csíki székely krónika körüli hercehurcának és durva kritikának. Így lemondott arról a tervéről, hogy megénekelje a magyarok őstörténetét.

Szabó Károly sokat biztatta, hogy Karlsbad helyett látogassa meg inkább Erdély fürdőit: Borszéket, Homoródot, Előpatakot, Bálványost. De Arany János inkább vállalta a karlsbadi kirándulást, mert annak az infrastruktúrája már akkor is megbízhatóbb volt, mint a mi kezdetleges erdélyi fürdőink.

Mentovich Ferenc 1861. december 18-án Marosvásárhelyről írott levelében újból meghívja Arany Jánost Erdélybe, és beszámol arról, milyen nagy öröme telt abban, hogy fia, Arany László meglátogatta őt Marosvásárhelyen. 

„Rég az ideje, mióta készülök neked megírni, mekkora örömet, mekkora meglepetést szerzett nekünk Laczid köztünk volt megjelenése. A három egyenlőn szálas, egyenlőn bátor, és ismeretszomjas ifjú mindenkire, hol csak megjelentek élénk benyomást tett: Dumas kalandszomjas és vállalkozó »les trois mousquetaires«-jét láttuk magunk előtt. Midőn eddigi útjok rajzát adák nem győztünk betelni Laczi tréfásan élénk, Adám [!] Bandi sarcasticus, és Zombori komoly előadásával. Mond meg Laczinak, hogy nagyon megörvendeztetne mind engem, mind Szabó collegámat ha röviden tudósítana útjok további folyamáról, minő pontokat érintettek, mennyiben használhatták utasításainkat, ajánló leveleinket!..

Hát te édes Jánosom nem veszed reá magad hogy a jövő nyáron a Székelyföldre bekukkints. Bizony megilletne egy kis szórakozás, s én kezeskedem, hogy valódi szórakozásod lesz, az eddigi utat kivéve Pesten is csak úgy teheti, ha szerencséje jó körökbe vezeti, ha olyakkal jöhet érintkezésbe, kikről ragad reá valami. Ezért az a bizodalmas kérésem van hozzád, s kedves nődhöz: vegyétek Gyula fiamat egy kis figyelembe, parancsoljátok meg neki: tartsa kötelességének becses házatokat olykor-olykor meglátogatni. Különösön [!] Laczi sok jó és hasznos tanáccsal szolgálhat neki, ki – amint örömmel értesültem – dicsőséggel futotta meg azt a pályát,’ melyre Gyula épen indulandó. Fiam még el sem indult, s útja már is egy kis jóval van kapcsolatban, alkalmat ad ugyanis nekem, hogy neked írjak. Nem egyszer ragadtam tollat kezembe, hogy kijelentsem részvétünket azon nagy veszteséget illetőleg, mely titeket oly fájdalmasan ért – de mindannyiszor kiesett a toll kezemből. Ily fájdalomban’ nem sokat ér a vigasztalás. A sors egy vagy más alakban mindenkin fölveszi arcát [?] – titeket nemcsak megfináncolt de valóságosan megrabolt. Míg e veszteség nem ért, mindig hittem, hogy meglátlak Erdélyben, hiszen te képzetedben Atillával, a hunnusok közt élsz, lehetlennek tartottam, hogy a hunok maradékait, a székelyeket meg ne látogasd – most már kedélyállapotodba elképzelve lemondtam a reményről, pedig mily örömmel kísértelek volna el a Rikára, Firtosra, Bálványosra. Hanem édes Jánosom, ha a hegy nem jöhet Mahumedhez, Mahumed megy a hegyhez: én addig nem akarok meg halni, míg meg nem látogatlak, míg együtt Tilli-tulli refrénjével el nem fújjuk a „Vasvári verebeket”, nem fogom kívánni, hogy – mint a kedves emlékű Kőrösön – te vezesd a primot, elég leend, ha egy-egy kontrázó hanggal bele belemordulsz. A napokban jártam vitézségem színhelyén Krakkónál, elmosolyodtam, midőn eszembe jutott rajzod, s mint kented reám a »krakkai cérnát«. Szeretett nődet a kedves emlékű komámasszonyt, Anikómmal együtt tisztelve, Téged és Laczit barátilag ölelve, vagyok a ki mindig voltam. 

Szerető tisztelő barátod Mentovich”1

Szabó Károly Kolozsvárról 1869. december 5-én írott levelében is biztatja Arany Jánost, hogy látogassa meg Erdélyt. Érdekes része a levélnek, hogy Szabó Károly úgy tudja, Arany János dolgozik a Csaba királyon:

„légy olyan jó egészségben, hogy jó erőben és kedvben érezvén magadat, kénytelen légy jó kedvedben örömmel dolgozni, de nem afféle hivatalos, unalmas prózai irka-firkához, hanem Csaba királyfin, melyről még rossz kedvedben sem kellene megfelejtkezned. Gyere be a jövő nyáron Erdélybe, ebbe a tündérszép kis országba, a székely havasok testet-lelket üdítő légkörébe; vannak itt nekünk oly csudatévő fürdőink, vizeink, hogy Karlsbad, Marienbaad s nem tudom hány híres külföldi Baad elbújhatik mögöttük. Egy pár hónap mulva bizonyosan jó erőben, jó kedvvel térsz vissza abba a fényes, szép, de bizony kivált nyáron éppen nem beteges embernek való Pestbe. – Én, ha neked volnék, minden nyári szünidőben ott hagynám Pestet a faképnél; úgy tesz, amint látom, minden ember, a kinek módja van benne. Meglehet, hogy te erre az én laikus beszédemre rázod a fejedet: de én tapasztalásból mondom, hogy a mi fürdőink, Korond, Előpatak, Tusnád, Borszék, Radna stb. minden nagy had nélkül több embert gyógyítnak meg, mint azok a híres, fényes külföldi fürdők. S aztán vannak itt értelmes orvosok is, a kik tudnak utasítni, melyik fürdőn kezdve, hogy használva, s melyiken (rendesen Borszéken) végezve nyerheti vissza még a legdesperáltabb ember is egészségét. Azért csak határozd el magadat a nyári erdélyi exurszióra; ha akarod, azt semmi sem gátolhatja, s fogadom, hogy nem bánod meg.”2 

A marosvásárhelyiek azért büszkék lehetnek arra, hogy Arany János legközelebbi barátja Mentovich Ferenc volt. Mentovich Ferenc volt Bolyai Farkas tanszékén az utódja, és noha Mentovichot sok kritika érte egyéni, materialista filozófiai világnézetéért, ő azért igen jó kedélyű, jó humorú, nagy műveltségű tudós volt. Másképpen nem is lehetett volna Arany János barátja.

Tudtommal Mentovich halála után nem is adták ki válogatott verseit (csak gyűjteményekbe válogatták be egy-egy költeményét, lásd: Versekben tündöklő Erdély3). Ami 1945 után nyomtatásban megjelent róla, azok a művek a materialista filozófust dicsérik. Ki merte volna leírni 1950-89 között Mentovich legnagyobb érdemét, hogy sürgette Erdélynek Magyarországgal való egyesülését? Pedig Mentovich is megérdemelne egy gyűjteményes kötetet, ha másért nem, hát Arany János barátságáért.

 

1 Arany János összes művei, szerkeszti Korompay H. János, XVII. kötet. Arany János levelezése (1857–1861), Universitas Kiadó, Budapest, 2004. Pp. 635–636.

2 Arany János összes művei, szerkeszti Korompay H. János, XVII. kötet. Arany János levelezése (1857–1861), Universitas Kiadó, Budapest, 2004. Pp. 229–230.

3 Versekben tündöklő Erdély. Magyar költők erdélyi verseinek gyűjteménye a Gyulafehérvári soroktól mind a mai napig. Szerző: SZENTIMREI Jenő (egybeszedte). Kiadás helye: Kolozsvár. Kiadás éve: 1941. Kiadó: Lepage Lajos.