kedd, május 30, 2017

AIPS: Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo 2016 európai sportolói

Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo lett a 2016-os év európai sportolója a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) kontinentális szekciója által szervezett szavazás eredményeként. Az AIPS Europe közleménye szerint mindketten először végeztek az élen a voksoláson.

Hosszú Katinka az idei nyári olimpián három arany- és egy ezüstérmet szerzett, emellett megnyerte a rövidpályás világkupa-sorozatot, majd a kanadai Windsorban rendezett rövidpályás 

vb-n hétszer győzött, kétszer pedig második lett. A magyar úszó pár napja – Simone Biles amerikai tornász mögött – a második helyen végzett az AIPS-nél a világ sportolóinak versengésében, illetve harmadikként az európai hírügynökségek 2016 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, amelyen éppen Cristiano Ronaldo került az élre. Hosszút december elején az év női úszójának választotta a vizes sportok világszövetsége, a FINA.

Az AIPS Europe-nál, amely a nemzetközi szervezet legnagyobb kontinentális szekciója, Hosszú mögött Angelique Kerber német teniszező és Laura Trott brit kerékpáros végzett a második, illetve harmadik helyen. Cristiano Ronaldo a Real Madriddal Bajnokok Ligáját, a portugál labdarúgó-válogatottal pedig Európa-bajnokságot nyert, és ő érdemelte ki a 2016-os Aranylabdát. Az AIPS európai szavazásán Andy Murray brit teniszező és Nico Rosberg német Forma–1 pilóta követte.

 

IFFHS: Ronaldóé a legtöbb nemzetközi gól, Marozsán és Messi a legjobb irányítók

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid és a portugál válogatott támadója szerezte a legtöbb gólt nemzetközi sorozatokban a 2016-os esztendőben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint. A klubvilágbajnokság döntőjében mesterhármasig jutott játékos 2013 és 2014 után harmadszor zárt az élen abban az összevetésben, amelyben a válogatottban, illetve a nemzetközi klubsorozatokban szerzett találatok számítanak. Egyúttal övé lett idén a legtöbb, válogatottban szerzett gól is (13).

Cristiano Ronaldo mögött másodikként Lionel Messi, harmadikként Edinson Cavani zárt.

Az IFFHS a férfiaknál és a nőknél is megválasztotta a legjobb irányítót: Lionel Messi, illetve a magyar származású német válogatott Marozsán Dzsenifer lett a naptári esztendő legjobbja. Az FC Barcelona argentin kiválósága egymás után másodszor, míg Marozsán először érdemelte ki az elismerést.

A férfiaknál Andrés Iniesta a második, Tony Kroos a harmadik, míg a nőknél a brazil Marta, valamint a francia Camille Abily foglalhatja el a dobogó következő két fokát.